Hirdetés
Hirdetés

Brunch történelem - Rebéd a Buddha-Bárban

SZERZŐ: Ted Aprajev
2013. október 16.
Hát ez bizony nagyon angolszász dolog, minden ízében. Egyrészt a „breakfast” és a „lunch” szavakból képződött valamikor a XIX. sz. fordulóján. Nagyon praktikusan a késői reggeli és korai ebéd összevonásából született. Mondjuk: rebéd is lehetne. Másrészről a szombat esti elhajlások adták az ötletet, hiszen vasárnap nem kell korán kelni, amúgy is együtt a család, reggeli lustálkodást követően, esetleg templom után a nagy nehéz ebédek helyett, amolyan bőséges reggeli, ami belenő az ebédidőbe.
Hirdetés

Hát ez bizony nagyon angolszász dolog, minden ízében. Egyrészt a „breakfast” és a „lunch” szavakból képződött valamikor a XIX. sz. fordulóján. Nagyon praktikusan a késői reggeli és korai ebéd összevonásából született. Mondjuk: rebéd is lehetne. Másrészről a szombat esti elhajlások adták az ötletet, hiszen vasárnap nem kell korán kelni, amúgy is együtt a család, reggeli lustálkodást követően, esetleg templom után a nagy nehéz ebédek helyett, amolyan bőséges reggeli, ami belenő az ebédidőbe.Nagy előnye még, hogy a déli étkezésekkor már megengedett az alkoholfogyasztás, reggel még sem volna illendő. Gondoljunk az előző szombatra, a mértéktelen ivászatra, tehát elengedhetetlen szükségünk van valami levezető jellegű újratöltésre, legyen az bőséges étkezéshez felkínált koktélnak álcázott alkoholtartalom akár. Így nyert teret a brunchokon a „mimosa” koktél, ami már nevében is jelzi annak finom ártatlanságát, a feltűnésmentes alkoholbevitel lehetőségét.
Lévén pezsgő és szabadon választott citrusféle keveréke: kutyaharapást szőrével. Egyébként azt is mondják, hogy a brunch típusú étkezéseket valójában a Hollywoodi sztárok honosították meg, amikor a transzkontinentális vasúton a két part között ingáztak. A vonat valamikor délelőtt megállt Chicagóban, ahol egy bőséges késői reggelivel szereztek örömet maguknak az utasok. Gyanakszom, hogy a valódi ok mégis inkább szociológiai és üzleti indíttatású.
Amerikai mindenképpen, szoros összefüggésben azzal, hogy a második világháború után a nők is dolgozni kényszerültek, szóval erősen megváltoztak a családi viszonyok, hiszen a dolgozó nők már nem biztos, hogy akartak vasárnap a konyhában bíbelődni, másfelől nem véletlen, hogy a szállodai éttermekben honosodott meg a rebéd, tudniillik a normál éttermek vasárnap zárva tartottak és ezt a hiányt felismerve léptek jó érzékkel a szállodák. Itthon is dívik, de néhány kivételtől eltekintve többnyire amolyan alibi büféként működnek, spirituszégővel melegített tartályokban fonnyadnak az ételek, szóval inkább hasonlatosak egy drága önkiszolgáló étteremhez.
De, mint említettem van néhány kivétel, ilyen a Sofitel vasárnapi piacra hajazó brunch-a és a Buddha-bár vasárnapi rebédje. Nem állíthatom, hogy a helyszínnek ne lenne szerepe a jó érzésben, nagyon is van, de a meglévő adottságokon is túltesz az az örvendetes tény, hogy jó minőségű, szellemes pán-ázsiai ételek sokaságát kínálja a konyha. A szokásos félhomályban talán éppen a terem mértani középpontjában helyezkedik el egy kerek kínáló asztal, ami roskadozik a finomságoktól.
Apró tálkákban sorakoznak az egyrészt már méltó hírnévre kapaszkodott Osama séf megszokott klasszikusai, mint a Buddha-bár csirkesaláta, amit a rászórt pirított won-ton tészta mellett a rafinált fűszerezése is különlegessé tesz. Mini tavaszi tekercsek, szinte csak kétharapásnyiak, izgalmas passiógyümölcsös majonéz mártogatóval. Mikor már úgy érzem, hogy abbahagynám, akkor mégis a hatalmába kerít a szenvedély, a passion.
De nincs idő leragadni egy finomságnál, kelleti magát a libamájas mini burger, meg egy másik, intenzív korianderre hangolt tavaszi tekercs, értelemszerűen másik mártogatóval a diszkréten hamvas mangós - marakujással. A Buddha-bár nem csak mondja, de teszi is, bizonyítja, hogy képes hatni az érzékekre. Van valami időtlenség érzetem, ahogy az egyenletes félhomályban az arany Buddha árnyékában fűszer orgiát tartok.
Körülnézek a szusi pultnál is, aztán mégis a pikáns-édes chilis mártással párosított félhold alakúra formázott gyoza tészta mellett döntök. Ez a vízből és kenyérlisztből készült pirított tészta nagyon hálás darab, főleg, ha szaftos, fűszeres töltelék van benne, a mártogató újabb ízélmény és egyben lazítja is a pirított állagot, szinte abbahagyhatatlan.
Mégis megálljt parancsolok mohóságomnak, mert egy újabb pultnál Tom Yam levest mérnek, amihez friss zöldségek adagolhatóak, kinek-kinek ízlése szerint. Lehet alga, koriander, újhagyma zöldje, koktélrák, én legalább is ezeket választom. Van benne erő, nem kérdés, de mégis tud simogatni is, vibrál az egész, lelkiismeretes készítmény, állapítom meg. Valódi dilemma elé állít az a körülmény, hogy felfedezem az étlapon – mert megjegyzendő, hogy némely fogás étlapról rendelhető – a reggelikre jellemző klasszikus tojásos készítményeket. Ez több, mint gesztus, ez annak a jele, hogy itt a Buddha-bárban értik a „brunch” lényegét. De kihagyom, mert a grillezett lazac citromos szója emulzióval, mártással jobban vonz.
Közben a „brunch”-ok klasszikus italát kortyolgatom: narancsleves pezsgőt, vagyis mimózát. A könnyedség iránti vágyamat, a sok fűszeres karakterű előétel után tökéletesen kielégíti az omlós lazac és a hozzá mártogatott citrom domináns szósz. Még legelhetnék, hiszen folyamatosan frissülnek a kerekasztalon a kis előételes tálkák, de inkább a desszertpult felé fordulok. Imponáló választékkal kecsegtet, végül néhány meglepően jó makaronnal beérem. Kinézek a Buddha szobor felé, hogy megerősítést nyerjek, de a mosolygó arc nem válaszol, tökéletes fensőbbséggel szemléli az alant folyó eseményeket, megszokta már.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram