A huszadik században az umami ötödik ízként való definíciója jelentette az áttörést az ízlelés terén: az umami lényegében egy glutaminsav, amely önmagában nem érzékelhető, más ízmolekulákat viszont felerősít, fokozza a hatásukat - főként a mononátrium-glutamáttal azonosítják, amely nagyon magas koncentrációban tartalmazza ezt az ízt.
A csípős ízt (vagy inkább érzetet) tévesen az umami helyett vagy mellett sorolják az alapízek közé, a kapszaicin viszont a nyelv fájdalomreceptorait ingerli, tehát lényegében nem tekinthetjük íznek, sokkal inkább egy fájdalomjelzés.
Most viszont egy új kutatás szerint a zsír hasonló módon ingerli az ízlelőbimbókat, mint az öt alapíz. A Purdue University professzora, Richard Mattes szerint bizonyították, hogy a zsír a hatodik a sorban.
Két kísérletet végeztek, hogy kiderítsék, mit tud a zsír. Az elsőben több, mint száz résztvevővel a hat, elkülönített ízt próbálták rendszerezni: míg a sós, édes és a savanyú önálló ízként nehezen volt besorolható, meglepő módon az umami, a keserű és a zsíros ízeket hasonlóan értékelték - rossz, vagy furcsa jelzőkkel írták le, mivel önmagukban ezek az ízek nem túl kellemesek.
A második kísérletben a résztvevőknek ezt a három, kellemetlenként definiált ízt kellett rendszerezniük, a kutatás egyik fő eredményeként pedig három csoportra osztották.
A Washington Postnak nyilatkozó Mattes szerint ez jelenti az áttörést: az eddig is világos volt, hogy vannak olyan receptoraink, amelyek érzékelik a zsírsavakat, és most már azt is tudjuk, hogy elkülöníthető ez az íz, nincs átfedés a kettő között. Mattes szerint ezek kombinációja a legfontosabb tudományos szempontból.
