Hirdetés
Hirdetés

Bíró Lajos: A Buja Disznó(k) nem egy tálcatologató kifőzdét jelent a Fény Utcai Piacon

SZERZŐ: Tardi Zsuzsanna
2022. március 9.
„Úgy gondolom, hogy tíz évvel ezelőtt a fine dining még elég pazarló volt. Ez a mai tendenciákat tekintve talán már kezd megváltozni. 2022-ben Magyarországon a fine dining az egyszerűség és a megélhetőség felé halad." Bíró Lajos következik!
Hirdetés

Bíró Lajos a hazai gasztronómia egyik legvalóságosabb alakja, hiszen jóllehet, életkorát tekintve az idősebb generáció tagja, szakmaiságában mindig is haladó szellemiségű volt. A Bocuse d’Or Akadémia egykori elnöke szinte minden éttermi műfajban működtetett már sikeres vendéglátóhelyet, legyen az pesti fine bisztró, vidéki és budai vendéglő vagy piaci kifőzde. Hisz benne, hogy minden helynek megvan a maga közönsége, amely kifejezetten arra a stílusra kíváncsi, amit az és csak az a hely képvisel.

A séf a mai napig büszke rá, hogy soha nem akart művi képet kialakítani magáról, és aki szereti, azért szereti, mert valóban bármit fel mert vállalni, ami ő volt. Körülbelül húsz évvel ezelőtt az elsők között ragadta magával a megújuló, kortárs magyar konyha és éttermi élet.

Akkoriban rajta kívül még nem sokan engedték meg maguknak, hogy kijelentsék: a vendég nem variálhat bele az ételbe.

A lazább stílusú vendéglátástól a fine dining, majd ismét a lezserebb, street food műfajok felé orientálódott, de Bíró Lajos esetében a lényeg talán soha nem is a forma volt, hanem a az ösztönös stílus és a kiváló ízek, és hogy mindemögött ugyanaz az ember áll. Kíváncsiak voltunk, hogy a szókimondó étteremtulajdonos-séf hogyan látja a magyar konyhaművészet helyzetét 2022-ben.

Bácskai rizses hús (sok trükkel) & Bíró Lajos

„A fine diningot a rendkívüli precizitás, a minőségi alapanyagok  és a széleskörű technológiák alkalmazása jelenti. Azt a komplex minőséget, amit elegánsan, aprólékosan, rengeteg munka befektetésével hoznak létre. A Buja Disznó(k)-ban ugyanúgy fontos a minőség, csak a technológia vagy legalábbis a tálalás, a díszítés egyszerűbb.

Előfordul , hogy a Buja Disznó(k)-ban ugyanolyan technológiát alkalmazunk, mint a fine diningban, csak egy kicsit rusztikusabban adom elő.

Ez még nem azt jelenti, hogy egy tálcatologató kifőzdét csinálok.”

A Buja Disznó(k) egyik fogása a jelenleg zárva tartó Hold Utcai Piacon

A külcsín nem minden, habár tény, hogy a gourmet éttermek világában a tálaláson nagyon sok múlik, a díszítésekhez pedig olyan alapanyagokat használnak fel, amit a kisebb költségvetésű vendéglátóhelyek nem engedhetek meg maguknak. Egyrészt nincs is olyan személyzetük, amelyre ezt rá lehetne bízni, másrészt az odajáró vendégréteg nem is tudná magának mindezt megengedni.

Szalontüdő / Buja Disznó(k) Buda

„Külföldön már bevett gyakorlat, így rengeteg olyan Michelin-csillagos étterem van, amelynek van egy bisztrója is. Ez valójában egy elegánsabban előadott büfé. Ezek lényege, hogy

ugyanazokból az alapanyagokból nem 300 eurós menüt adnak, hanem 50 eurósat.

Egy nagyon jó minőségű hal legnemesebb részét eladják a vendéglátóegység fine dining részén, míg a bisztróban ugyanannak a halnak a leeső darabjait (például a hasaalját) készítik el, ami esztétikájában már nem a legtökéletesebb. Ugyanarról a halról van tehát szó, aminek ugyanolyan íze is van, ezáltal a felhasználási körben szinte nincsen maradék.”

Bíró Lajos-féle kocsonya a régi, pesti Bock Bisztróban

Ez a gazdaságosság elvéről is szól: a világ vezető Michelin-csillagos éttermei közül több is követi a farm to table koncepcióját. Azonban nem csak az étterem saját felhasználására termelt alapanyagai által válhat egy vendéglátóhely zöldebbé, hanem a hozzávalók felhasználásának módszerén változtatva is. A nose to tail elvének alkalmazásával sokkal kevesebb ételhulladék keletkezne.

„Úgy gondolom, hogy tíz évvel ezelőtt a fine dining még elég pazarló volt.

Ez a mai tendenciákat tekintve talán már kezd megváltozni. 2022-ben Magyarországon a fine dining az egyszerűség és a megélhetőség felé halad. Egyre jobban fog számítani az, hogy az éttermeket gazdaságosan lehessen üzemeltetni. Az ételeknek nem csak a szép részeit lehet felhasználni még egy nívós étteremben sem. Rengetegféle módon lehet hozzányúlni egy-egy állat különböző darabjaival, és nem csak alaplének főzhetjük meg őket, bár sokak számára ez lenne a legkézenfekvőbb. Ennél lehetünk kreatívabbak is.”

Muflongerincfilé "Esterházy" módra kalácspudinggal a régi, pesti Bock Bisztróban / www.bockbisztropest.hu

A fine dining éttermek egyre közérthetőbbé válása egy olyan irányzat, amelyet akár a végletekig követhet bárki, aki elköteleződik mellette – egészen a fine dining zsíros deszkáig vagy túrós csuszáig, vannak is jól ismert példák e törekvésekre. Azt azonban látni kell, hogy minden technológiai vagy stílusra irányuló direktívának van egy felfutási hulláma, majd egy lecsengése.

„Ugyanezt éltük meg a szuviddal is, annak idején mindent leszuvidáltunk, azt is, amit talán nem kellett volna. Most már megyünk visszafelé, és valóban csak azokhoz az alapanyagokhoz használjuk, amelyeknél valóban van értelme bevonni az étel elkészítésének folyamatába. Ezek olyan túlkapások, amikből később tanul az ember.”

Más európai Michelin-csillagos helyekhez képest a mi fine dining éttermeink sincsenek lemaradva, az anyagi lehetőségeink kicsit mások...

A fine dining éttermeink séfjei azonban külföldön tanultak: tehát már sok mindent tudnak, amit más nyugat-európai szakemberek.

„Nincs miért szégyenkeznünk. Annak idején, amikor a Bocuse d’Or elindult, és elkezdtünk felzárkózni, kicsit úgy éreztük, hogy külföldön könnyebb csillagot vagy Bib Gourmand-ajánlást kapni. Ekkoriban volt bennünk egy kisebbrendűségi érzés, és ez megjelent a gasztronómiában is. Mostanra azonban már meg kellett – vagy meg kellett volna – tanulnunk ezt elengedni.

Fotó: Buja Disznó-k

Azonban míg az haute cuisine-ben nincsenek feltűnő különbségek a hazai és külföldi éttermek között, addig a középvonalon óriási szakadék figyelhető meg a vendéglátási kultúrákban. Külföldön, legyen az nyugat vagy Távol-Kelet, számos országban sokkal korrektebb fogásokat kaphatunk egy kevésbé kiemelkedő étteremben is.”

A fine dining nem egy nagy szelete a hazai vendéglátásnak, legjobb esetben is azt mondhatjuk, hogy körülbelül a 10%-át teszi ki. Ez a szegmens mindig meg fogja találni a maga vendégkörét és szakembergárdáját. Az pedig jó kérdés, hogy a vendégkör milyen irányba fog változni: lehet, hogy az a turistainvázió, amit a pandémia előtt tapasztaltunk meg, nem fog visszatérni, hiszen egészen biztosan kijelenthetjük, hogy mára jócskán megváltozott a világ.

Big Bock Beef Burger a régi, pesti Bock Bisztróban / www.bockbisztropest.hu

„Azt, hogy mi következik, merre tart a világ, a fiatalabb generáció mindig jobban érzi és látja. Ezért is van szükség a vendéglátáson belül is a folyamatos vérfrissítésre. Olyan emberek kellenek, akik tudják, hogy ma már a fine diningban sem az étel a legfontosabb, hanem az ambience, a hangulat. Sokkal nagyobb jelentőséget kap, hogy milyen egy hely atmoszférája, emellett a konyha kicsit háttérbe szorul. Ma már azonban nem elsősorban az ételek, hanem az élmény miatt látogatják meg a vendégek az éttermeket..”

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram