Az ESCA nem egy látványos hely; mindössze 5-6 asztal fér épp csak el egymás mellett, a modellvasút méretű bárpult, konyha és mosdón kívül. Intim környezet, és ha nem az ablak melletti kétfős asztalt kapja az ember, talán picit túl sokat tudunk meg asztalszomszédjaink munkanapjáról vagy lecserélendő fürdőszoba szanitereiről. Az intimitás ugyanakkor hihetetlen kihívás elé állítja az egyszemélyes konyhai személyzetet, Fehér Gábort. Minden mozdulatát, akár minden egyes fogásnál végigkísérhetjük, megfigyelhetjük, anélkül, hogy neki egy rossz szava is lehetne. Nincsenek begyakorolt látványételek, mindig az fő, amit aznap be tudtak szerezni. Egyszerűen nem lehet hibázni, kiabálni vagy épp hangosan káromkodni. Még kiseik a villa a vendég kezéből két méterre a séftől.
A borlapot átfutva nem kapunk a mellkasunkhoz sem az áraktól, sem a szortimenttől, de mellényúlni sem igazán lehet a biztonságosan népszerű tételekkel. Az étlappal már más a helyzet. Eredetileg egy könnyű két-három fogásos vacsorára készültünk, de itt helyben szembesülünk azzal, hogy ha nem degusztációs menüt eszünk, akkor ma nem itt vacsorázunk. Nincs is ezzel baj, de asztalfoglalásnál ezt illene említeni – ha már a vendég figyelmetlenül átsiklott a vacsoramenüt hirdető fotókon a Facebookon.
Az első fogás – tulajdonképpen egy „föld-előétel” – véres hurka, cékla és gránátalma kiegyensúlyozott, tökéletesen langyos és némileg meglepő házasítása – sosem gondoltuk volna, hogy a gránátalma ennyire jól működik együtt a hurkával. Második – „tenger-előételként” – Szent Jakab kagylót kapunk, ressre pirtított brokkoli, brokkolihab és juhtúrótörmelék társaságában, a sós-jódos ízekkel játszó túró és a kagyló remegős puhaságát nagyszerűen ellenpontozó durva-roppanós brokkoli nagy ötletek egy kis tányéron.
fotó: facebook.com/escastudiorestauran
Az étteremben mostanra minden asztal megtelik, közvetlen mellettünk a főműsoridő séfje vacsorázik barátaival. Attól féltünk, hogy a közeli asztalok egy négyes-hatos villamoson este hatkor elköltött vacsorát idéznek majd, de a kellemes ütemű kiszolgálás és gyönyörű ételek miatt az ember nem ér rá másokkal törődni.
Harmadik tányérként kacsmájat kapunk krémes gesztenye és zeller kíséretében. A fogás egyszerűen, arányosan működik, de azért eszünkbe jut, hogy a bennünk uralkodó őskáosz elégedetten tombolna, ha bizonyos fogások esetében kettő vagy négy, de nem mindig – mindig, kötelezően – három alkotóelem állna a középpontban. Igaz ez a főfogásra is, amelyben mangalica szűz, sütőtökkrém és shitake gomba keveredik egymással; a ménage à trois bár működik, a shitake sokat nem tesz hozzá a nagyon is klasszikus párosításhoz. A kifejezetten erős előjáték után van némi hiányérzetünk; izgalmasabb húsra, szexibb köretre számítottunk.
A desszert a mangó és kókusz könnyfakasztó párkapcsolatát járja körül egy könnyű mangózselés krémszelet és egy hihetetlen – intenzív kókusz és gyömbér ízű – fagylalt nézőpontjából. Játékos és egyedi lezárása a vacsorának.
Az ESCA ebédmenüi megfizethető csúcsgasztronómiát visznek a környék legszerencsésebb corporate katonáinak életébe, az esti ötfogásos vacsoramenü pedig egy egész estés – éjszakás – randevúra elegendő inspirációt ad.