Hirdetés

Magyar találmányként tartjuk számon, de valójában Franciaországból ered. Idénytermék, amiből rengeteget fogyasztunk. Német közvetítéssel jutott el hozzánk, akárcsak a fenyőfaállítás divatja. Számtalan ízben és változatos minőségben kapható, de a zselés masszívan tartja első helyét a népszerűségi listán. Ez a szaloncukor.

Hirdetés

A mi szaloncukrunk őse Franciaországban született, egyesek szerint gyógyszerészek édes kísérleteinek eredményeképp. A telített cukormasszát addig főzték, míg némi pihentetés után gyúrható, formálható édességet lehetett belőlük készíteni. A hagyomány középkori, a hazai megjelenése a 18. századra tehető, német cukorkásmestereknek köszönhetően.

Abban nem vagyunk biztosak, hogy került fel a karácsonyfára, mert a kezdetekben bonbonként kínálták körbe elegáns társasági események alkalmával – a pikszisből. Ami kis dobozt, szelencét jelentett.

A karácsonyfa divatja szintén német közvetítéssel érkezett: Podmaniczky Frigyes ír róla, hogy osztrák nőrokona hódol ennek az új divatnak, s Brunszvik Teréz, Beethoven titkos múzsája is az elsők közt vette át ezt a mára teljesen sajátunknak és általánosnak vehető szokást. (A pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy a legújabb viszgálódások alapján az is lehet, hogy Teréz lánytestvérének szánta leveleit a híres zeneszerző.)

A karácsonyfát kezdetben kandírozott gyümölcsökkel, habcsókkal, süteménnyel díszítették, a szaloncukor – vagy ahogy Jókai Mór jegyzi meg: szalonczukkedli – társasági édesség volt. Eleinte csak a gazdagok hódoltak neki, ahogy a szalon is a felsőbb osztályok lakásainak része volt. Lassan terjedt el, és vált a karácsonyfa és a szaloncukor is először a középosztálybeliek hagyományává, majd demokratikusan a társadalom minden rétegét elérte.

Lopást lopással

Az első szaloncukrok csokibevonat nélkül készültek, a fondantcukor formáját átszitált rizslisztben megmártották, ami hamvas kérget képzett az egyébként tömény cukormasszán. Ipari termelés híján otthon készült, először kirojtozott papírba, majd fényes sztaniolba csomagolva.

Hirdetés

Abban nem vagyunk biztosak, hogy került fel a karácsonyfára, mert a kezdetekben bonbonként kínálták körbe elegáns társasági események alkalmával – a pikszisből. Ami kis dobozt, szelencét jelentett.

A karácsonyfa divatja szintén német közvetítéssel érkezett: Podmaniczky Frigyes ír róla, hogy osztrák nőrokona hódol ennek az új divatnak, s Brunszvik Teréz, Beethoven titkos múzsája is az elsők közt vette át ezt a mára teljesen sajátunknak és általánosnak vehető szokást. (A pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy a legújabb viszgálódások alapján az is lehet, hogy Teréz lánytestvérének szánta leveleit a híres zeneszerző.)

A karácsonyfát kezdetben kandírozott gyümölcsökkel, habcsókkal, süteménnyel díszítették, a szaloncukor – vagy ahogy Jókai Mór jegyzi meg: szalonczukkedli – társasági édesség volt. Eleinte csak a gazdagok hódoltak neki, ahogy a szalon is a felsőbb osztályok lakásainak része volt. Lassan terjedt el, és vált a karácsonyfa és a szaloncukor is először a középosztálybeliek hagyományává, majd demokratikusan a társadalom minden rétegét elérte.

Lopást lopással

Az első szaloncukrok csokibevonat nélkül készültek, a fondantcukor formáját átszitált rizslisztben megmártották, ami hamvas kérget képzett az egyébként tömény cukormasszán. Ipari termelés híján otthon készült, először kirojtozott papírba, majd fényes sztaniolba csomagolva.

Ennek is francia gyökerei vannak: egy lyoni cukrászmester inasa úgy marketingelte szerelmét a szomszéd lány iránt, hogy

a cukrászat fondantmasszáiból időnként lopkodva a kis bonbonokat szerelmes üzenetekbe csomagolta, majd a kis édesség- és szerelembombákkal megcélozta a szomszéd kertet.

Nem tartott sokáig, mert a mester, Papillot úr észrevette, és rövid úton kirúgta a fiút. De minden rosszban van valami jó, így a rojtos csomagolás ötletét vigaszdíjként az elszenvedett kárért zokszó nélkül lenyúlta a mester.

Ez mindmáig a papillot nevű édesség

Franciaországban a mai napig megtalálható a papillot nevű, szaloncukorszerű édesség, aminek papírján az egykori szerelmes, udvarló szavak jókívánságokká szelídültek.

Nálunk a gyermekkori karácsonyok alkalmából kétfajta szaloncukor létezett: a házi, konzum nevű fondant, ami saját gyártású papírba csomagoltunk, és előfordult az a csoda is, hogy egyik évről a másikra eltettük, ugyanis csak akkor fanyalodtunk rá, ha már elfogyott a zselés. Ami mostanáig a legkedveltebb, hiába léteznek végtelen választékban népszerű és olyan különleges fajták, mint a szarvasgombás vagy a tonkababos.

A zselés teszi ki a szaloncukorfogyasztás kétharmadát.

Háziból iparit, majd kézművest

A cukrászdák egyre nehezebben tudták ellátni a nép egyre növekvő szaloncukor-igényét, így Stühmer Frigyes és a Gerbeaud volt, aki ipari szintre emelte a gyártást. A hatékony gépesítésnek köszönhetően a szaloncukor-kínálat utolérte a keresletet. A csomagolásból ugyan kikerültek az üzenetek, de maradt a rojtozott papír és a színes sztaniol.

A papírt a cukrászdákban a segédek rojtozták, először kézzel, majd egy kis, tekerhető készülékkel, amiből egyet őriz a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum is. Ők gondoskodtak a karácsony előtti kiszállításról is. Mára több mint kétszáz fajta szaloncukrot gyártanak, s ebbe a jéghegy csúcsát, a nagyon finom és nagyon drága kézműves szaloncukrokat bele sem számoltuk.

Az ipari gyártásnak a két világháború nem kedvezett, a válságok visszafogott ünneplésre kényszerítették az embereket. Ennek ellenére a szaloncukor nem tűnt el, sőt olyannyira magyar specifikumnak számít, hogy sok külföldön élő hazánkfiának a Túró Rudi mellett ez az egyik biztos kívánsága.

Idénytermék, stabil piaccal

A szaloncukor idénye megkezdődött. A vásárlásainkat elsősorban az íz, azután az ár befolyásolja. Évente 3500-4000 tonnát fogyasztunk belőle, 5,5-6 milliárd forint értékben, nagyon rövid idő alatt. Azaz

fejenként átlagosan fél kilónyit.

Itt most nyújtsa fel a kezét az, akinek január hatodikáig épségben megmaradnak a szaloncukrok a karácsonyfáján, és nem az történik, hogy pár nap (mi pár nap, pár óra!) elteltével egyre több üres, de szépen visszarendezett csomagolásból nyomjuk ki a levegőt szaloncukorvadászat közben.

Egy kutatásból kiderült, hogy a hazai lakosságnak csupán 3 százaléka tartózkodik a szaloncukortól, a nagy átlag 11 és 30 darab elfogyasztását vallotta be, míg 17 százalék bírta némi önértékelés után kimondani, hogy ötvennél is többet pusztított el. Nem lehetett könnyű…

A gödöllői Sulyán Cukrászda saját készítésű szaloncukrainak fotóit használtuk fel nyitóképünknek. Köszönjük.

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS