Hirdetés
Hirdetés

Egy földi halandó esete a fine dininggal

SZERZŐ: N.Zs.
2015. április 21.
A St. Andrea Szőlőbirtok egy izgalmas gourmet sétát szervezett Egerben, ahol hat állomáson ismerhettük meg a pincészet legjobb borait, a város legjobb éttermeit és legszebb pontjait. Egy laikus és egy gasztroújságíró tapasztalatait összegezzük. Fő kérdésünk: vajon érdemes-e kívülállóként belevágni egy fine dining túrába?
Hirdetés

A St. Andrea pincészet először szervezett egy borról, ételekről és Egerről szóló sétát, ahol a város legjobb éttermei készültek egy-egy fogással a pincészet legjobb boraihoz. Egyedülálló volt az esemény ezzel a túrával, de a koncepció világos: borokhoz ételeket készítenek, amelyek optimális esetben nem csak kiegészítik egymást, hanem kiemelik, felerősítik az egyes ízeket. Az egész napos programra ketten érkeztünk, hogy megnézzük, milyen képet kap egy ilyen eseményről az, aki nincs teljesen elmerülve a gasztronómiában és a fine diningban (gondolatai keretesben).

Előétel

Lőrincz György borász és fia fogadtak (ifj. Lőrincz György) minket a túra elején. Kezdeti bájos zavaruk - ami érthető, hiszen még sosem szerveztek ehhez hasonló eseményt - fokozatosan oldódott, ahogyan haladtunk állomásról állomásra, mint ahogyan - az elfogyasztott bormennyiséggel egyenesen arányosan - a harmincfős csoport is egyre könnyebben ismerkedett össze.
A borkedvelők, kíváncsiak, laikusok, háziasszonyok és gasztrománok tömege St. Andrea pezsgővel alapozott a Dobó térről induló sétán. A Senator-ház a pincészet gyümölcsös jegyeket mutató és zöldfűszeres Napborához (2013) egy hideg előételt alkotott: füstölt pisztrángtekercset, almás chutneyval, rukkolás mousse-szal és egy kakukkfüves kis kuglóffal. A belül szaftosan puha, kívül ropogós tészta kimagasló fölénnyel söpörte le a pályáról a kissé kesernyés pisztrángot.

Lányos zavaromból és még meg nem kérgesedett gourmet-ösztöneimből kifolyólag sajnos elfelejtettem összekóstolni a bort és az ételeket. A fogás alkotóelemeinek azonban kipróbáltam az összhatását, és az volt a benyomásom, hogy külön-külön jobban érvényesülnek az ízek, mint együtt. A füstölt pisztráng húsa kifejezetten finom, puha állagú volt, de számomra túl markáns. Nagyon ízlett a savanykás-édeskés almás és medvehagymás chutney, de a tányéron az első díjat mégis a kakukkfüves kis kuglóf érdemelte ki, ami süteményhez képest meglepő üdeséggel bírt.

fotó: a szerző felvétele


A Senator-ház után az 1552-be nyitottunk be, ahol a 2012-es nagyon gazdag illatokkal bíró és „sokízű” Örökké borhoz baconbe göngyölt galambmellet készítettek gombával, tésztabundában, tehát egy újragondolt Wellingtont, sous-vide bébizöldségekkel. Egy Wellingtont nem lehet siettetni, de ez így is van rendjén. Vártunk, várakoztunk, ismerkedtünk az asztaltársaságunkkal, miközben észrevétlenül asztalra került az étel. Az elgondolás kiválónak tűnt, a megvalósítást azonban nem éreztük tökéletesnek: a galambmell túlsült, míg a tészta és a hús köré göngyölt bacon nyersnek tűnt.

Életemben nem ettem még galambmellet, ezért aztán onnantól kezdve, hogy a séta elején megkaptuk a nap menüjét, nagyon vártam ezt a fogást. Jó állaga volt a húsnak, de az ízét nem nagyon sikerült detektálnom, mintha a bacon megfojtotta volna. Érdekes módon a Senator-házban fogyasztottakkal szemben itt azt éreztem, hogy a legteljesebb ízt nem úgy kapom meg, ha külön-külön kóstolgatom a fogás különböző részeit, hanem ha kis katonákká rendezve, mindenből egy picit teszek a számba egyszerre, majd kiegészítem egy kis korty borral (Örökké Egri Cuvée Grand Superior, 2012). Elkötelezett vörösbor-párti vagyok, így sportszerűtlenül nehéz levenni a lábamról fehérborral, itt mégis azt gondoltam, hogy ez a párosítás jól működik.

Főétel
 

fotó: a szerző felvétele


Kisebb séta után betértünk a Macokba, ahol bükki báránnyal, kucsmagombával, édesköménnyel és lilakáposzta krémmel készültek a program első vörös borához (Csakegyszóval Pinot Noir, 2013). Az egyik legizgalmasabb kombinációval találkoztunk, amihez az erdei gyümölcs, pici „avar” és dohány ízét magába rejtő fiatalos bor szépen passzolt.

A lilakáposzta krémmel teljesen levettek a lábamról.

Az utolsó főétel felé haladva kicsit gyengültünk, ennyi íz után a nyelv már fárad, a gyomor telítődik, de az átgondolt szervezésnek köszönhetően egy kisebb séta alatt próbáltuk levezetni a felgyülemlett energiát és visszanyerni józan ítélőképességünket. Megérte, mert az egybehangzó vélemények szerint a túra a bor és az étel szempontjából is itt érte el a csúcspontját.

fotó: a szerző felvétele

Mikor a Macokból távoztunk, a séta ellenére is azt éreztem, hogy talán már nem fogok tudni megenni egy teljes adag ételt. És akkor elértünk a Zsálya Bisztróba. Amit itt a poharunkba töltöttek (Hangács Egri Bikavér Superior, 2011), nem sok mindenhez hasonlítható. Önmagában az ital elég lett volna, hogy ne jussak szóhoz, aztán kihozták a szarvasgerincet karalábéval, spárgával és egy velővel kevert malacfül raguval. A malacfület az ízén túl észre sem lehetett venni: a huszonnégy órás puhítás-pácolás megtette a hatását. Időnként a legfinomabb velős pacalpörkölt ízek jelentkeztek, de az összes komponensre jellemző volt egy visszafogott mértéktartás, ami kiemelte a tökéletesre sütött szarvasgerincet. Tehát az előző állomás után már komolyan zavarban voltam, hogy fogok-e tudni még enni. Tudtam. Mindenki tudott.

Desszert
Utolsó állomásként (számunkra utolsó, a túra a pincészet egerszalóki birtokán zárult) az Imola Hotel Platánba érkeztünk ifj. Lőrincz György 2013-as Kedves borát kóstolni egy aszalt sárgabarackos clafoutis-val, túrómousse-szal. Édes borhoz desszertet készíteni egy cukrásznak óriási kihívás, mivel meg kell tartani a bor és a sütemény édessége közötti egyensúlyt. A Kedves 60 g maradékcukor-tartalmával segítség, mivel nem egy fogfájdítóan édes bor. A clafoutis a savas sárgabarackdarabokkal jó választás lehetett volna, de úgy éreztük, hogy a túrómousse nem adta meg az alapvetően édes, egy hatfogásos menü végéhez képest sűrű, nehéz tésztának a kellő savasságot.
A St. Andrea pincészet sétája jól szervezett, szórakoztató túra volt. Minden egyes állomáson újabb információkat tudtunk meg Eger és a pincészet történetéről, hagyományairól, valamint az egri borászat filozófiájáról. Egy ilyen rengeteg odafigyeléssel és lelkesedéssel megtervezett, jól és könnyen értelmezhető gasztrotúra a legjobb arra, hogy egy laikus is élvezni tudja a fine diningot.
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram