Szikra Gabriella és társa, Renczés Gábor A Konyhámmal megírták a maguk balatoni történetét: Balatonfenyvesen egy nyolcszögletű retró strandbüfé épületében visznek olyan vendéglátást, ami a helyszín adta elvárásokat messze túlszárnyalja.
Kitűntek a balatoni Év Strandétele-versenyen, ahol egy évvel a megnyitásuk után elhozták a fődíjat a beszélő nevű Gofcsival, 2019-ben aztán a Séfek Séfe televíziós tehetségkutató műsorban Krausz Gábor csapatában ismerkedhettünk meg Szikra Gabi arcával, rátermettségével és habitusával.
Szintlépés – a 3. emeletre
Bár a séf eddig sem pihent a hideg hónapokban, korábban felbukkant ilyentájt a fenyvesi Hubertus Hof konyháján, és keresett privát séf is volt, az egész éves nyitvatartás lehetőségére nem mondott nemet.
Úgy látszik, Szikra Gabiék vonzzák a retró objektumokat. Az 1960-ban átadott fonyódi Balaton Áruház teljesen felújított épületében várt üzemeltetőjére az a vendéglátóhely, ahová beköltözik az egész évre (és nem a strandra) optimalizált A Konyhám stúdió 360. A harmadik emeleten kialakított étterem 90 négyzetméteren 60 férőhellyel vár.
A kilátás pazar, szemben a badacsonyi látképpel, jó időben terasszal. A parttól 50 méterre álló épületbe már nem a fürdőruhás-strandpapucsos vendégeket várják, és bár dress code-ot nem szabnak meg, itt már egy igazi éttermet fognak vinni.
A nyitás helyszíne és időzítése mindenképpen bátor. A Balaton déli partján, télen, karácsonykor, pandémia idején.
„Karácsony után mindenképpen megnyitunk. Nagy lendülettel folynak a munkálatok, profi csapattal vágunk bele, és az én Konyhámban megismert stílusom is vissz fog köszönni, csak egy kicsit visszafogottabban, kifinomultabban.
Arra is fel vagyunk készülve, hogy lesznek olyan időszakok, amikor senki nem nyitja ránk az ajtót, de mi komolyan vesszük az egészéves nyitvatartást. A pandémia sem dobja fel éppen a helyzetet, de öt évre biztosan előre tervezünk, és nem riadunk meg az esetleges kezdeti nehézségektől. Ha egy étterem főszezonban folyamatos teltházakkal szárnyal, beleférhetnek a működésbe kevésbé frekventált időszakok is."
Bár Gabiék szerették a nyári-téli nyitvatartás adta éves ritmust, az új étterem csupa kihívás. Önálló csapatot toboroztak Fonyódra, és a párja, Renczés Gábor lesz az új hely vezetője.
„Azt az érzést szeretnénk itt is nyújtani, mint az eredeti Konyhámban. Ismerős, közkedvelt ételeket úgy, ahogyan otthon nem kapja meg az ember. Egyszerű fogások egy kis csavarral. A Konyhám stúdió 365 még mindig távol áll a fine diningtól, mégis azt szeretnénk, hogy kiemelkedjen a balatoni vendéglátásból."
Műfaji besorolását illetően Szikra Gabi fine bistro konyhának nevezi a belőtt irányt, míg A Konyhámat Fenyvesen szerényen gasztrokocsmának nevezi. Ha a bisztrókonyha nívóját is magasra lövik be, mint a „gasztrokocsmáét", a Balaton egyik legizgalmasabb helye is válhat fonyódi A Konyhám stúdióból.
A Konyhám stúdió 365
Nyitás: 2021. december 27., hétfő
Téli nyitvatartás: péntek-szombat-vasárnap 12:00-22:00
Tervezett nyári nyitvatartás: 12:00-15:00, 18:00-22:00 délutáni szervizszünettel
Foglalás a megnyitás időszakában mindenképpen ajánlott!
Tovább olvasok:
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.