Az Akácfa utcában - ahol a kultikus Bangla büfé is található - van egy közösségi tér és kávézó, amely nem egyszerűen bababarát, hanem kifejezetten babákra és a kisgyermekes anyukákra számít vendégként, neve HellóAnyu!. E mellett a nagyszerű hely mellett nyitotta meg Begum az éttermét. Kissé jellegtelen külseje nem kelti fel a figyelmet, ráadásul nemcsak a Bangla büfével versenyez az indiai ízek szerelmeseinek kegyeiért, hiszen ugyan ebben az utcában egy Bollywood nevű csiricsáré vega kifőzde is van. Mikor megláttuk a Begumot, csak arra tudtunk gondolni, hogy ki a fenének jutott eszébe pont ide tenni. Aztán megismertük a történetüket és mégis érdekessé vált, hiszen az ételek amúgy is történeteket mesélnek, hát még ha ilyeneket!
A helyiség tényleg egyszerű, viszont nagyon tiszta és rendezett. A négy asztalon gondosan felhelyezett, visszafogott mintájú viaszosvászon terítő. Néhány Buddha kép, családi fotó és kivágott cikk a falakon. Meg egy háromnegyedig üres üdítős hűtő, amiben pont az a nagyon feltűnő, hogy csak egyetlen egy polcon árválkodik talán harminc doboz.
A felszolgáló fiú nagyon kedves és szolgálatkész, bár igen csak töri a magyart. Állítólag hipergyorsan tanult meg ennyit is, szóval nem piszkálni akarjuk, csak fel kell készülni az angol-magyar vegyes kommunikációra.
Az étlap egyszerű, bár meglehetősen átfogó. Levesek, curryk, biryanik, samosa, pakora és lassik.
Rendeléskor kiderül, hogy pár dolog nincsen és szamoszát nem tudnak készíteni, mert anyu beteg és csak ő tudja a receptet. A fiú mindezt szemlesütve mondja, lehetetlen rá haragudni. És ezzel bele is estünk a saját magunk ásta csapádba, mert innentől a minőségi ingadozásokat jobban elnézzük.
A csirkés pakora - mely csicseriborsó vagy sárgaborsó lisztből készült bundázott étel pikáns mentaszósszal - kitűnő. Csakúgy, mint a csirkés paneer, amely friss házi sajt és csirkehús fűszeres, sűrű szószban. A két kenyérféle a chapati és a roti egyenesen zseniális. Ezek lepénykenyér-variációk, frissen készülnek és sokak kedvencével, a naanal rokonok, csak nem tandoorban készülnek, hanem serpenyőben. A mangó lassi szintén jó választás.
A főtt rizs miatt már összevonjuk a szemöldökünket, hiszen mifelénk azért elég ritka, hogy színes ételfestékkel konfetti-szerűen tálalják, de poénra lehet venni.
A hal curry nem jó és akkor még enyhe kifejezést használtunk. Igazi jó zsíros ponty patkóból készül, aminek iszap ízét még a fűszeres szósz sem tudja elvenni. A híg lencselevesnek pedig olyan tömény ételízesítő szaga és íze van, hogy hirtelen azt hittük, rossz helyre tévedtünk. Egész idő alatt azon gondolkodtunk, hogy tényleg vegetát használtak vagy csak hiányosak az ismereteink az indiai gasztronómiát illetően. Visszakóstoltuk a levest, de még így sem szabadultunk a gondolattól, hogy ez bizony az, ami.
A számla összegén meglepődtünk. A budapesti indiai éttermek áraihoz képes talán harmadannyiba került a lakoma. Sosem értettük, miért olyan drágák és most már látjuk, tényleg lehet ezt olcsóbban csinálni, sőt!
Szóval a Begum All Modina egy jó ár-érték arányú indiai kifőzde, roppant érdekes háttértörténettel. Csak a hal curryt kellene elfelejteni, de nagyon gyorsan.
Warning: Undefined array key 0 in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Attempt to read property "term_id" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Undefined variable $sponsor_data in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17
Warning: Attempt to read property "description" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17