Hogyan került a Forma–1 világába egy magyar séf?
Tóth Keve, a Casa Christa séfje tavaly egy egész Forma–1-es szezont dolgozott végig szakácsként a Mercedes csapat kötelékében. Az élmény egyszerre volt embert próbáló és felejthetetlen, noha az egész egy baráti telefonhívással indult. „Amikor a pandémiát követően újraindult a versenynaptár, és a Mercedes-csapat catering csapatánál üresedés támadt, egy kedves barátom, volt kollégám hívott fel, hogy jelentkezzek.” Ezt a Do & Co nevű osztrák cateringcég működteti, amely az F1 mellett számos nemzetközi esemény gasztronómiai hátteréért felel. „Elmentem Bécsbe egy próbamunkára, három osztrák sráccal főztünk együtt, aztán mondták, hogy mehetek is. Az első igazi bevetés az aktuális versenyautó bemutatásakor volt, onnantól pedig nem volt megállás.” A motiváció egyszerű volt: utazni, világot látni, és közben egy teljesen szokatlan gasztronómiai közegben helytállni. A próba gyorsan valósággá vált, a következő hónapokban Keve körbejárta a világot, és szinte minden futamon ott volt, a szezon elejétől a végéig.
Mit csinál egy séf a paddockban?
Sokan azt gondolják, hogy a Forma–1 csak a versenyről, a csillogásról és a sztárokról szól, de Keve tapasztalata szerint a színfalak mögött kőkemény munka zajlik, különösen a konyhán. A Mercedes-csapat közel 120 fős stábbal utazik, akikről minden futamhelyszínen gondoskodni kell, nem beszélve a pilótákról, csapatvezetőkről, VIP-vendégekről. „Négyen voltunk, alapvetően hárman a csapatnak főztünk reggelit, ebédet és vacsorát, a negyedik kollégánk pedig a pilótáknak és a csapatfőnöknek külön főzött. Így láttuk el a teljes stábot” – meséli Keve.
A versenyeken nemcsak a csapatot szolgálták ki, hanem a VIP-részlegen éttermi minőségű menüt kínáltak a meghívott vendégeknek. „Ez már egy külön szint volt. Olyan ételeket tálaltunk, mint egy nívós étteremben, és mindezt mobilkonyhákban, időnként sátorban, teljesen újraépített környezetben.” A napi rutin korántsem csak a főzésről szólt. A séfek feladata volt a konyha berendezése is, gyakorlatilag nulláról kellett újra felépíteni a munkaállomásaikat minden országban. „Nem arról volt szó, hogy odamentünk, és minden készen várt. Mi pakoltunk, rendezkedtünk, szereltünk, és közben főztünk is. Ez nem az a típusú konyhai munka, ahol csak meg kell jelenni a séfkabátban.”
A gasztronómia logisztikája a világ körül
Egy étterem, amely hol Ausztráliában, hol Szingapúrban, hol Belgiumban „nyit ki”, valahogy így lehet elképzelni a Forma–1-es gasztronómiai működést. Mindez azonban hatalmas logisztikai gépezetet igényel a háttérben. „Az európai versenyeken a csapat saját mobilépülete, a motorhome volt a bázisunk. Ezekben volt a konyha, ott minden megszokott és komfortosabb volt” – mondja Keve. A kontinensen kívüli futamokon viszont teljesen más körülmények fogadták őket: „Ott a pályától kaptunk egy üres sátrat vagy teret, amit magunknak kellett konyhává varázsolni, berendezni, kisuvickolni, belakni.” A felszereléseket úgynevezett palettákban szállították körbe a világban, ezekben voltak a konyhai eszközök, sütők, gépek, mindent pontos terv szerint bepakolva. „Meg volt adva, hogy melyik országba melyik paletta megy, és úgy kellett pakolni, hogy az adott helyszínen megkapjuk, amire szükségünk lesz.” Az alapanyagok beszerzése két irányból történt: az európai helyszínekre a bécsi központból érkezett a legtöbb hozzávaló, de minden régióban működött helyi partnerhálózat is. „Volt, hogy valami nem érkezett meg, akkor jött a purchase guy, a beszerző srác, és elment, megvette. Ő volt a mi szuperhősünk.” A konyhai működés rendkívül szervezetten zajlott: előre leadott rendelések, hűtőkamrákban előkészített készletek, és egy mindig mozgásban lévő háttércsapat gondoskodott róla, hogy semmi ne hiányozzon. És ha mégis? „Akkor rögtönözni kellett, ez is része volt a játéknak.”
Mit eszik egy Forma–1-es csapat?
A paddockban nincs helye kísérletezésnek, legalábbis a főzés terén. A Forma–1-ben minden precízen kiszámított koreográfia szerint zajlik, és ez igaz a konyhai működésre is. A Do & Co csapatának séfjei előre jóváhagyott, többszörösen tesztelt menüket használtak, amelyeket a cég felsőbb séfjei hagytak jóvá a szezon elején. „Volt egy sztenderd menüsor, amely folyamatosan forgott, talán minden harmadik-negyedik versenyre cserélődött. Ez nem nagyon igazodott az adott ország helyi konyhájához” – mondja Keve. A cél nem az volt, hogy autentikus helyi ételekkel rukkoljanak elő, hanem hogy minden helyszínen azonos minőségben, megbízható és változatos ételt kapjon a csapat. Minden esetben a legjobb minőségű alapanyagokkal dolgoztak – a cateringcég filozófiája szerint a mozgó konyha nem lehet kompromisszum. „Prémium hús, friss hal, egzotikus fűszerek, a lehetőségek adottak voltak, csak tudni kellett kihasználni őket.”
Folyamatos mozgásban: élet egy világjáró konyhai csapatban
Világot látni, miközben az ember a szenvedélyének él, elsőre álomszerűen hangzik, de Keve szerint a valóság jóval kimerítőbb, mint amilyennek kívülről tűnik. Egyetlen szezon alatt több mint húsz versenyhelyszín, különböző időzónák, éghajlatok és logisztikai kihívások váltották egymást, szinte pihenőnap nélkül. „Volt, hogy három hét alatt három különböző országban dolgoztunk, három különböző időzónában. Ez azt jelentette, hogy 21 napot toltunk végig megállás nélkül, napi 16–19 órás műszakokkal” – meséli. Ehhez jöttek a repülések, az átszállások, a jetlag és az a fizikai és mentális fáradtság, ami a végére teljesen kimeríti az embert. Az európai futamok még valamivel könnyebbek voltak, de amikor Dél-Amerikába, Ausztráliába vagy Szingapúrba utaztak, minden borult. „Volt olyan, hogy 80%-os páratartalom mellett főztünk egész nap. Ott tényleg hőgutát lehetett kapni.”
A szállások sem jelentettek mindig komfortot: a csapattagok gyakran ketten osztoztak egy apró hotelszobán. „Volt, hogy kinyújtottam a kezem, és elértem a másik ágyat. Ha fáradt is vagy, nem pihensz igazán, figyelned kell a másikra is.” A kevés szabadidő sokszor a regenerálódásra sem volt elég. Aki elsőévesként először járt egy-egy országban, próbált minél többet látni, de a tapasztaltabbak már inkább pihentek. „Hazajössz három hét után, és csak ülsz otthon, mint egy mosott rongy. Akkor sincs kedved találkozni senkivel.” És mégis: a világ körbejárása, a rengeteg új benyomás és az, hogy az ember ennyire intenzíven tapasztalja meg a világot, mindez Keve szerint semmi máshoz nem fogható. Ez az életforma csak azoknak való, akik valóban bírják fizikailag és mentálisan is.
Amit a paddockban tanul meg az ember: állóképesség, rögtönzés, logisztika
Emellett a logisztikai gondolkodás is kulcsfontosságúvá vált: kis helyeken kellett praktikusan, átláthatóan elhelyezni mindent, hogy a lehető leggyorsabban lehessen dolgozni. „Meg kellett tanulni úgy bepakolni, hogy tér is maradjon, és hatékony is legyen. Ez most is sokat segít a saját konyhámban.” A folyamatos improvizáció is a mindennapok része volt. Volt, hogy nem érkezett meg egy alapanyag, vagy az adott helyszínen nem állt rendelkezésre a megfelelő felszerelés. „Ha mondjuk nem volt sütő, vagy nem lehetett beszerezni valamit, akkor azonnal át kellett írni a menüt, és pillanatok alatt újra kellett tervezni mindent. Ezek a helyzetek tanítottak meg igazán gyorsan és kreatívan gondolkodni.” És még valami, ami keveset szerepel a szakácsképzéseken: a stresszhelyzetek kezelése. „Ott nincs idő idegeskedni. Meg kell oldani, bármi is van. És az ember egy idő után megtanulja, hogy menni fog. Ez önbizalmat ad.” A világkörüli munka nemcsak technikai vagy szervezési rutinban adott sokat: Keve gasztronómiai szemlélete is formálódott. „Mentünk helyi piacokra, kóstoltunk, ettünk, új fűszereket ismertünk meg, olyan alapanyagokkal dolgoztunk, amikkel előtte soha. Ezek mind ott vannak bennem, akár tudatosan, akár ösztönösen.”
Emberi történetek a paddockból
Keve szerint a Forma–1 nemcsak a teljesítményről, hanem az emberi kapcsolódásokról is szól, még ha a színfalak mögött zajlik is minden. A konyhai csapat a nap 16–19 órájában együtt dolgozik, utazik, pakol, főz és szükség esetén gyors megoldásokat keres. Egy idő után pedig egyfajta mini közösséggé kovácsolódik. „Volt olyan, hogy a csapat egyik pilótája meghívta az egész stábot egy közös bulira. A konyhát, a szervizcsapatot, mindenkit. Ültünk a Merci-csapattal egy asztalnál, kaja, pia, zene. Másnap meg három óra alvás után mentünk vissza dolgozni” – meséli nevetve.
A legnagyobb sztárok is meglepően közvetlenek voltak. Lewis Hamilton például rendszeresen megköszönte a munkát a csapat minden tagjának. „Nagyon laza volt, kedves, egyáltalán nem az a távolságtartó figura, mint aminek sokan beállítják.” A versenyhétvégék alatt gyakran bukkantak fel régi legendák is, akiket az ember addig csak a tévében látott. A paddockban ez a hétköznapok része volt, de Keve számára sosem lett teljesen természetes. „A világ legmenőbb versenyautói ott parkoltak mellettünk, a sztárok jöttek-mentek, de közben nekünk ugyanúgy meg kellett főznünk a vacsorát. Furcsa kontraszt, de pont ez benne az izgalmas.”
Lehet fenntartható a Forma–1 konyhája?
A Forma–1 a sebességről, a technológiáról és a presztízsről szól, nem épp az első dolog, ami az embernek eszébe jut a fenntarthatóságról. De Keve tapasztalatai szerint a gasztronómia szintjén mégis vannak törekvések arra, hogy az óriási mozgás és fogyasztás ne legyen teljesen felelőtlen. „A versenyek után rengeteg alapanyag maradt, de ezeket nem kidobták, hanem mindig volt egy helyi szervezet, akiknek felajánlották. Így a maradékot elvitték rászorulóknak, vagy a helyi közösségek hasznosították” – meséli a séf. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne pazarlás, hiszen egy globálisan mozgó versenysorozat óhatatlanul hatalmas ökológiai lábnyomot hagy. Az, hogy a megmaradt ételeket nem kidobták, hanem adománnyá alakították, szerinte nemcsak felelősségteljes hozzáállás, hanem egy kis emberség is ebben a nagyon technikai, gyors világban. „Ez mutatta meg, hogy van mögötte figyelem és szándék.”
Megéri-e a nagy kaland?
Hetente új ország, új kihívás, új ritmus – a legtöbben csak álmodoznak ilyesmiről, de Tóth Keve számára ez a valóság volt 2024-ben. Egy teljes Forma–1-es szezonon keresztül dolgozott a világ legismertebb autóverseny-sorozatának konyhai hátországában. Hogy újra belevágna-e? „Ha húsz lennék, gondolkodás nélkül. Most, hogy már nem annyi vagyok, nem biztos” – mondja őszintén. A tapasztalatok, az élmények, az inspirációk óriási hatással voltak rá, de a folyamatos utazás, a fáradtság, az állandó alkalmazkodás hosszú távon felőrli az embert. „Amikor te épp főzöl a világ másik felén, a családod itthon alszik. Elcsúszik az idő, a kapcsolat, a ritmus. És amikor végre hazaérsz, nagyon fáradt vagy” Mégis: amit ez az év adott – az állóképesség, a gasztronómiai inspiráció, a globális rálátás, a közösségi élmények és a személyes határainak feszegetése – az szerinte felbecsülhetetlen. „Szerintem ez volt életem eddigi legnagyobb kalandja. És bár most már másra vágyom, nagyon örülök, hogy részese lehettem. Az biztos, hogy a Casa Christa konyhájába is magammal hoztam egy darabot ebből az egészből.”
Tovább olvasok:
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.