Hirdetés
Hirdetés

Butikhotelből luxustanyára: Kurucz Attila séf eljött a Tiszavirágból

SZERZŐ: DiningGuide
2020. január 6.
2019-ben Az Év Innovatív Konyhája-díjat Kurucz Attila nyerte el a Dining Guide Év Étterme gálán. Friss hír, hogy a séf elhagyta a Tiszavirágot egy izgalmasan hangzó, másik szálláshely konyhájára.
Hirdetés

A Dining Guide Év Innovatív Konyhája Díjat 2017-ben az akkori Innio séfpárosa, Tóth Szilárd (Salt Budapest) és Sajben Csaba (TOPRUM Restaurant & Skybar), 2018-ban az őriszentpéteri Pajta séfje, Farkas Richárd kapta, tavaly pedig a Tiszavirág (2019-es Dining Guide TOP100 Étteremkalauz, 85 pont, 23. hely) konyhájának élén álló Kurucz Attila. Az ugyanezen a néven futó butikhotelben működik egy kávézó és a dél-alföldi régió legjobb étterme is. A naturális ízeiről, magas technológiai tudásáról és látványos tálalásairól ismert, neves séf távozásával akár meg is kérdőjeleződhet, hogy a jövőben hol találjuk majd a környék legjobb konyháját vivő éttermét – kíváncsian várjuk a fejleményeket.

A korábban az Onyx, a Laci!Konyha, az U26 Bisztró és az Innio csapatát erősítő Kurucz Attila Szegeden végezte a vendéglátóiskolát, majd a fővárosi tapasztalatszerzés után hazatérve több mint négy éven át vezette a Tiszavirág konyháját.

Hirdetés

A dél-alföldi várostól ezúttal nem megy messzire: Szegedtől mintegy 30 kilométerre található a Ruzsa tanya, ahol Homoki Lodge néven több mint tíz éve működik lovastanya, folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal. Az osztrák tulajdonos pár, Birgit és Oliver Christen a lovasüdülésekhez kezdetben szobákat adtak ki, majd 2011-ben megnyitották a Homoki Lakosztályt. Két évre rá éttermet nyitottak Homoki Dine néven, újabb két évre rá a Homoki Yurts Luxus Glampinget. A környéken vadon termő és termesztett alapanyagok (gyümölcsfaligetek, barackos; valamint mézkészítés zajlik), és házi tartású állatok is az étteremben frissen felhasznált hozzávalók részét képezik.

Arról nincsen információnk, hogy ki tölti be a jövőben a Tiszavirág séfposztját. Aki pedig szeretné megkóstolni egy progresszív gondolkodású és stílusú séf disznótorosát (mangalicából), e hónapban három napon át az Alkimista Kulináris Műhelyben teheti meg, ahol Kurucz Attila vendégszerepel. Az Alkimista és a Homoki Lodge közös vacsorái január 16-án, 17-én és 18-án az év eleji disznóvágások jegyében zajlanak, és a "a valaha volt legkönnyedebb, modern, szofisztikált mangalicatort" ígérik. A Facebook-esemény itt elérhető!

A Tiszavirág Étterem jelenleg téli szünetét tölti, január 14-től várja újra vendégeit.

Olvasta már a Kurucz Attilával készült interjúnkat?

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram