Hirdetés
Hirdetés

Bíró Lajos is átszavaz Pestről Budára, de a piaci koncepció marad – megnyitott a Buja Disznó-k Buda

2020. december 6.
A Buja Disznó-k gigászi rántott húsai továbbra is elérhetők a Belvárosi Piacon, de már Budán is sülnek a húsok: megnyitott a Buja Disznó-k Buda, és ez még csak a kezdete a Fény Utcai Piacon várható újításoknak gasztrofronton.
Hirdetés

Az újabb budai felbukkanáshoz hozzátartozik, hogy 2021. január 15-én bezárja kapuit a Hold Utcai Piac, és a jelenlegi tervek szerint márciusban írnak ki új pályázatot a létesítmény üzemeltetésére. Előreláthatóan több hónapra tehát átmenetileg megszűnik működni a Belvárosi Piac, a járványhelyzet pedig most nem is sürgeti az ottani történeseket. A „Budapest evőpiacának" víziójával életre hívott helyszín egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, jelenleg pedig a külföldi turisták hiányában az eddigieknél is kevesebb érdeklődőt vonz.

Tavaly a Stand25 étterem költözött át a Belvárosi Piacról az I. kerületi Attila útra; most pedig a piac másik húzóneve, a Hold utcában két egységet működtető Bíró Lajos is Budán nyit új helyet. A Dining Guide 2019-es Életműdíjas séfjének nem ismeretlen a budai terep, a Vendéglő a KisBíróhoz ráadásul résen volt idén ősszel, és már a járványhelyzetben hozott új korlátozásokat (étterembezárást) megelőzően „hüttésített" és megszervezte a kiszállítást.

Hirdetés

Kifőzdés-éttermes újhullám a Fény utcában

A helyszín izgalmas, hiszen a Fény Utcai Piacot régóta a főváros legjobbjai között tartják számon, olyan jeles árusokkal, mint a Steakmogul, Filus Ferenc Baromfiboltja, A Sonkás, a Sajtos, a Magyar húskülönlegességek boltja, az Ezerfűszer, a Bányai by Beans kávébolt vagy a Somerset Tea House teaspecialista, sajtosok és jobb zöldségesek sora. A vendéglátásban azonban egy-két kivételtől eltekintve nem jeleskedik (az egyébként nem az olcsó árairól híres) piac, de a közeljövőben minden jel szerint változni fog a kifőzdék-éttermek felhozatala is.

Fotó:Buja Disznó-k

Egy kellemes képzavarral élve a Buja Disznó-k az első fecske ebben az átalakulásban, Bíró Lajos ugyanis ezt a brandet hozta át a két Mammut közé. A helyszín mindenesetre kellemes és könnyen elérhető, a sétálóutcává tett Lövőház utca, a Millenáris Park közelsége jobb időkben abszolút vonzó célpont.

A Buja Disznó-k igyekszik tehát most felkerülni a budaiak gasztrotérképére. December 12-e, szombaton Bíró Lajos személyesen főz kakaspörköltet a piacon, és a tervek szerint az adventi hetekben minden szombaton ő főz majd, majd december 23-án és 24-én, csütörtök délelőtt is lehet átvenni tőle halászlevet.

A Belvárosi Piacon működő Séf Utcájából is delegálnak közönségkedvenceket, köztük olyan házias fogást is, mint a rántott csirkecomb vagy a rántott kacsamáj. Bíró Lajos Ázsia-őrülete is teret kap, az idei év újdonsága volt a piacon a pho levesbe oltott tiroli májgombócleves. Pénteken és szombaton érkezik sólet és töltött káposzta is, újdonság pedig a Bíró Lajos-féle rakott krumpli.

Bujálkodás sólettel / Fotó:Buja Disznó-k

Aki ismerős a Belvárosi Piacon, láthatta (kóstolhatta) a Bíró Lajos étterme előtt álló vietnámi kocsi leveseit is, idei nagy libling volt Bíró Lajos szingapúri tésztalevese oldalassal. Az ázsiai leveses kocsi felbukkanására is számíthatunk, valamint dolgoznak egy téliesített teraszon is a piacon. Ha újra felszabadul a vendéglátás, és nem csak az elvitelben és kiszállításban lehet gondolkodni, beindulhat az élet itt is, a jelenlegi nyitvatartással ellentétben ugyanis reggeli kínálattal is készülnek.

Kis háttérinfó, hogy a Fény Utcai Piacon megkapták az engedélyeket az este tíz óráig tartó nyitvatartásra. Ez jelenleg értelemszerűen nem jelent megváltást, de a járvány csitulásával mindenképpen lehetővé teszi, hogy a tervek szerint itt nyíló újhullámos helyek korrekt nyitvatartással egy kis életet hozzanak a város ezen pontjára is.

Buja Disznó-k Buda

Helyszín: a Fény Utcai Piac főbejáratától rögtön jobbra az első üzlet
Cím: Budapest II. kerület, Lövőház utca 12.
Nyitvatartás: hétfőtől szombatig 11:30-19:30, vasárnap zárva (a korlátozások enyhítése változtathat a nyitvatartáson)
Az étterem elérhetősége

Olvasson az októberi tervekről is:

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram