Hirdetés
Hirdetés

Bordélyházból a világ legkifinomultabb éttermeibe | A tiramisu története

2025. március 13.
Kevés desszert mondhatja el magáról, hogy egyszerre lett az olasz cukrászat mesterműve és a világ egyik legkedveltebb édessége – a tiramisu azonban pontosan ilyen. Az 1960-as években született vélhetően egy véletlennek köszönhetően, azonban több elképzelés is van azt illetően, hogy mikor és miért készült el először. Az ikonikus desszerteket bemutató sorozatunkban minden alkalommal egy-egy különleges sütemény történetét vesszük górcső alá, ezúttal pedig a tiramisu kerül reflektorfénybe. Sőt, azt is eláruljuk, hogy az Alelíben hogyan készítik ezt a népszerű olasz édességet.
Hirdetés

Egy véletlenből lett klasszikus

Bár Olaszországban már a reneszánsz idején is készítettek hasonló rétegzett édességeket, magának a mai nap is ismert tiramisunak a története az 1960-as évekre tehető, ugyanis az észak-olaszországi Veneto tartományban, Treviso városában alkották meg először. A híres Le Beccherie étterem cukrásza, Roberto Linguanotto és tulajdonosa, Alba Campeol állítólag egy véletlen konyhai kísérlet során fejlesztették ki a receptet. A cél egy könnyed, de mégis gazdag, gyorsan elkészíthető desszert megalkotása volt – amely követelményeknek a tiramisu tökéletesen megfelel.

Egyes történetek szerint azonban a desszert gyökerei egészen 1723-ig nyúlnak vissza, amikor Cosimo III de’ Medici, a korabeli uralkodó Siena városába látogatott. A helyiek egy különleges édességgel készültek a tiszteletére, amelyet annyira megkedvelt, hogy később Firenzébe is magával vitte. A sienaiek mindmáig hisznek abban, hogy ez a sütemény az ő városukból származik. Az eredeti változat állítólag borba mártott piskótából és egy gazdag, selymes sárga krémrétegből állt.

Hirdetés

Némiképp pikánsabb az az elmélet, mely szerint a kávés desszert mégiscsak Trevisoból származik, azonban egy bordélyházban készítették el először még a 19. század közepén, ugyanis jelentős afrodiziákumként tartották számon. Emellett létezik egy olyan eredettörténet is, amely úgy tartja, hogy az ötletet a tiramisuhoz a sbatudin adta, amit a szegények desszertjének neveztek és lényegében cukorral habosított tojássárgája adta az alapját, némi keksszel tartalmasabbá téve. 

A rétegek tökéletes harmóniája

A tiramisu titka az egyszerűségében rejlik. Az alapja a kávéba mártott babapiskóta, amely lágyan megszívja magát az eszpresszó aromájával anélkül, hogy elázna. Erre kerül a mascarponéval, tojássárgájával és cukorral kevert habos krém, amely a desszert selymes, gazdag állagát adja. A tetejére rétegben keserű kakaópor kerül – ez az utolsó simítás, amely az édesség és a kesernyés ízek tökéletes egyensúlyát biztosítja. Bár első hallásra egyszerű desszertnek tűnhet, a tiramisu egy precízen megkomponált ízorgia, amelyben minden elemnek megvan a maga szerepe. 

Világhódító út Trevisóból  

A tiramisu eredeti receptjét Trevisóból kiindulva gyorsan átvették Olaszország más régióiban is, majd világhódító útjára indult. A ’80-as években már az Egyesült Államokban is népszerűvé vált, majd Európa és Ázsia legjobb cukrászdáiban is megjelent. Az évtizedek során számtalan variációja született: egyesek Amaretto likőrrel, mások friss gyümölcsökkel vagy fehér csokoládéval gazdagítják. A modern cukrászatban pedig gyakran pohárdesszertként vagy akár fagyiként is találkozhatunk vele.

Népszerűsége évtizedek óta töretlen, és bár rengeteg verzió létezik, az alapelvek – az eszpresszóval átitatott piskóta, a krémes mascarpone, a tojásos hab és a kakaó – mindig változatlanok maradtak. Nem csupán egy desszert, hanem az olasz gasztronómia egyik ékköve, amely egyesíti az egyszerű alapanyagokat és a kifinomult ízvilágot. Akár egy hagyományos olasz trattoriában, akár egy modern cukrászdában kóstoljuk, biztosak lehetünk benne, hogy a tiramisu minden falatja egy darabka dolce vita.

Tiramisu, ahogyan az Alelí-ben készül 

„A tiramisu egy ikonikus észak-olasz desszert, és nekünk, olaszoknak az egyik leghagyományosabb édességünk. A neve is azt jelenti: „emelj fel” – hiszen az összetevői, a hűvös mascarpone krémes lágysága, a cukor édessége, a piskóta könnyedsége és a kávé élénkítő ereje mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jobb kedvre derítsenek. Az Alelíben fontos számunkra, hogy valóban ikonikus ételeket kínáljunk, és mivel a tiramisu az olasz családi összejövetelek elmaradhatatlan desszertje, természetes volt, hogy az étlapunkra kerül. A célunk az volt, hogy a lehető legfinomabb verzióját alkossuk meg – olyat, amely egyszerre tükrözi az olasz eleganciát és az egyszerűség kifinomultságát. Bár sokan ismerik a tiramisut, néha fájó látni, hogy nem mindenhol kapja meg azt a figyelmet, amit érdemel. 

Mi egy olyan változatot szerettünk volna készíteni, amely tökéletesen passzol egy vacsora lezárásához: könnyedebb, lágyabb és krémesebb, nem túl nehéz, mégis tökéletes egyensúlyban van. Eleinte engem is meglepett Dani Garcia receptje a hozzáadott tejszín miatt, amely egyszerre ad könnyedséget és gazdag, selymes textúrát a desszertnek. Végül be kellett látnom: ha az eleganciáról és a tökéletes ízharmóniáról van szó, akkor ez a titok nyitja. Egy desszertnek nemcsak finomnak kell lennie, hanem stílusosnak is – és számunkra az Alelí tiramisu pontosan ezt képviseli” – avatott be a részletekbe Giorgio Cavicchiolo séf.

Fotók: Unsplash, Alelí

Tovább olvasok:

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram