Hogyan érdemes felkészülni azokra az éttermi élményekre, amelyek során a megszokott étrendünktől nagyban eltérő fogásokkal találkozunk? Nem kérdés, hogy ezekben a helyzetekben az emésztőrendszerünknek alkalmazkodnia kell, de némi odafigyeléssel, jóleső praktikával könnyedén támogathatjuk ezt a folyamatot. Tanácsokért Prof. Dr. Izbéki Ferenc gasztroenterológushoz fordultam, aki az előző cikkünkben a bélmikrobiomról osztott meg érdekességeket, sorozatunk harmadik részében pedig az ételintoleranciák, legfőképp a laktózintolerancia témakörét fogjuk körbejárni.

Együnk kíméletesen a kóstolómenü előtti napokban!
– Egy degusztációs menü végigkóstolása intenzív élmény, amely során az ízlelőbimbók és az agy dopaminrendszerének aktiválódása, valamint a bélflóra nagyon összetett módon tud működni és kölcsönhatásba kerülni. A szervezetünk igen sokféleképpen reagálhat egy ilyen gasztronómiai kalandra, így érdemes előtte felkészülni, valahogy stabilizálni az emésztőrendszerünk egyensúlyát – kezdi Prof. Dr. Izbéki Ferenc, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa.
Mint mondja, a puffadás vagy a tápcsatornánkban jelentkező alacsony intenzitású gyulladás elkerülése végett érdemes már a degusztációs menü elfogyasztása előtti egy-két napban kíméletesen táplálkozni.
– Kerüljük a túlságosan feldolgozott (más néven ultrafeldolgozott) élelmiszereket, a finomított szénhidrátokat és mesterséges adalékanyagokat tartalmazó ételeket, valamint a zsírban gazdag fogásokat! Fogyasszunk inkább teljes értékű – vagyis korpát, keményítőtartalmú magbelsőt és csírát egyaránt tartalmazó – gabonákat, zabot, quinoát, basmati rizst, párolt zöldségeket, magas fehérjetartalmú ételeket, és fermentált dolgokat, mint a kefir, joghurt, savanyú káposzta, kimchi, miso és kombucha! – mondja a főorvos, majd hozzáteszi: semmiképp se üres gyomorral készüljünk a gasztrokalandozásokra!
– Ha degusztációs vacsorára készülünk, érdemes egy kisebb adag párolt zöldséget enni ebédre, uzsonnára pedig bátran fogyasszunk joghurtot, kefirt, zabot, egy maréknyi diót vagy mandulát! Fontos, hogy a fűszeres, zsíros ételeket a nap folyamán már kerüljük.

Élvezzük az ízeket! A testünk is meghálálja
Prof. Dr. Izbéki Ferenc rámutat, hogy nem csak az emésztőrendszerünk egyensúlyának megőrzése, hanem az ízérzékelés miatt is lényeges, hogy egy degusztációs élmény előtt ne terheljük túl magunkat – ebben az esetben az ízérző receptorainkat!
– Ha az ízérző egységek jó állapotban vannak, teljesen más – komplexebb – élményt kapunk az éttermekben, mintha túlterhelt receptorokkal érkeztünk volna. Sokan úgy vélik, hogy egyedül a szánkban vannak ízérző receptorok, de gyakorlatilag az egész tápcsatornánkban megtalálhatók az ennek megfelelő, kis egységek. Sőt, nem csak az adott ízt, hanem az ízekhez kötődően bevitt kalóriát is képesek érzékelni – osztja meg velünk a gasztroenterológus, aki minden páciensének – beleértve az étrendet, fogyókúrát követőket – azt szokta tanácsolni, élvezzék az ízeket. Miért?
– Rágja, rágja, lassan, lassan, hadd telítődjenek a szájban lévő ízérző bimbók! Mindig ezt javaslom a betegeimnek, hiszen a jóllakottságérzet és az étkezés öröme alapvetően két okból következik be. Az egyik a mennyiség, a másik pedig az, hogy érkezett annyi inger az agyunkba az ízérző bimbóinkból, ami azt mondja: „most már elég, nem kell többet ennem”. Az „elég” érzést ebben az esetben az ízérző bimbók nyerik el. Itthon sajnos gyakori jelenség, hogy a jóllakottságérzetet a gyomorfeszüléssel teszik egyenlővé, pedig az étkezést érdemes még azelőtt befejezni, hogy feszül a gyomrunk, képtelenek vagyunk többet enni.
Jó ötlet lehet ellesni és alkalmazni a japán kultúrában gyökerező 80%-os szabályt, miszerint még jóval azelőtt abbahagyjuk az evést, hogy éreznénk az említett gyomorfeszülést.

Íz, illat, látvány, történet – Együtt fokozzák a jóllakottságérzetet
A lassú, odafigyelő étkezés tehát egészségügyi és élvezeti szempontból is kulcsfontosságú, de kíváncsi voltam, hogy a fent kifejtett jóllakottságérzetet mennyiben fokozhatják a vizuális elemek, színek, formák…
– Ahogy az illatok, úgy a látvány is különösen hozzátartozik az étkezés öröméhez, a jóllakottságérzethez. Degusztációs menük esetében az ételek megkomponálása legalább olyan fontos, mint maguk az alkotóelemek. Sőt, az esztétikai vonatkozásokon túl az ételek mögött rejlő történetek is hozzájárulnak ahhoz az örömhöz, amit az elfogyasztásuk jelent – mutat rá Prof. Dr. Izbéki Ferenc, akivel egyetértettünk abban, hogy ezeknek az ismereteknek a birtokában talán azok is nyitnak a fine dining világa felé, akik korábban azzal az előfeltételezéssel illették, hogy „én ezzel biztos nem fogok jóllakni”.
Tovább olvasok:
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.