Hirdetés
Hirdetés

Boldog tyúktól boldog tojást: A városi ember már tyúkot is bérelhet a YouTyúkkal

SZERZŐ: Tardi Zsuzsanna
2022. március 29.
YouTyúk, avagy hogy legyen „saját” tyúkunk és tojásunk boldogan szaladgáló-kapirgáló tyúkoktól úgy, hogy teljesen biztosak lehetünk azok eredetében, mégsem kell a tartásukkal járó munkát elvégeznünk, ráadásul magyar kistermelőket, családokat támogatunk a tojásbeszerzésünkkel? A YouTyúk összeköt, ráadásul a fokozatosan fejlődő cég már olyan éttermeket is kiszolgál, mint a KIOSK vagy a Villa Bagatelle.
Hirdetés

A városi ember dilemmái az élelmiszerboltokban, avagy melyik jó érzésű vásárlóban ne merült volna fel a kérdés, hogy milyen körülmények közül érkezik a megvásárolt tojás az asztalainkra? Az igen humoros elnevezésű YouTyúk alapító-tulajdonosának, Balogh Ákosnak is ez volt a vezérgondolata, amikor előállt vállalkozása ötletével: kerüljenek garantáltan szabadtartású tyúkok tojásai a tudatos fogyasztók otthonaiba.

„A YouTyúknál bármelyik vásárló jelentkezhet, ha szeretné meglátogatni a termelőt, akitől a tojást veszi. Nálunk nyitott a lehetőség. Szeretjük, hogy a tojás egy autentikus, viszonylag egyszerűen lekövethető termék, és ezzel – kicsit romantizálva a helyzetet – visszavezet minket a békés boldog időkhöz. Az emberek teljesen máshogy tekintenek egy olyan alapanyagra, amelynek a létrehozása mögött hús-vér emberek, arcok vannak. Mégpedig olyan emberek, akik a szívükön viselik saját vállalkozásukat, és egyfajta gondoskodással bocsátják áruba a termékeiket is.”

Az egyik család, akiktől tyúktot bérelhetünk, a Tradler család / Fotó: YouTyúk

A YouTyúk alapvetően két üzletágra épül: a lakossági kiskereskedelmet a honlapjukon keresztül bárki egyszerűen igénybe tudja venni, ennek rendszere egy bizonyos ciklikusságra épül. Egy hónap a minimum, amely két kiszállítást jelent, emellett pedig éttermek számára is nyújtanak szolgáltatást, amely teljesen flexibilis.

„A legtöbben attól tartanak a termelői tojás esetében, hogy megbízhatatlan az ellátási lánc, és a szabadon tartott tyúkok tojási kiszámíthatatlansága miatt nem biztosított a tojásellátás. Nálunk ilyesmiről nincs szó, mert több őstermelővel dolgozunk együtt. Így, ha bárhol hiány lépne fel, tudunk másik termelőhöz fordulni. Ma már az éttermek számára is folyamatos beszállítást és konzisztens minőséget tudunk biztosítani. Régóta partnerünk például a budapesti Villa Bagatelle és a KIOSK.”

„Egy tyúk 5 darab tojást tojik hetente, ezért 2 tyúk bérlésére van szükség, amivel biztosítod a gazda számára, hogy biztonsággal tarthatja az állatokat.”

Egyelőre még nem gyakori a szabadtartású tojás a boltok polcain. A tojás eredetével kapcsolatban pedig van az emberben egy jókora bizonytalanság, mekkora területen és milyen körülményekkel volt tartva a tyúk, milyen minőségű tápot kapott.

A nagyüzemi tyúktartás paraméterei... / Fotó: YouTyúk

„Magyarországon sok embernek van valamilyen meghatározó alapélménye a tyúkokkal vagy a tyúktartással kapcsolatban, ha más nem, akkor csak annyi, hogy látott már vidéki környezetben kapirgálni néhányat. Régen egyértelmű volt, hogy a családi háznál tartanak csirkéket. Nem túl költséges a fenntartásuk, és a húsa mellett a tojása is hasznosítható.

A belvárosokban nem valószínű, hogy valaki tyúkot fog tartani, de mi próbálunk segíteni az embereknek visszatalálni ahhoz a személyességhez, amit ez a fajta állattartás tud nyújtani. Mi a tojásokon keresztül tesszük ezt.”

A tojás egy nagyon praktikus élelmiszer, amely szinte bármelyik nap kerülhet az asztalra. Friss termékként pedig könnyebb a szabályozásához is alkalmazkodni, mint egy tej- vagy hústermék esetében, és üzleti szempontból is viszonylag jól kezelhető. A YouTyúknál mostanra sokszoros túljelentkezés alakult ki, minél több termelő szeretne részt venni a rendszerben, azonban ahhoz, hogy be tudják őket csatlakoztatni, a vevőkör bővítésére is szükség van.

„A hozzánk bekerülő termelők nem fellángolásból kezdtek el gazdálkodni, valóban komoly hivatástudattal rendelkeznek, és életvitelszerűen foglalkoznak a tyúktartással.

Emellett közös meggyőződésünk, hogy a magyar vidék különösen jó termékekkel rendelkezik, és a turizmusnál sokkal többet is tud adni az embereknek. Ahogyan arra régen is képes volt, úgy most is el tudja látni önmagát és akár a városi lakosságot is, amennyiben erre van igény” – mondta el Balogh Ákos.

Hirdetés

A tojás sokáig magától értődő alapélelmiszer volt, míg a rendszerváltás előtti időszakban tömegtermékké vált, így az árát tekintve más alapanyagokhoz képest meglehetősen jutányosan lehetett mindig is hozzájutni. A YouTyúknál a kezdetekben pozitívumot jelentett a vásárlók bizalmának kiépítésében, hogy sokáig konzisztensen igyekeztek tartani az áraikat, míg a nagy áruházak polcain ezek gyakran változtak. Az utóbbi időszakban azonban már ők is kénytelenek voltak emelni, alkalmazkodva az inflációhoz.

Fotó: YouTyúk

„Az embereket már a kezdetektől meglepte, hogy az általunk kínált tojások drágábbak, mint a boltban kapható tömegáruk. Látni kell azonban, hogy a termelők nap mint nap dolgoznak azokkal az állatokkal, amelyek tojásait fogyasztjuk. A tyúkokat is etetni kell, tisztán kell tartani a területüket. Nem reális elvárás, hogy egy jó minőségű tojásért ma is csak 30-40 forintot fizessünk. Ha belegondolunk, ennyi pénzért már szinte semmihez sem tudunk hozzájutni. Mégis, még mindig sokan ódzkodnak attól, hogy a mi tojásainkat válasszák, a magasabb ár miatt. Úgy érzem, ez egy hosszú edukációs folyamat is egyben.”

Bizonyára többekben felmerül a kérdés, hogy mitől olyan különlegesek a YouTyúk által kínált tojások, és hogy valóban megérik-e az árukat. A szabadtartásos vagy tanyasi tyúkok egyértelműen stresszmentesebb és boldogabb életet élnek, mint mesterséges, zárt körülmények között nevelt társaik. Abban is biztosak lehetünk, hogy nem csak ez, de a takarmány minősége és mennyisége is komolyan befolyásolja az állat húsának, de a tojás tápanyagértékét is.

Az egyik család, akiktől tyúktot bérelhetünk, a Rácz család / Fotó: YouTyúk

„Legszívesebben elővennék laboratóriumi kimutatásokat, és ezeken prezentálnám, hogy mi a különbség a tömegesen előállított és a mi mélyalmos tojásaink között. A tojást azonban nem nagyon lehet ilyen formán bevizsgálni. Így csak arról tudok beszámolni, amit a vevőink visszajelzései alapján tapasztalunk: szerintük ízeiben teljes és karakteres tojásokat árulunk. Amire sokan ki szoktak térni, az az ideális tojássárgája kérdése. Szerintem a politika után ez az egyik legjobb vitatéma, mert egyáltalán nem olyan egyértelmű a helyzet, mint ahogy azt a néphagyomány tartja.

Egy szabadtartású tyúk tojásának a sárgája lehet sokkal világosabb is, mint egy mesterségesebb körülmények között előállított tojás esetében. Ez betudható annak, hogy kevesebb kukoricát eszik, vagy sokkal több zöldet, míg a tömeges előállítás során gyakran kurkumával színezik a takarmányt.”

Sajnos még a legboldogabb tyúkok sem élnek örökké. Ahogy egy madár halad előre a korban, egyre nő a mérete a tojásainak, míg a héjuk elvékonyodhat és törékennyé válhat. Ezeket az állatokat, mivel egyre kevesebbet tojnak, általában ki szokták vonni a termelésből.

„Jóllehet, vevői oldalról lenne igény arra is, hogy az állatok húsát áruljuk, de jelenleg egy ilyen üzleti ugrásra még nem vagyunk felkészülve, és ez már előremutatna a nagyüzemi termékelőállítás irányába is. Van egy gazdaságossági határ, amely mutatja, hogy meddig éri meg egy tyúkot a tojástermelésben tartani, ezt követően pedig a termelők el szokták adni az állatokat."

Ez egy következő lépcsőfok lehetne a vállalkozásukban. Hallunk-e még a jövőben a YouTyúkról kapirgálós tyúkok húsa révén? Lássuk!

Tovább olvasok:

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram