A megszállás idejéből döbbenetes adatok maradtak fenn. Megemlíthetjük azt a mintegy kétmillió palack champagne-t, ami az okkupáció első két hetében fogyott el, de az igazi veszély nem a prédáló katonák képében leselkedett a világ legértékesebb tőkéire. A játék nagyban zajlott.
Bár a Führer egyáltalán nem volt borivó, sem pedig pezsgőkedvelő, a náci vezérkarról ugyanez egyáltalán nem volt elmondható. Franciaország borai, borvidékei ekkor már bebetonozták máig tartó világhírnevüket. Champagne és Bordeaux, Aloxe-Corton és Chambertin, Meursault és Montrachet nem hiányozhattak a Harmadik Birodalom felsővezetésének borgyűjteményeiből. A hadjárat után pedig az addigi palackalapú gyűjtés szintet lépett, és a Harmadik Birodalom egész borvidékekre próbálta meg rátenni a kezét.
Franciaország bortermelése gazdasági szempontból is igencsak vonzó célpont volt. Ahogyan egy meghódított ország szénkészleteit és olajmezőit, úgy a tőkéket és dűlőket is megpróbálta kiaknázni, felprédálni és saját hasznára fordítani a megszálló hatalom. A háborút megelőzően Franciaországban évente hetvenkilencmillió hektoliter bor készült. Ha ehhez hozzátesszük az Armagnac-párlatokat és konyakkincseket, látható, hogy hihetetlen méretű és erejű gazdasági szektorról van szó.
A hódítás első pár napjában és hetében a fosztogatás és prédálás volt a jellemző. A pincefeltörések, tőketaposások és borzabrálások után azonban nagyon hamar egy roppant hatékony rendszer alakult ki, aminek célja az ágazat teljes leuralása volt.
A náci vezetés által kijelölt speciális borügynökök és pezsgőhivatalnokok érkeztek minden fontosabb borvidékre, hogy megszervezzék az ottani munkát, és a saját piacukra hordják az elkészített palackokat. Bár ezeknek a hivatalnokoknak megvolt a maga német titulusa, hamar rájuk ragadt a helyiek által kitalált gúnynév, a Weinführer. Nagyon hamar munkához is láttak, és nekiálltak felvásárolni, felkutatni és Németországba szállítani a legjobb francia borokat rejtő palackokat. 1945-re több tízmillió hektoliternyi fine wine hagyta el a megszállt ország határait, az egyszerűbb, hétköznapibb borokat pedig szintén elvitték, hogy a frontra küldjék morálnövelőnek, vagy éppen üzemanyagot csináljanak belőle.
Átalakították a piacot is. Minden habzóborok királynőjének esetében ez különösen nagy károkat okozott Csak Németországba és a Tengelyhatalmaknak lehetett champagne-t eladni. A kereslet bődületesen nagy volt, a kínálat annál szegényebb. A háborús évek megtizedelték a munkaerőt, ellehetetlenítették a szőlőművelést, a követelések azonban folyamatosak voltak. Hogy a folyton éhes piacot tömjék, a Champagne élén álló Weinführer utasításba adta a pincéknek és Champagne-házaknak, hogy palackozzák le reserve tételeiket is.
A házasításhoz használt különleges, érlelt borok elhasználása katasztrofális minőségromláshoz vezetett, évtizedekre visszavetette a termelést, ráadásul az így felpumpált mennyiség sem bizonyult elegendőnek. A piacon hamarosan megjelentek a hamisítványok, olcsó buborékos borral megtöltött palackok, amiken azonban ott szerepelt Champagne neve. Ez erősen kikezdte a borvidék integritását, hiszen ez a név évtizedek óta egyet jelentett a minőséggel. Ez persze a háború után csak szigorúbb eredetvédelmi szabályozásokhoz vezetett, a hamis palackok pedig ma is megtekinthetők Épernay egyik múzeumában.
A borászok a megszállás alatt a túlélésre törekedtek. Kénytelenek voltak együttműködni a megszállókkal és szabályaikkal, sőt, a kezdetben viszonylag függetlennek tartott Vichy kormánnyal még sokan szimpatizáltak is. A rendelkezések és szabályozások azonban nagyon hamar éreztetni kezdték áldatlan hatásukat. 1942-re a korábban virágzó borkészítés atomjaira hullott. A termelés mindössze 35 022 362 hektoliterre, a korábbi évek felére esett vissza. Megérkeztek a boripart sújtó rendkívüli adók, és bevezetésre került Franciaország első korhatára is, tizennégy év alatt senki nem fogyaszthatott bort.
A kezdeti együttműködést előbb gyanakvás, majd elkeseredés, végül pedig teljes ellenállás váltotta fel. Az egyik leginkább bevett módszer a bor elrejtése volt. Üzletházak, kereskedők dugták el legértékesebb tételeiket. Magángyűjtők és éttermek, köztük a nemrég általunk is megírt borbűnténnyel sújtott La Tour d’Argent étterem is befalazták titkos pincejáratokba Bordeaux és Champagne legszebb palackjait. Fennmaradt egy visszaemlékezés, mely arról számol be, hogy tanácsos volt pókokat gyűjteni, és elhelyezni őket a frissen bevakolt falak elé, hogy hálójukkal ódon, elhagyatott hangulatot kölcsönözzenek a Romanée-Conti-t rejtő falszakasznak…
Néha a borászok a legvártalanabb helyről kaptak nem várt segítséget. Egy-két Weinführer valódi borrajongó, hozzáértő borkedvelő, tapasztalt sommelier volt, aki esetleg több szimpátiát érzett a történelmi dűlők iránt, mint a Harmadik Birodalom rablóhadjáratai ellen. Gyakran szemet hunytak az eltűnő, falakba és földbe süllyedő készletek felett, sőt, a történelem feljegyez egy igen különös esetet is. A Bordeaux élén álló Weinführer, Heinz Bömer ki nem állhatta Herrmann Göringet és borrendeléseit. Amikor beérkezett egy megrendelés több ládányi Mouton Rotschild palackra, Bömer személyesen gondoskodott róla, hogy a ládákban olcsó, közönséges vörösbor utazzon a megrendelőhöz, természetesen a megfelelő címke alatt. Úgy gondolta, a Harmadik birodalom második emberének nem fog feltűnni a különbség. Igaza lett.
A Földalatti Mozgalom tagjai között is akadtak borászok. Ilyen volt például Jean Monmousseaux is, aki Touraine régióban, a demarkációs vonalhoz közel élt. Gyakran segítette az Ellenállás tagjait. Hordókba bújtatva számos vezetőjét és tagját csempészte át a mozgalomnak a veszélyből a biztonságba. Két év alatt számtalanszor megtette ezt az utat, hiszen az ellenőrző katonák meg voltak győződve arról, hogy a teherautóra állított valamennyi hordó csak a megrendelt borszállítmányt rejti magában.
Champagne régióban az Ellenállás szó szerint a föld alatt dolgozott, a 2000 éves crayères krétabarlangok labirintusát használták. E barlangok közül sok ma is látogatható, és rengeteget használnak még ma is pezsgőérlelésre, ilyen például a reimsi Ruinart pezsgőház alatti 8 km hosszú barlang is, amelyet az UNESCO a szellemi világörökség részeként ismer el.
A háború alatt Suarez d'Aulan márki, az 1785-ben alapított Piper-Heidsieck pezsgőház vezetője fegyverraktárrá alakította át pincéit, ahol a szövetségesek által ejtőernyővel ledobott, ellenállásnak szánt puskákat és gránátokat tárolta. A francia fegyveres erők minisztériuma szerint ez a felfegyverzett ellenállás a D-napi partraszállást megelőző és követő napokban nélkülözhetetlen helyszíni segítséget nyújtott.
1944. június 6-án a szövetségesek partra szálltak Normandiában, és megkezdődött Európa felszabadítása, a munka, amely augusztusban elérte Champagne-t és Bordeaux-t, szeptemberben pedig Burgundiát. A németek 1945. május 7-én Champagne nem hivatalos fővárosában, Reimsben írták alá a kapitulációs papírokat. A győzelem napján sok szövetséges katona kapott néhány bort az ünneplésre.
Hirtelen a világ leghíresebb pezsgője ismét az ünneplés bora lett.
Forrás: bbc.com
Tovább olvasok:
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.