Egy ágyban Rigával

Riga, mint egy függetlenségét visszanyert nő, dacol a korral és a családjával. Vékony jégen táncol ezzel április végén-május elején. Egy igazi domina, az orosz anyácska mellett felnőni, háborúkat járt, ritkán látott csendes apával, nem könnyű start. Kinek az?Riga, önérzetes királynője akar lenni a Baltikumnak. Nem adja meg magát könnyen a körülményeknek. Sem átutazónak, sem áttelepülőnek, sem rátelepülőnek. Makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy kontroll alatt tartson mindent, ami róla szól: a városi legendákat, a szagokat, az ízeket. Tudja, mit akar.
Riga mostanában divatos királynő akar lenni, aki inkább hasonlít egy felsőosztálybeli háziasszonyra, egy lányra a szomszéd házból, mint egy igazi díva, aki képes egy pillanat alatt meghódítani bárkit. Nem varázsol el, nem taglóz le elsőre, csupán elbájol. Csinos város, valahol Európában, polírozott önbizalomhiánnyal.

Rigának mégis jól áll ez a bizonytalanságból feltörekvő úrinő szerep. Szereti a szépet, a hosszú történeteket. Szereti a folytonosságot és szereti elhitetni magával mindazt, amit valaha, valamikor magáról kitalált. Ragaszkodik hozzájuk, mint egy filmsztár, a védjegyévé vált szexepiljéhez. Néha úgy tesz, mintha mindezek mellett nem lennének szeplői, sem ráncai a frissen plasztikázott arcán.
Ad a látszatra, mert tetszeni jó dolog. Hideg mosolya mögül könnyű a klasszikus ízlést preferálni ott, ahol art dekóban és szecesszióban mesél a házak többsége. Az új identitás régi-új illata a protestáns etika, de ezt egy Hanza-város úgysem felejtheti el.
Riga nem engedheti el magát. Folyamatosan tanul, dalfesztivált és konferenciát szervez – abszolút naprakész. A legjobb akar lenni, az innovációban, a zöldülésben. Megtanulta, hogy Európához nem vezet királyi út, még a Borostyánúton sem. Tudatosan építi a 21. századi imidzsét. Európa második legzöldebb városa, az egyik legerősebb fizetőeszközzel.

Nagy inspiráló. Szeret szeretni. Legyen szó pénzről, szexről, alkoholról vagy szerelemről. Tudja, hogy ezek nélkül nem élet az élet. És mert Riga a nagy túlélő, a szex és a város, jó szeretők és rossz szeretők mind egy helyen élnek. Istápolja őket. Művészet és tánc, balett és Baryshnikov. Mert igen, ő is Riga szülötte. "Nem próbálok másoknál jobban táncolni. Csak magamnál jobban." Hiába a puritán szellem, mindenhol titokban babonás szépasszony ő, aki fekete macskákkal lopakodik a forró és füstölő háztetőkön, új kalandok után. Reggeltől estig mindent szabad, utána úgyis mindent megtagad.
Riga decens úrinő módjára, könnyelmű a felejtésben. Van, amikor a zsúfoltság, a zavartság oly mélyen ül meg arcán, hogy az már kínosan zavaró. Riga kutyái odadobott falatokért csaholnak, a tereken, a parkokban szeretné eltitkolni, hogy az oroszok otthon még mindig a spájzban vannak. A piac vastörvényei viszont erősebbek minden elnyomásnál, nem tudják elzárni a bábuskák világát.

Szpászibá, málákó, szoljenka, nippek és ikonok, gombák, erdők, mezők szárított virágai sorakoznak az I. világháborús Zeppelin hangárokban. Riga központi piacát ma is Európa legnagyobb fedett piacaként tarják nyilván. Régen, igen régen épültek, de csak 1930-ben nyitották meg a 72 300 ezer négyzetméteres helyet a kereskedelemnek. Európa nagy asztalának álmodtak meg 3000 standjával, hordókban álló sós uborkával, füstölt hússal és ecetes hallal. Borzongatóan izgató, rusztikus ízekkel.
Ha látszat úgy kívánja, úgy tesz, mintha nem lennének gyökerei. Mintha mindig újrakezdhetné. Amikor egyedül van, csak akkor, azt kívánja, hogy csak az idő vasfogát, csak azt tudná visszafordítani. A mai épületek már UNESCO örökség részei, amibe lejárt DVD-k és avitt nosztalgia vegyül a neoklasszikus hangárok közé. Látszik, hogy az épületek nagysága méltó régi nagy híréhez.

A messze földön is híres kereskedőváros harsogó életét már rég nem tudja beletömni a letisztított pultok mögé. Az üresen kongó elhurcolt és meghurcolt, világjárt népek tátongó hiányát sokáig titkolták, elhallgatták, mígnem végül elfordultak és engedtek. Engedtek a jogtalanul, de mindenkinél elevenebben élő orosz falvak asszonyait árulni a kaukázusi gyümölcsök, üzbég szőnyegek, tádzsik menekültek táborában.
Riga azt gondolja, hogy ez így, jó. Jó háziasszonynak is kell lenni. Nem kell nemzetközivé lenni ahhoz, hogy a gőzt kieressze. Elég a nagy asztal, ahova mindenki leül, hozza otthonról, ami van. Lehet, hogy ez már egy svéd modell, vagy orosz vagy egy kis dán tanulságból fakad ez a sajátos ötvözet, de ez lett a mai lett vonal. Nem kell sietni, nem szabad rohanni. A nagy asztalhoz komótos menü jár. Egy falat lazac, egy kanál tejföl és kapor feltétlen, no és a híres–hírhedt Fekete Balzsam, amely oly kedves a gyomornak ezek után- Rigának sem kell mindig kaviár.