Egy szerelem örök édes emléke: Ön ismerte a szaloncukor történetét?

A mi szaloncukrunk őse Franciaországban született, egyesek szerint gyógyszerészek édes kísérleteinek eredményeképp. A telített cukormasszát addig főzték, míg némi pihentetés után gyúrható, formálható édességet lehetett belőlük készíteni. A hagyomány középkori, a hazai megjelenése a 18. századra tehető, német cukorkásmestereknek köszönhetően.

Abban nem vagyunk biztosak, hogy került fel a karácsonyfára, mert a kezdetekben bonbonként kínálták körbe elegáns társasági események alkalmával – a pikszisből. Ami kis dobozt, szelencét jelentett.

A karácsonyfa divatja szintén német közvetítéssel érkezett: Podmaniczky Frigyes ír róla, hogy osztrák nőrokona hódol ennek az új divatnak, s Brunszvik Teréz, Beethoven titkos múzsája is az elsők közt vette át ezt a mára teljesen sajátunknak és általánosnak vehető szokást. (A pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy a legújabb viszgálódások alapján az is lehet, hogy Teréz lánytestvérének szánta leveleit a híres zeneszerző.)

A karácsonyfát kezdetben kandírozott gyümölcsökkel, habcsókkal, süteménnyel díszítették, a szaloncukor – vagy ahogy Jókai Mór jegyzi meg: szalonczukkedli – társasági édesség volt. Eleinte csak a gazdagok hódoltak neki, ahogy a szalon is a felsőbb osztályok lakásainak része volt. Lassan terjedt el, és vált a karácsonyfa és a szaloncukor is először a középosztálybeliek hagyományává, majd demokratikusan a társadalom minden rétegét elérte.

Lopást lopással

Az első szaloncukrok csokibevonat nélkül készültek, a fondantcukor formáját átszitált rizslisztben megmártották, ami hamvas kérget képzett az egyébként tömény cukormasszán. Ipari termelés híján otthon készült, először kirojtozott papírba, majd fényes sztaniolba csomagolva.

Ennek is francia gyökerei vannak: egy lyoni cukrászmester inasa úgy marketingelte szerelmét a szomszéd lány iránt, hogy

a cukrászat fondantmasszáiból időnként lopkodva a kis bonbonokat szerelmes üzenetekbe csomagolta, majd a kis édesség- és szerelembombákkal megcélozta a szomszéd kertet.

Nem tartott sokáig, mert a mester, Papillot úr észrevette, és rövid úton kirúgta a fiút. De minden rosszban van valami jó, így a rojtos csomagolás ötletét vigaszdíjként az elszenvedett kárért zokszó nélkül lenyúlta a mester.

Ez mindmáig a papillot nevű édesség

Franciaországban a mai napig megtalálható a papillot nevű, szaloncukorszerű édesség, aminek papírján az egykori szerelmes, udvarló szavak jókívánságokká szelídültek.

Nálunk a gyermekkori karácsonyok alkalmából kétfajta szaloncukor létezett: a házi, konzum nevű fondant, ami saját gyártású papírba csomagoltunk, és előfordult az a csoda is, hogy egyik évről a másikra eltettük, ugyanis csak akkor fanyalodtunk rá, ha már elfogyott a zselés. Ami mostanáig a legkedveltebb, hiába léteznek végtelen választékban népszerű és olyan különleges fajták, mint a szarvasgombás vagy a tonkababos.

A zselés teszi ki a szaloncukorfogyasztás kétharmadát.

Háziból iparit, majd kézművest

A cukrászdák egyre nehezebben tudták ellátni a nép egyre növekvő szaloncukor-igényét, így Stühmer Frigyes és a Gerbeaud volt, aki ipari szintre emelte a gyártást. A hatékony gépesítésnek köszönhetően a szaloncukor-kínálat utolérte a keresletet. A csomagolásból ugyan kikerültek az üzenetek, de maradt a rojtozott papír és a színes sztaniol.

https://www.instagram.com/p/BrKoDWvFd9Y/

A papírt a cukrászdákban a segédek rojtozták, először kézzel, majd egy kis, tekerhető készülékkel, amiből egyet őriz a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum is. Ők gondoskodtak a karácsony előtti kiszállításról is. Mára több mint kétszáz fajta szaloncukrot gyártanak, s ebbe a jéghegy csúcsát, a nagyon finom és nagyon drága kézműves szaloncukrokat bele sem számoltuk.

Az ipari gyártásnak a két világháború nem kedvezett, a válságok visszafogott ünneplésre kényszerítették az embereket. Ennek ellenére a szaloncukor nem tűnt el, sőt olyannyira magyar specifikumnak számít, hogy sok külföldön élő hazánkfiának a Túró Rudi mellett ez az egyik biztos kívánsága.

https://www.instagram.com/p/BrH2mO9g7r4/

Idénytermék, stabil piaccal

A szaloncukor idénye megkezdődött. A vásárlásainkat elsősorban az íz, azután az ár befolyásolja. Évente 3500-4000 tonnát fogyasztunk belőle, 5,5-6 milliárd forint értékben, nagyon rövid idő alatt. Azaz

fejenként átlagosan fél kilónyit.

Itt most nyújtsa fel a kezét az, akinek január hatodikáig épségben megmaradnak a szaloncukrok a karácsonyfáján, és nem az történik, hogy pár nap (mi pár nap, pár óra!) elteltével egyre több üres, de szépen visszarendezett csomagolásból nyomjuk ki a levegőt szaloncukorvadászat közben.

Egy kutatásból kiderült, hogy a hazai lakosságnak csupán 3 százaléka tartózkodik a szaloncukortól, a nagy átlag 11 és 30 darab elfogyasztását vallotta be, míg 17 százalék bírta némi önértékelés után kimondani, hogy ötvennél is többet pusztított el. Nem lehetett könnyű...

A gödöllői Sulyán Cukrászda saját készítésű szaloncukrainak fotóit használtuk fel nyitóképünknek. Köszönjük.