Egyiptom a maga évi másfél millió tonnájával a világ datolyatermésének húsz százalékát biztosítja. Ezen belül is egy különleges helyen, Siwában (magyar átírással Szívában) terem e kiemelkedőbb minőségű gyümölcs.
Siwa oázisa a mai napig a National Geographic oldalaira kívánkozik. A Szaharában, Egyiptom líbiai határához közel, a tömegturizmustól azonban a lehető legtávolabb fekszik.
Jósdáját egykor Nagy Sándor látogatta, medencéjében Kleopátra fürdött, lakói saját nyelvet beszélnek és kikérik maguknak, ha learabozzák őket.
Egyike volt a legutolsó elszigetelt helyeknek. Lakói háromezer éve datolya- és olajbogyótermesztésből élnek. Mindkettő helyi termény ismert az arab világban, és magas minőséget képvisel.
Fotó: Kevin Gabbert / Wikipedia.org
Az oázisba csak 1985-ben jutott el az aszfaltút, így a legközelebbi lakott hely is többnapnyi tevegelésre esett. A teveutat úgy kell elképzelni, hogy az állat fel van málházva, gazdája pedig gyalog vezeti. Hogy a sivatagi szárazságot viseljék,
a siwai berberek egy datolyamaggal a nyelvük alatt kísérték a tevét, mert az csillapította a szomjukat
(nálunk az aratók csinálták hagyományosan ugyanezt cseresznye vagy meggy magjával). Ma már elég nehéz elképzelni, hogy az oázis jelentős termése a Szaharán keresztül, tevekaravánokkal jutott el Kairó szukjaiba (piac), pedig így ment ez a fáraók ideje óta egészen a 20. század elejéig. Napjainkban épp középkorúak azok az emberek, akik még megélték gyermekkorukban a teljes elszigeteltséget, és akiknél otthon este nem villanyégő, hanem mécsesek világítottak. Siwában
a ramadán böjtje idején datolyával kezdték a napot, hogy alkonyatig aztán egy falatot és egy kortyot se vegyenek magukhoz.
Egyiptomban a siwai datolya és olíva fogalom. Míg számunkra a datolya nagyjából egyféle, addig a siwai piacon a szamártakarmánytól a mandulával töltött, prémium minőségig sok fajta és minőségű kapható belőle, és mindnek saját neve van. Az oázis egy nagy datolyaliget, az összehajló pálmaágak alatt kocognak a csacsikordék a termést betakarítani. A datolyapálma tíz év alatt fordul termőre, akkor pedig évente nagyjából 50 kiló szüretelhető róla.
A mód ősrégi: mezitláb felkapaszkodni az egyenes pálmatörzsön, a derékra erősített kötél segítségével kipányvázódni, majd a lapos, pálmalevélből font kosárba rázni az érett datolyát. Erősen rá vannak szorulva ezen az égtájon a természet kincseire a helyiek, ezért a növény minden részét hasznosítják: a fa törzséből lesz a házak gerendázata, a pálmalevélből a jellegzetes használati tárgyak és a tető fedése.
A datolyát frissen és szárítva is értékesítik. A legkeresettebb a szivi, az azzavi és a frehi fajta. A szüret szeptemberben kezdődik, októberben jár a csúcsra, a gazal és takdat fajták esetében pedig december-januárig elhúzódik.
A hagyományos – és rendkívül egyszerű – siwai ételek közül a tarfant (kenyér-datolya-olívaolaj), a tagilla (olívaolaj, liszt, víz, datolya) és az elhudzsi (datolya, olívaolaj, tojás) alapja a datolya. Nem is nagyon van más, mint olaj és datolya, ha valaki helyi terméket keres, de ezek aztán minden formában megtalálhatóak.
A Siwa oázis datolyapálmái – Fotó: youssef_alam / wikipedia.org
A datolyatermesztéshez először is a sivatagot kellett termőre fordítani. A Qattara-mélyföldön vizet elég könnyen lehet találni, elég egy kicsit lefúrni. A helyi parasztok először a föld felső rétegét távolítják el, majd trágya és homok keverékével töltik fel, amit alaposan beiszapolnak friss vízzel. A víz magas sótartalmú, nem alkalmas minden növény locsolására, de a datolya és az olíva esetében ideális az összetétele. Először fűszernövényeket és a máig a helyi gyógyítás alapjául szolgáló orvosi növényeket ültetnek bele, majd a szép lassan termékennyé váló földbe kerülhet a datolyapálma és az olajfa. Módszerüket az ENSZ a listájára vette, és a Globally Important Agriculture Heritage nevű rendszerében őrzi. Az oázisban 5000 hektáron található 700 ezer pálma évi 25 ezer tonna termést ígér. És ha egyszer a datolyapálma termőre fordul, nem kell más, csak egy derékra erősített kötél, egy nagy kosár és némi fáramászó képesség, hogy hozzájussanak az első osztályú gyümölcshöz.
A Siwa oázisban élő fiatal berber lányok sót őrölnek, amit az oázis sós vizéből nyernek ki – Fotó: Ahmed Hamed Ahmed / Wikipedia.org
Az aszfaltút 1985 óta köti össze Siwát a világgal. Ezen az úton nem csak a datolya és az olíva távozott, hanem turisták is érkeztek a különleges helyre. Először persze csak a vájtfülűek és a kalandorok. Sokat sikerült már rontani eredetiségén, de a mai napig nem a tömegturizmus célpontja. Az új (és a gazdálkodásnál lényegesen egyszerűbb) bevételi forrás, a turizmus is gyengítette az addigi, hagyományos tevékenységek szerepét. Az oázisban működik egy profi csoport, melynek célja a környezeti értékek megőrzése. A Siwa Community Developement Enviromental Consenvation nevű csapat az ENSZ szervezetével dolgozik együtt, hogy ősi hagyományaikat a megfelelő módon tudják megőrizni.
A siwai datolyával itthon nem, de Egyiptom piacain találkozhatunk. Ha a zöldségesnél megcsillantjuk a datolyatudásunkat, és emlegetjük az oázis nevét, azonnali ellismerést zsebelhetünk be a helyiek részéről. De az igazi az, ha magunk szedegetjük a vályogból épült szállodánk felé tartva a fejünk fölött összehajló ágakról a termést. Minden évben, a datolyaszüret közeli telihold idején Siwában a helyiek az éves fesztiváljuk megünneplésére készülnek. Három nap közösségi létet jelent ez: ilyenkor békülnek meg az ellenségek, találkoznak a családtagok, hogy az adományokból a mecsetekben főzött ételekkel a helyiek ezreit megvendégeljék. Aki ilyenkor jár erre, a családok kézről kézre adják – és mindenhol megetetik. A választék nem lesz túl széles, de az egészen biztos, hogy a remek siwai datolya és olíva valamilyen formában felbukkan az ételeleikben.
Forrásunk volt a Taste Atlas cikke.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.