Hirdetés
Hirdetés

Currywurst, a legendás német streetfood

SZERZŐ: DiningGuide
2016. augusztus 18.
  Ha Berlinben vagyunk, ne kövessük el azt a hibát, hogy nem eszünk currywurstot. Ez kb. olyan lenne, mintha Olaszországban nem kóstolnánk meg az utcai pizzaszeletet. A németek kedvenc kolbászának a története nem olyan régi, mégis nemzeti kincsként szeretik, és még múzeumot is szenteltek neki.
Hirdetés

Bár van, aki szerint a currywurst Hamburgban született, mások szerint pedig már a harmincas években is létezett, a legelfogadottabb történet szerint a születési hely Berlin, az időpont pedig 1949. Már vége volt a második világháborúnak, az ország és a lelkek azonban még romokban hevertek, az emberek fáztak és nem volt pénzük. Ekkor nyitott egy bizonyos Herta Heuwer egy kis falatozót Berlin Charlottenburg negyedében, egész pontosan a Kant Strasse és a Kaiser Fiedrich Strasse sarkán. Kolbászt sütött, és mindent rápakolt, amit csak talált a kamrájában, és ez nem volt túl sok: paradicsomszósz, hagyma és curry, ami annak idején az egyetlen egzotikusnak számító fűszer volt a városban. A berliniek pedig pillanatok alatt úgy megszerették az egészet, hogy később Herta szabadalmaztatta is a szószt, Chillup néven. Az asszony 1999-ben bekövetkezett halála után a bódé eredeti helyére emléktábla került.
Ha currywurstot eszünk, kérhetjük ohne darm, azaz a bőre nélkül, illetve mit darm, azaz a bőrével együtt. A hagyományos fogyasztási módja bőre nélküli, de sokan szeretik a roppanós bőrt is. A szósz ízében kisebb- nagyobb eltérések lehetnek, valamint a kolbász is lehet sült vagy főtt, és kérhetjük egyben vagy szeletekre vágva. Persze jár hozzá a kenyér vagy a sült krumpli, és a sör is jól csúszik mellé.
A legmenőbb currywurst-evő hely Berlinben a Konnopke’s Imbiss, ahol sör helyett lehet pezsgővel is kérni a kolbászt. És bár alapvetően az utcán, nyitott kis bódék asztalai mellett fogyasztja üzletember és diák, turista és alternatív művész, a lehető ledemokratikusabb módon, azért ne higgyük, hogy ez a szerény ennivaló nem tette be a lábát az elegánsabb helyekre: a Berlin legelegánsabb utcájában található Hotel Adlonban vagy a Bier’s Kudamm 195-ben például porcelántányéron szolgálják föl. A lényeg, hogy forró legyen.
Bármennyire is mozgásban levő, pezsgő és nyitott város Berlin, a currywurst állandósága megkérdőjelezhetetlen. Ezzel együtt vannak kísérletek a megújítására – már ha hívhatjuk így a vegán verziót, biosörrel vagy gyümölcslével tálalva (a Yellow Sunshine-ban a Wiener Strassén).
És ne feledkezzünk meg a Checkpoint Charlie közelében levő Currywurst Múzeumról (igen, lehetséges egy egész múzeumi koncepciót keríteni a „sült kolbász + szósz” téma köré!), amit 2009-ben, a 60. évforduló alkalmából hoztak létre.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram