Az emberek szívéhez Dánia legzordabb, legpuritánabb vidékein is a szájukon át vezet az út. Egy apró protestáns közösségben az egyszerű étkezés a mindennapi aszkézis része. Az emberek főtt halon és sörbe és vízbe áztatott, majd püré állagig felfőzött száraz kenyéren kívül nem sok mindent fogyasztanak, melyek szimbolizálják, hogy a falu lakói egytől egyig lemondanak a ‘világi’ élvezetekről, legyen szó szerelemről, érzelmi kötődésekről, vágyakról.
Az idősödő Philippa és Martine nővérek egy protestáns vallási közösség vezetőinek lányai, akik szigorú apjuk tanításait követve visszafogottan élnek. A film jó érzékkel ugrál a múlt és a jelen között, amiben megismerjük a két nő fiatalkorát, lehetséges szerelmeiket, akiket az apjuk űzött távol tőlük. A nővérek idős korára érkezik a faluba Babette, aki az 1871-es párizsi kommün elől menekül. A nővérek befogadják az otthonukba az elesett nőt, és a házvezetőjükként kezd el dolgozni. Babette gyorsan beilleszkedik a közösségbe, semmi más nem köti már Párizshoz, csak egy lottószelvény, amit egy ismerőse évente megújít neki. Kezdetben õ is alkalmazkodik az egyszerű ételekhez, de rövidesen kiderül, hogy a nő szakácstudománya minden képzeletet meghalad.
Babette már tizennégy éve vezeti a nővérek háztartását, és főz a közösség tagjaira, akik között egyre nagyobb a széthúzás, hiszen a világ végén semmi mást nem tudnak csinálni, mint egymás életében turkálni, kiemelni egymás legrosszabb tulajdonságait, múltbéli hibáit. Babette egy nap nagy összeget nyer a lottón, azonban ahelyett, hogy visszatérne Franciaországba, minden pénzét egy lenyűgöző lakomára fordítja, amelyet a nővérek és közösségük számára készít el. A lakoma egy igazi kulináris utazás, amely a francia haute cuisine remekein keresztül valósul meg.
Történetvezetés
A Babette lakomájának történetvezetése meglehetősen elnyújtott, sok kis részletből építkezik. Sokáig kell várnunk arra, amíg eljutunk a ‘főfogásig’, vagyis a vacsora jelenetig, de ahogy fentebb is említésre került már, az elbeszélés tempója szervesen kapcsolódik ahhoz a világhoz, amelyben játszódik. A történet egy időszak lenyomata, az érzés, hogy megállt az idő elengedhetetlenül hozzátartozik a dán közösség sivár hétköznapjainak hű reprezentálásához, amit ennél feszesebb történetvezetéssel nem lehetne hitelesen ábrázolni.
Egy vallási közösség létezése
Mivel a történet egy 19. századi dán vallási közösségben játszódik, amely egy szigorú, pietista keresztény irányzatot képvisel, egy pillanatra érdemes kitérni az időszakot jellemző szellemiségre. A pietizmus különösen az 1700-as és 1800-as években volt népszerű Észak-Európában, és a hívők számára az egyszerű, szigorú életvitel, valamint az alázat és a földi örömöktől való távolságtartás volt a jellemző. Bár ezek az eszmék hatottak a Dániára is, a modern Dániában az ilyen radikális, aszketikus közösségek már nagyon ritkák. Dánia ma már sokkal inkább szekuláris, és a társadalom többsége nyitott, toleráns, a vallás pedig kevésbé játszik központi szerepet a mindennapokban. A filmben megjelenített vallásosságból fakadó bezártság, a nyitottság hiánya a maga módján általánosan jelképezi az újtól való félelmet, ami ma is jellemezheti az olykor makacsabb, elzárkózó embereket, közösségeket.
A lakoma
A francia konyha mély hagyományaira építve, az ételek több évszázados kulináris örökséget hordoznak, amelyek az egykori udvari lakomák eleganciáját és az aprólékos kézművességet űzik művészeti szinten. A fogások között olyan klasszikus ételek szerepelnek, mint a teknősleves, amely friss tenger gyümölcseivel és zamatos fűszerezésével az egyszerű halételek kontrasztjaként szolgál. A lakoma egyik fénypontja a cailles en sarcophage, vagyis szarvasgombával töltött fürj leveles tésztaágyon, amely a francia gasztronómia komplexitását és kifinomultságát testesíti meg. Ez az étel a 19. századi francia konyhaművészet egyik ikonikus darabja, amelynek elkészítése komoly technikai felkészültséget és időráfordítást igényel.
Az ételek mellett a borok is fontos szerepet kapnak, minden fogást gondosan kiválasztott italok kísérnek, köztük a neves Clos de Vougeot, amely az elegancia és minőség szimbóluma. Ez a Burgundia szívéből származó bor, amelynek története egészen a ciszterci szerzetesekig nyúlik vissza, akik a 12. században kezdték meg a vidék szőlőinek gondozását. Az ízvilága tökéletesen illeszkedik a fogások kifinomultságához, miközben maga is egy gasztronómiai utazás. Babette ünnepi lakomája nemcsak ízlési dimenzióban mozgatja meg a vendégeket, hanem lehetőséget teremt arra, hogy megérezzék az élet apró, de mélyről fakadó örömeit, túllépjenek saját kicsinyességükön, bezártságukon.
Az ízek ereje
A lakoma folyamán a film vizuális eszközökkel mutatja be az ételek és borok hatását a vendégekre. Az összegyűltek kezdetben tartanak attól, hogy a ‘földi élvezetek’ aláássák vallásos hiedelmeiket, de ahogy a fogások sorra az asztalra kerülnek, a gyanakvásuk és bigottságuk lassan oldódik. Az ízek gazdagsága olyan mély hatást gyakorol rájuk, hogy észrevétlenül elkezdenek örömöt találni az étkezés örömében. A lakoma során a vendégek közötti feszültségek oldódnak, régi sérelmek tűnnek el, és egyfajta csendes harmónia alakul ki az asztal körül. Végső soron, Babette ételei nyitottságra és elfogadásra nevelnek egy olyan közösséget, mely a világ végén maradiságban élt ezidáig. Amikor a történet végén kiderül, hogy Babette az összes nyereményét elköltötte az ünnepi vacsorára, a nővérek aggódva kérdezik, hogy újra szegényen, pénztelenül mihez fog kezdeni. Babette pedig sejtelmesen mosolyogva csak annyit válaszol nekik, hogy „egy művész sosem szegény”.
Café Anglais
A film lakoma jelenetében a vendégként érkezett generális, aki az egyik nővér fiatalkori szerelme lehetett volna, felismeri Babette főztjét, ugyanis a cailles en sarcophage a híres Café Anglais egyik signature fogása volt. A legendás párizsi étterem valóban létezett, 1802-ben nyílt a Boulevard des Italiens-en, nevét az angol stílus iránti korabeli rajongás ihlette. Bár kezdetben nem volt különösebben figyelemreméltó, az étterem a második francia császárság alatt érte el a fénykorát, amikor a párizsi arisztokrácia, politikai elit és művészek kedvelt találkozóhelyévé vált.
Az étterem híressé vált az ott dolgozó séf, Adolphe Dugléré gasztronómiai újításainak köszönhetően, aki az éttermet a kifinomult francia konyha egyik csúcsintézményévé tette. Nevéhez fűződik számos híres fogás, köztük a „Filets de sole à la Dugléré”, amely azóta is a klasszikus francia gasztronómia egyik emblematikus étele. A Café Anglais történetének egyik csúcspontja az 1867-es „Dîner des Trois Empereurs” volt, egy extravagáns lakoma, amelyen III. Napóleon, II. Sándor orosz cár és II. Vilmos porosz császár is részt vett. Az étterem termei, különösen a privát szalonok, a korszak társadalmi életének fontos színterei voltak. A Café Anglais népszerűsége a 20. század elején hanyatlani kezdett, és az étterem végül bezárt. Öröksége máig él a gasztronómia történelmében, mint a francia konyhaművészet és a társadalmi élet egykori központja. A hely nemcsak a Babette lakomájában szerepel, számos irodalmi műben feltűnik Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényétől kezdve Émile Zola és Guy de Maupassant remekműveiig.
Képek forrása: IMDB 1987 Metro-Goldwyn-Mayer Studios | Borítókép: Orion Classics/Photofest and Metrograph
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.