Kevés ember távozása kapcsán olvasni olyan temérdek őszinte és tiszta szavú búcsút, mint Bálint Györgyről tegnap óta. Sokan leírták előttünk is: az a harmónia, elfogadás, egyensúlyra törekvés, amit közvetített, komoly hiánycikk ma.
Talán épp azért hatott meg ilyen rengeteg embert az ő működése. Ma, amikor tömegek életében hangadók a közléskényszeres hírességek, élt közöttünk egy idős kertész, akinek 101 éves korában közel 500 ezres követőtábora volt az alig tízmilliós országunkban.
Neki nem közléskényszere volt, mint manapság az úgynevezett influenszereknek, hanem közlendője volt. Óriási különbség.
Nem közhelyesen, hanem tényszerűen mondjuk: olyan minőséget képviselt, amit kevesen az elmúlt században. Amikor azt feszegették, mi a hosszú, boldog élet titka, azt mondta, hogy ő nem arra emlékszik, ami rossz volt, hanem mindarra, ami jó történt vele. Vele, akinek a családját egyetlen rokon kivételével elpusztították haláltáborokban, amelyek közül ő maga is kettőt megjárt. Amijük itthon megmaradt, elkobozták tőlük. Földbirtokosokból földönfutók lettek.
A tehetség azonban bármilyen körülmények között is utat tör magának. A múlt pedig gyakran még az igényesebb riportereket, újságírókat is megtévesztette. Gyakran kérdezték rázós témákról, történelemről, közéletről. Soha nem tért ki előlük (maga is sokáig politizált, csak éppen nem úgy, mint az "igazi" politikusok). Mindig érvényes válaszokat adott, mégis minden mondata sallangmentesen, organikusan kanyarodott vissza oda, ahol ő igazán otthon volt. Vissza, a kertbe.
Az ő kertjébe, a mi kertünkbe. Generációk szerették hallani nyugodt, kedves szavait ferdetörzsű barackfáról, aminek az egyik fele a gazdának termett, a másik fele a kerítésen áthajolva, kilógott az utcára, és mindenki szedte. Ő pedig úgy mesélt arról, hogyan kell gondozni görbe barackfánkat, hogy ha arra jártunk volna, tisztelettudóan, de mi is szakítottunk volna a gyümölcséből.
Amikor egy fáról azt írta, hogy "Helytelenül aranyesőnek nevezik", mindannyian éreztük azt a hiátust, ahogyan bolyongunk a természetben, szépnek látjuk, szeretjük, vonzódunk hozzá, de szükségünk van azokra, akiknek valódi tudása van minderről, hiszen mi olyannyira eltávolodtunk tőle.
Egy ilyen tudású ember távozott most közülünk. Nem "tragédia" és nem is "hatalmas gyász" az ő halála, mint ahogyan most sokan írják. 101 évesen köszönt el tőlünk, békében, szépen. Ahogyan ő maga is élt. Kívánunk inkább mi is ilyen gazdag életet és sok évet mindenkinek, aki úgy megtalálja a saját útját, mint Bálint György, Bálint Gazda tette.
Hogy milyen volt Bálint Gazda? Hát ilyen.
A napokban meglátogatott a főváros közelében levő Csömör községből Gogány Alexander, aki két vak fiatalembernek a nevelőapja.
Vele érkezett a Rakk László nevű 25 éves vak neveltje, aki egy pályázatra szeretne interjút készíteni velem.
Készséggel vártam a kérdéseket és a fiúra nézve láttam, hogy milyen izgatott és feszült lelkiállapotban van. Megfogtam a kezét, megsimogattam és bátorítottam, amelynek következtében láthatóan felengedett a feszültsége és feltette az első kérdését. Ezt számos céltudatos és okosan megfogalmazott kérdés követte, majd feltette az utolsó kérdést: amikor fákat ültetett, milyen gondolatok jutottak az eszébe?
Megpróbáltam részletesen elmondani neki, hogy mit jelent számomra a fák ültetése. Örültem annak, hogy szívesen hallgatta és magáévá tette ezeket a gondolatokat.
Remélem, hogy a pályázata eredményt és sikert fog hozni László számára.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.