Hirdetés
Hirdetés

Csillagos backstage élmény: A Borkonyha és a Textúra ajánlata

SZERZŐ: DiningGuide
2020. április 23.
“Bízunk benne, hogy amennyire hiányoznak nekünk most a jól ismert vendégeink, úgy mi is hiányzunk nekik. Egy pozitív üzenetet szeretnénk átadni az élményutalvánnyal, amivel jelezzük, hogy vagyunk – és leszünk ezután is.”
Hirdetés

Márciusban a Sas utcai Borkonyha és Textúra vezetősége az időszakos bezárás mellett döntött. A vendéglátók közül is különösen lehetetlen helyzetben vannak most a gourmet éttermek. Azok a helyek, amelyek mindig is többet akartak nyújtani szimpla étkezésnél, arra törekedve, hogy az ott töltött időt és az ételsorokat egyaránt maradandó élménnyé tegyék, a gasztronómiának pedig olyan oldalát mutassák meg, amely kiemelkedik a hétköznapokból.

A Borkonyháról és Textúráról

A Michelin-kalauz köztudottan olyan éttermeknek osztja a csillagokat, amelyek képviselik ezt a plusz faktort: a Borkonyha ennek köszönhetően érdemelte ki 2014-ben a Michelin-csillagot, az ország harmadik éttermei között harmadikként, Sárközi Ákos konyhafőnökségével.

A sikertörténet 2018-ban a Textúrával folytatódott egy új és egyedi éttermi koncepcióval (itt írtunk róla), és azzal a bátor döntéssel, hogy néhány házzal arrébb nyissák meg a Borkonyha testvéréttermét. Köztudott volt, hogy a Borkonyha olyan népszerűségnek örvendett a hazai vendégek körében, és olyan érdeklődés mutatkozott a külföldiek részéről is, hogy rendszeresen egy-két héttel későbbre lehetett csak foglalni.

A Borkonyha és Textúra éttermek egyik tulajdonosával, Horváth Tamás

A Michelin-csillagos éttermek világában soha nem számított drágának a Borkonyha, most viszont, amikor éttermek sora próbál úgy életben maradni, hogy alacsonyabb árszabásban áll át kiszállításra, nagy kihívás előtt állnak az ország legjobbjai. A két étterem tulajdonosa, Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán is úgy gondolja, hogy a Borkonyhában és a Textúrában kínált éttermi élmény közvetlensége és élményszerűsége nem elválasztható a személyes találkozástól.

Horváth Tamást kérdeztük a továbbiakról. „Az nem is volt kérdés, hogy újra kinyitunk-e. Az viszont igen, hogy mikor találkozhatunk legközelebb. Akik ismernek minket és az éttermeinket, tudják, hogy a Borkonyha és a Textúra elválaszthatatlan a csapatunk törzstagjaitól és tőlünk is. Megszokott eset volt nálunk, hogy egy törzsvendég elsétált az étterem előtt, meglátott minket, és bejött akár csak egy-két pohár borra is, váltani néhány szót.”

Kép forrása: www.texturaetterem.hu

Sárközi Ákos executive-chef személyétől épp úgy nem elválasztható a két étterem, mint Puskás Csaba (Borkonyha) és Both Lőrinc (Textúra) séfektől, valamint Béres Anett (Borkonyha) és Lovász Zsolt (Textúra) cukrászséfektől.

“Bízunk benne, hogy amennyire hiányoznak nekünk most a jól ismert vendégeink, úgy mi is hiányzunk nekik. Egy pozitív üzenetet szeretnénk átadni az élményutalvánnyal, amivel jelezzük, hogy vagyunk – és leszünk ezután is.”

Az ötlet egy már eddig is létező szolgáltatásra épül az éttermekben. Többen jelentkeztek ugyanis személyesen, hogy szeretnének bepillantást nyerni a Borkonyha életébe. Valakit a stázsolás izgat, másokat a személyes találkozás Sárközi Ákossal. Ezt a koncepciót bontották ki most az élményutalvánnyal.

Savanyított burgonyaleves rántott tojással / Fotó: PIXELTASTER @Textúra Facebook

„Egy fine dining étterem mindig komplex élményt nyújt. Most azon kellett elgondolkodnunk, hogy jelenleg, amikor nem tudjuk ezt az élményt adni – mégis mit tudunk adni? Azoknak a vendégeinknek és minden gasztrorajongónak szól az ajánlatunk, akik velünk lesznek akkor is, amikor újra kinyithatunk.

Mi örömmel látjuk, hogy az emberek elkezdtek főzni, sütni otthon. Most több idejük van ilyen elfoglaltságra, és büszkék is arra, amit megalkotnak otthon. Az érdeklődők ezt a tudást a Borkonyha vagy a Textúra konyháján mélyíthetnék el az élménynapon.

A backstage élményt természetesen étkezés zárja, az utalvány két főre szóló, 5+2 fogásból álló menüsort és borsort is tartalmaz. Sárközi Ákos rajongóinak opció, hogy találkozzanak a séffel, aki igény szerint kis időre csatlakozik is a vacsorájukhoz. Akik a professzionális konyhák világába szeretnének bepillantást nyerni, az élménynapon társulhatnak a séfekhez közös főzésre; aki pedig a desszertpálya iránt érdeklődik, a cukrászséfek által vezetett cukrász-workshopot választhatja.

Bárány rozmaringgal és füstölt salátával / Fotó: PIXELTASTER @Textúra Facebook

Nem titok, hogy a vendéglátás biztosan nem abban az ütemben fog újraindulni, mint ami az elmúlt években jellemezte. Idő lesz a rekonstrukció – másrészről végre lesz idő olyan dolgokra is, ami az eddigi hajtásban nehezebben volt megvalósítható. 

A Borkonyha és Textúra tehát emel a téten, és az eddigi privát szolgáltatást megnyitja a közönség előtt. Amikor ők is megnyithatnak újra.

Az utalványt megvásárló vendégek neve pedig „belekerül a kalapba”,  és a legszerencsésebb közülük egy különleges nyereményben részesül: a Borkonyha és a Textúra éttermek tulajdonosai egy teljes vacsorát elkészítenek 6 fő részére. Sárközi Ákos felel az ételekért, Kalocsai Zoltán sommelier-ként, Horváth Tamás pedig felszolgálóként látják vendégül a nyertest a saját otthonában.

A Borkonyha utalványának részleteiről itt olvashat!
Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram