Hirdetés
Hirdetés

Bezárást jelentett a hazai élelmiszerbolt, amely valóban komolyan vette a környezettudatosságot

2022. április 24.
Bezár a csomagolásmentes boltok úttörője, a hónap végéig működnek a Ligeti Boltok Budán és Pesten.
Hirdetés

A csomagolásmentes boltok üzenete a pandémia előtt sokkal erőteljesebben hatott, mint 2020 után, pedig céljuk és üzenetük semmit sem veszített aktualitásából. Az egyszerhasználatos műanyagok mérhetetlenül környezetszennyező mivoltára hívta fel a figyelmet az első "kimérős" bolt, nagy sajtóvisszhangot keltve 2018-ban és '19-ben. A rákövetkező évben aztán a mindent elleptek az egyszerhasználatos kesztyűk, maszkok és a felrobbant házhoz szállítás üzlet felfoghatatlanul nagy szeméttermelése. A zöld szempontok egyértelműen háttérbe szorultak a pandémia sújtotta időkben, a Ligeti Boltok bezárásához azonban bizonyára hozzájárult az is, hogy ezek a boltok a rendszeres bevásárláshoz rendkívül drágák – a jelenlegi élelmiszerárak elszállása idején pedig egy hagyományos közértben vagy szupermarketben is jócskán megérzi a lakosság a hirtelen drágulást.

Fotó: Ligeti Bolt

Sipos Melindát a zero waste amerikai szószólója, Bea Johnson egy előadása inspirálta a műanyagmentes vállalkozás megalapítására, írtuk a Kimért örömök - 10 csomagolásmentes bolt a fővárosban és vidéken című cikkünkben 2021 nyarán. 2018 elején nyílt meg az első zero waste bolt Budapesten, az újlipótvárosi Ligeti Bolt. A tulajdonos, Sipos Melinda azelőtt Piliscsabán honosította meg a műfajt Magyarországon, működésével több tucat hazai termelőt közvetlenül támogatva, és propagálva az egyszerhasználatos műanyagok elvetésének fontosságát. Mára a nemzetközi környezetvédelmi politika és a multinacionális cégek számára is sürgető kérdéssé vált a műanyagmentesítés (a közelmúltban itthon éppen az Auchan jelentette be ezek beszüntetését).

Fotók: Ligeti Bolt Facebook

A Ligeti Bolt éppen az április 22-i Föld napja előtt nem sokkal, április 19-én ünnepelte születésnapját, "ünneplés és tervek helyett azonban most a Ligeti bezárását kell bejelentenünk. Ebben a formációban, ezzel a csapattal és kínálattal már csak a hónap végéig várunk benneteket" – közölték Facebookon.

"Működésükkel nem csupán a hulladékmentes életmódot támogatják, de számos hazai kisvállalkozás termékeit is népszerűsítik. A boltban kaphatóak például az óföldeáki Tésztaüzem klasszikus és ízesített tésztái, a máriahalmi Hétforrás Birtok szabadtartásból származó, antibiotikum- és hormonmentes tejtermékei, a Mamka tradicionálisan elkészített, egyedi szörpjei és lekvárjai, és más natúr, kézműves családi vállalkozások és kisüzemek termékei. A Ligeti Boltbokban az élelmiszerek és natúrkozmetikumok mellett a hulladékmentes életmód alapvető kellékeit (üvegeket, zsákokat, tisztítószereket) is beszerezhetjük." Forrás: Kimért örömök – 10 csomagolásmentes bolt a fővárosban és vidéken

 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram