Az elegáns éttermekben nem csak az étel drága. Jópár helyen a teríték is kisebb vagyont ér: legyen a tányér egyedi dizájnerdarab, vagy akár többszázezer forintot érő, japán kézimunka. Igen, létezik ilyen is, bár az éttermekben általában jól használható, praktikus, könnyen tisztítható, pótolható darabokkal dolgoznak, és az sem baj, ha ezek esztétikusak.
No de milyen lehet, amikor semmi nem drága? Mikor a kávéskanál többe kerül, mint az egyébként menő borlapon szereplő legdrágább palack?
A New York-i koreai étteremben, az Atomixban a tányérok és a tálaláshoz használt edények 50.000 dollárt érnek. Művészi munka mindegyik, nincs is az étteremben tányérhegyekkel egyensúlyozó felszolgáló.
Egyszerre csak egy vihető ki a zsédkőből és kerámiából készült edényekből, és azt is két kézzel kell az asztalra adni.
Ha egy ételhez két tál szükséges, azt tálcán szervírozzák, és mindent kézzel mosogatnak el, azonnal megszárítva, majd használat előtt áttörölve. A rézből készült kanalak hamar oxidálódak, eredeti színüket rendszeres fényesítéssel kapják csak vissza.
Léteznek olyan éttermek, ahol a teríték nem csak esztétikus, hanem olyan egyediség, aminek önmagában története van. A kaliforniai SingleThread vacsoráin a vendégek alkalmanként legalább harminc ilyen különleges tárggyal találkoznak, melyeket neves művészek készítettek, és a világ több pontjáról származnak. Mint egy műalkotás: a pincérek minden egyedi darab hátterét ismerik – legyen az tányér, evőeszköz, váza vagy pohár –, és el is mesélik a vendégeknek, tudatosítva bennük, hogy minden, amihez hozzáérnek, egyedi és közel pótolhatatlan. A mosogatásnak is megadják a módját: a szivacs nem karcolhat, a szárítás is kézi: mikroszálas törlőkendőkkel történik, majd a tiszta tányérok közé nemezlapokat helyeznek, így kerülnek a polcra.
Négy mosogató óvatoskodik ebben az étteremben, de így is eltörik hetente valami. A sérült darabok utóélete is rendkívül érdekes: a japán kincsugi technikával megjavítják őket. Vagyis a darabokat lakkal kevert arannyal kötik össze: ennél szembeötlőbb nem is lehetne a hiba, minthogy az arany a repedésekben csillog. A törött tárgy értékéből nem veszít, sőt! Eszmei értéke nagyobb lesz, mert egyedisége és utánozhatatlansága immár visszavonhatatlan. Japánban kultusza van a tökéletlenségnek: nem rejtik el, mert a repedések, a törés a továbbélő tárgy történetéhez új, értékes adalékot fűz.
A fenti úri passziók, vagyis a különleges étkészletek drágák, és nagyon nagy óvatosságot igényelnek. Megéri használni őket?
A dizájnerdarabokat választók szerint kockázatos bár, de igen, nekik megéri. A sznobfaktoron túl van benne gondolat és mélység: kifejez egyfajta tiszteletet a séf, a konyha és az ételkészítéssel kapcsolatos, nem mindennapi erőfeszítésükkel szemben.