Hirdetés

Füsttel-lélekkel: A Duna-parton sem szerénykedik a Bp BARbq Terrace

2020. augusztus 13.
2020 nyarán nagyjából elegendő annyit mondani egy hely hiteles ajánlására, hogy „alig több, mint egy hónapja nyitottak, és teltházakkal mennek". A kissé hisztérikus időjárásokat produkáló idei nyár márpedig nem kedvez a frissen debütáló helyeknek, de a Bp BARbq-brand közel ötéves menetelése nyilván kérdőjelek nélkül vonzza a Duna-partra a vendégeket.
Hirdetés

Fotók: Pyszny László

Termékeny házasság Serényi Zsolté és Urbán Rolandé, elnézve újonnan nyitott BBQ-teraszuk üzemelését. A fővárosi vendéglátás küzdelmes helyzete közismert, ezért is mutat utat a Bp BARbq csapata: az Akácfa utcában összeszokott crew legjobb tudomásunk a járvány (első hulláma után is) egyben van, és a bulinegyed-beli csüggedés helyett vettek egy nagy levegőt és még nagyobb lendületet, és úgy kezdtek új életet Óbudán, hogy közben nem adták fel a régit.

Serényi Zsolt kínál

Ki tudja, mit hoz az ősz és a tél, lassan követhetetlen, miben érdemes gondolkodni egy éttermesnek: a nyüzsgő (?) belvárosban avagy kültelken? Hiszen kültelek ez a javából, mondhatni ide kell találni, de ha megvan, rögzíteni fogja a belső GPS-ünk, mert jóféle életérzést lőttek be a legnehezebben leírható nevű barbecue-sok.

Mood

Mintha csak egy élménycsomagot kapnánk. Ma már lerágott csont (ha-ha!), de a nem éppen hivatali/multicéges megjelenés, jelentős négyzetcentiméternyi felületet elfoglaló tetoválásokkal, nem kevesebb coolsággal, motorokkal és motorokat megszégyenítő bringákkal kilendíti a BBQ-mérőt a vendéglátásban. Nyilván egy életmód és életérzés hivatásszerűen ezt művelni, és közel sem csak a külsőségekben. Sőt. Az "előzetes hőkezelés elvetése", a "tiszta füst" és az "alacsony hőkezelés" (stb., stb) direktíváit tartó BBQ-sok között is komoly névnek számít a szakmában a Serényi-Urbán páros. Hogy mire föl, azt mutatják az ételek és a vendégszám.

Serényi Zsolt és Urbán Roland

Elkezdtük számolni, de a fényviszonyokra való tekintettel feladtuk a Duna-parti szabadtéri helyszín összes asztalának és székének lajstromba vételét. A Pünkösdfürdő közelében nyitott Bp BARbq 2 a pesti étteremmel szemben kényelmesen tágas területen nyújtózkodik, a vendégtér két nagy részre osztott. Kollektív ellenséget itt kizárólag a szúnyogok jelentenek, és csak remélni lehet, hogy az idilli környezetben fekvő, környező ingatlanok tulajdonosai nem csatlakoznak hozzájuk, és hamarosan újra szólhat élő zene is a helyszínen.

Reuben szendvics

A minőségi BBQ-ról azért nem könnyű bármit is mondani, mert maga az eredmény, amit vendégoldalról élvezünk, magával ragadóan egyszerűnek és magától értődőnek tűnik az előttünk fekvő papírtálcákon. A szakik nyilván felhorkannak erre, hiszen köztudottan nem két tojás összeütésével egy szinten említhető egy reuben vagy pulled pork megszületése.

Mindez értelmezése és fogyasztása viszont a néphez szól: közvetlen ízek, különösebb elméleti fejtegetések helyett az arcba tolt élmény, az asztaltársaságot azonnal közösséggé kovácsoló, izmos illatok és csurgó szaftok.

Technikai útmutató

A gasztroújságírás egészen plasztikus képeket is megszült már BBQ tálak felett. Nem nehéz ezt az éttermi műfajt úgy leírni, mint egy nagy közös malackodást. Gitáros, dzsúzos, dirty, és ez még csak a BBQ-jelzők starter pack-je. Kultúrember terített asztal mellett eszcájggal étkezik, és a szalvétát gyakran használja. Ugyanő egy BBQ-snál viszont nem átall a legősibb evőeszközünket bevetni, és ösztönösen kézzel eszik, szalvétáért pedig nem nyúl minden falat után (minek?).

Tál.

A kézmosás művészetében egyébként is sokat fejlődött idén az emberiség, ezért ha adhatunk egy étkezés-módszertani tippet, csak bátran elő a kezekkel, sokkal jobb érzés így falatozni, mint az egyébként is nehezen értelmezhető műanyagkéssel és -villával nyiszatolni a húsokat.

Na mintha különösebb nyiszatolást igényelne ez a műfaj. Omlós, a a csontról lágyan elváló oldalas, szálaira eső sertéslapocka, puha, de nem pépes hamburgerhús – a tisztességgel füstölt-sütött húsok könnyen adják magukat.

A haladó gasztronómia eszköze a játék az alapanyag-kombinációkkal, textúrákkal, a kínálkozó látvány és a megtapasztalt ízvilág meghökkentő szembenállásával. Ezért járunk olykor olyan helyekre, ahol meghökkent a citrus küllemű hús, de tegyük a szívünkre a kezünket, egy fine dining vacsorára érdemes rászámolni több ilyen élményt: nyáreste és jóllakás barátokkal ott, ahol nem ciki kézzel enni és nagyokat röhögni.

Már a cím is csalogató egyébként: Kossuth Lajos Üdülőpart. Ha éppen nem egyéb bukolikus helyen hesszelünk, de kiszakadnánk egy kicsit a pesti dudálásból-zajból-könyöklésből, megvannak az egérutak. A Duna például vírushelyzettől függetlenül kettészeli szép fővárosunkat, és egyszerűen jó a közelében lenni. Nem szokásunk egyéb tevékenységeket is ajánlani, de a Bp BARbq új helyszínén gyakorolhatjuk a manapság bevett vízisportokat. Kajak, kenu, SUP, miegyéb, a szükséges energiát pedig Pünkösdfürdőn már minőségi helyről is biztosíthatjuk.

Bp BARbq Terrace

Cím: III. kerület Budapest, Kossuth Lajos Üdülőpart 115.
Nyitvatartás: minden nap déltől 23 óráig
Az étterem Facebook-oldala

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram