Denverben lassultunk: "Azóta is a receptet keresem, és nem a tacóét, amit kóstoltam..."

Ilyesmi járhatott a Slow Food Nations című eseménysorozat szervezőbrigádja fejében is, amikor a csodálatos séf és író, Alice Waters tíz éve életre hívta a találkozót.

Több volt ez, mint piac, gasztroshow és egy hétvége, amikor kaszálhattak az egyébként is divatos organikus dolgokat áruló farmerek – mert már az első eseményen, San Franciscóban is több mint 50.000 ember jelent meg. Nem érdemes ezen csodákozni: ha új trendekről van szó, San Francisco a meghatározó az Egyesült Államokban.

Minden itt üti fel először a fejét,

először szélsőséges és művészi formában, hogy aztán megszelídülve és a közönségigényekhez szabva (magyarul: eladhatóan) szivárogjon át a keleti partra.

A hétvégén Colorado államban, Denverben hatalmas gasztrobuli volt. Látszólag mindenki főzött, evett és ivott. Azonban a színfalak mögött ennél sokkal fontosabb dolgok történtek.

Az idei Slow Food Nation rendezvény szlogenje a Food for Change (Étellel a változásért) volt. A Slow Food Nation résztvevői, az előadók, szakértők, séfek, tudósok és termelők a mélytudatba hatolva kérték-kérik, hogy

gondolkodjunk el: mit és hogyan eszünk, vásárolunk, hogy bánunk az étellel, hagyományainkkal, örökségünkkel.

Gondolkodunk is, vagy csak fogyasztani szeretünk? Minden választás jellemez, és minden választás következményekkel jár, nincs kibúvó, nincs elkenés. A Slow Food Nation a kóstolók, bemutatók, ingyenes programok mellett összehozott rendkívül komoly előadásokat is, ahol Raj Patellel, a társadalmi igazságosság rocksztár lelkületű szerzőjével vagy a hasonlóan forradalmár vonásokkal megáldott Cesare Casellával és Patrick Dollards-szal lehetett találkozni.

Tömött sorokban vonultak fel itt azok a food writerek, akik életfeladatuknak nem a menő éttermek végighiénázását tartják, hanem pontosan tudják, hogy az evéstől általánosabb és hétköznapibb nincs, így az általuk képviselt elveket a gasztronómián, ételeken keresztül közvetítik.

A rengeteg program közül a kóstolók, illetve a zero waste családi ebéd és a slow borászat voltak a legnépszerűbbek. Mindenki eldönthette, hogy csak a remek denveri kézműves sörökért sétál be a belvárosba, vagy attól lesz libabőrös, hogy valami jónak és előremutatónak a részévé válik.

Külön öröm volt látni, hogy a jövőformáló gondolatokat nem tarisznyás civilek vagy szabálykövető hivatalnokok, esetleg politikusok fogalmazták meg, hanem olyanok, akik élik is mindezt: gazdálkodók, séfek, borászok, a gasztronómia progresszív alakjai. Minőségi és brutálisan hiteles volt minden, az utolsó percig és az utolsó falatig.
Azóta a receptet keresem. Nem a tacóét, amit kóstoltam...