Hirdetés
Hirdetés

Csúcstechnológia az ókorból, avagy retró konyhai eszköz, ami ott lapul minden spájzban

SZERZŐ: Noszvai Anna
2021. május 15.
Emlékszünk még a római tálra?
Hirdetés

Nem véletlenül kerül elő a legtöbb régészeti ásatás során pár törött cserépdarab is: az égetett agyagedények már évezredek óta velünk vannak. A kerámia tudományát már a nomád és a félnomád népek is ismerték. Feltehetőleg akkor, amikor bőséges élelemhez jutottak, és sózással, füstöléssel vagy aszalással tartósították a felesleget, akkor ezekben a fazekakban tárolták ételeiket. Az ókori domborművek gyakori motívuma a lakomázás: már akkor is előszeretettel használtak cserépedényeket és tálakat sütéshez, tálaláshoz, tároláshoz és szállításhoz is.

Egyiptomban többnyire agyagedényekben készítettek kenyereket, ami akkor is meghatározó része volt egyszerű étrendjüknek. A görögök kleftiko - azaz lopott hús - nevű ételéhez is elengedhetetlen volt ez a természetes konyhai eszköz. Elkészítésekor lyukat vájtak a földbe, izzó parázzsal töltötték fel a gödröt, majd erre helyezték a hússal töltött cserépedényt és alaposan lezárták a tetejét, hogy a tűzhely füstje ne árulja el a tolvajok hollétét. A fogás elkészülte akár több napot is igénybe vehetett. A rómaiak különféle édes tésztákat, süteményeket is készítettek vízfürdőben főzött cserépedényekben. Ők tökéletesítettek az ételek párolását saját levükben, amikor előnyben részesítették az agyagedényeket a vasedényekkel szemben.

Ez ihlette meg a római tál feltalálóját is, aki 1967-ben mutatta be a hannoveri világkiállításon a Römertopfot. A termék népszerűsítéséért rengeteg szakácskönyv készült. A terrakotta színű, dombornyomott díszítéssel ellátott tál hamar megkezdte térhódítását: elsőként a német gasztronómiában. A név mára egy fajtanévvé vált védjegy, a német szó tükörfordítása. Persze ehhez hasonló agyagedények már korábban is léteztek: a Pataki tál már 1926 óta a piacon van.

Klasszikus Römertopf


A műfaj újrafelfedezése remekül illeszkedett a hetvenes, nyolcvanas évek egészségtudatos trendjébe.

A tál és fedő pórusai egy minimum fél órás vízben ázás során szépen megszívják magukat vízzel, ami a sütés közben lassan és egyenletesen gőzt áraszt magából.

Az ételek egyenletesen, zsiradék nélkül sülhetnek. Az agyag lúgos kémhatású, így az erősen savas ételeket, - mint például egy paradicsomszószt - semlegesít, ezáltal édesebbé teszi. Könnyebben emészthető fogásokat készíthetünk, minden sokkal jobban megőrzi a zamatát.
A római tálban tulajdonképpen bármit süthetünk. Hosszú rotyogtatást igényő leveseket, szószokat, húsokat különféle köretekkel, - zöldségekkel, rizzsel, kölessel, - illetve ragukat és rakott ételeket. Gyümölcsöket, crumble-öket, cobblereket, és természetesen ókori elődeinkből merítkezve még kenyereket is. Nem csak a most sokkal divatosabb öntöttvas edények alkalmasak erre a feladatra.


Az egyszerű használat ellenére fontos tudnunk, hogy az agyag - a megszokott fém eszközökkel ellentétben - nem tűri a gyors hőingadozást.

Nem szabad előmelegített sütőbe tenni, és sütés után fokozatosan kell hagyni kihűlni a tálat.

A legjobb, ha lekapcsoljuk a sütőt és egy ideig pihenni hagyjuk az elkészült ételt. Egy ilyen cseréptál megfelelő karbantartással évtizedekig kiszolgál minket. Csak természetes anyagokkal tisztítsuk, - például ecettel - mivel az agyag beszívja a vegyszereket is. Amennyiben gyakran használjuk a római tálat, érdemes külön venni egyet a húsoknak, halaknak, külön pedig a zöldséges, vagy édes ételeknek és így tovább. Tisztítás után alaposan szárítsuk ki, akár alacsony fokozatú sütőbe téve. Az esetleges bennmaradt nedvességtől tálunk dohosodni, penészedni is képes. 

Kevés olyan magyar háztartás van, ahol szépen elcsomagolva nincs legalább egy Pataki tál, vagy Römertopf. Ha a nagy 2020-as kenyérsütési láz alkalmával nem került elő, még most sincs késő elővenni. A nyári kemencés sütések alkalmával is jó szolgálatot tehet.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram