Hirdetés
Hirdetés

"Mint egy designer öltöny, amit logó nélkül is felismerünk"

2015. november 5.
A Costes név mindenkinek ismert, aki valaha kicsit is érdeklődött a magas szintű konyhakultúra iránt. A Downtown elnevezés nekem kedvenc londoni és New York- i éttermemet juttatta az eszembe, a Cipriani-t, amely az apró  velencei bárból kiindulva fogalommá vált éttermeket nyitott szerte a világon, dowtown verziói pedig a nyüzsgő belvárosi találkozóhelyek prototípusai, ahol mindenki megfordul, aki az adott városban számít, vagy számítani szeretne.
Hirdetés

A Costes Downtown a Vigyázó Ferenc utcai Prestige Hotel földszintjén található, utcai bejárattal, de ötletesen integrálva a fehér színek által keretezett, számomra kissé hideg lobbival. A nyitott és nagyvonalú konyha, a barátságos árnyalatok és a mellbevágóan zöld növényfal első benyomásra is kellemes üzenet, az ott töltött egy óra alatt pedig megnyugtató keretet ad. Ebéd időben érkeztem, foglalás nélkül, amit persze az említett Cipriani éttermek egyikében sem tehetnék meg, de Budapesten sajnos még a legtöbb étterem nem küzd - főleg nem délidőben - a túlfoglaltság édes gondjával.

fotó: a szerző felvétele

fotó: a szerző felvétele


A személyzet fekete nadrágot és kosztümkabátot visel, a ma divatos letisztult hangulatban, inkább hostessnek  mint felszolgálónak öltözve, ezzel is érzékeltetve az intézmény helyét, presztízsét. Mosolygósak, szívélyesek és szolgálatkész a hozzáállásuk, de némi bizonytalanság még érződik a kommunikációban. Érezhetően keresik a megfelelő hangnemet a könnyedség és a kimértebb stílus között. Remélem végül majd a közvetlenebb lesz  a nyertes! Az ételekről szívesen és választékosan beszéltek, a pár szavas leírást kiegészítve és kiszínezve, szinte elém vizionálták a felsorolt ételeket.
[tw-divider][/tw-divider]

Amit ettünk:

Füstölt sertésnyelv, alma, szilva
Könnyű, hideg előétel, jól komponált, letisztult tányér. A füstölt sertésnyelv falatnyi, hajszálvékony szeletekben, amelynek zsíros-füstös ízéhez jól illik a pirított szilva és az almakockák savassága, amit a dijoni mustáros joghurt egészít ki.

Posírozott sárga tőkehal, csicseriborsó Panisse, mangold
Gyönyörű, a megszokott fine dining ebédmenükhöz képest is kiemelkedően szép tányér. A tőkehal tökéletesen esik kagylóira, enyhén opálos, megtartja az alakját, mégis omlik, a szájban szinte olvad. Kiváló. A mangold jól simul a halhoz, friss, zsenge leveleivel, a pirított hagyma pedig roppanósságot ad a tányérnak. A garnírung összességében kissé kaotikus, de a tökéletes hal elviszi a fogást.

Hirdetés

Mogyoróvaj, banán sorbé
A látvány először egy száraz, fojtós desszertet sugall, az alkotóelemek mégis könnyedek, szaftosak. A mogyoróvajas tészták között nem túl édes banán sorbé fekszik, mellette karamellizált pattogatott kukorica, karamellizált banángolyók és pirított, füstös földimogyoró. A kukorica bár izgalmas textúrát visz a tányérra, néhol kellemetlenül kemény, a mogyoróvaj pedig csak halványan érződik a desszerten. A sorbéval töltött könnyű lapok (joconde?) jól eltalált, szaftos, egy pillanatra sem fojtós darabok, szép játék a hideg és fagyos elemekkel.

[tw-divider][/tw-divider]
A diófa fali kárpitok, nagyvonalú asztalok és ívelt kényelmes fotelek visszafogott, de kitalált luxust üzennek,olyanok mint egy designer öltöny, amit a logó nélkül is felismerünk. Az interior jó példája a ma közkedvelt éttermi stílusnak, amit én designer otthonosságnak nevezek. Puha árnyalatok, kényelmes, de feszes vonalú bútorok, lágy fények, könyvek, kortárs műalkotások.

fotó: a szerző felvétele

fotó: a szerző felvétele


A barátságos egybefüggő ülőpadon kezdtem a rendelést, de az itt is alacsonyra sikeredett, ezért asztalt váltottam és a Basic Collection szép ívű karosszékében követtem el a gabona rizottót, sütőtökkel és érlelt parmezán ostyákkal. A terítés letisztult a puritán igényesség jegyeit viseli, de a mostanában divatos "nem terítünk” áramlatnak megfelelően a nyers – és már sajnos igen karcos – diófaasztal meztelensége valamit elvett abból a varázsból, amit a kifinomult részletek, a kortárs, de élvezhető festmények, a személyzet kedves odafigyelése és az általam elfogyasztott étel élvezete okozott. Nem tehetek róla, szeretek terített asztalnál enni, véleményem szerint ebben az étteremben is járna ez a vendégeknek.
A ristretto majdnem tökéletes volt, magam a sűrű és nagyon rövid verziót kedvelem, de a citrusos íz világ elnyerte a tetszésemet, csakúgy, mint a kávé mellé felszolgált pár darabos édesség választék, melyek közül az olívaolajas-zselé emlékezetes élmény volt.
A Costes Downtown nálam kiállta a próbát, mert nem csak azt kaptam, amit kifizettem, hanem kedves kiszolgálást, figyelmességet és pár apró édes falatot is.
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram