Hirdetés
Hirdetés

Becsengettek a Silentium után: A Laurel maszkban is ugyanaz a jó ízű modern magyar étterem

SZERZŐ: DiningGuide
2020. június 21.
Maszkot szerencsére nem nekünk kellett viselnünk, de a frissen újranyitott étteremben úgy tűnt, hogy nem riasztja el a vendégeket az új szituáció. Még az eltolt asztalos, ritkított rendben, de újraéledt a főváros egyik legújabb fine dining étterme, és teltházat szolgált ki a Laurel a munkájából – szó szerint – fel sem pillantó konyhai csapata.
Hirdetés

Egy vallomással kezdenénk. 2019 tavaszán figyeltünk fel a közelgő nyitásra, de az étterem különutas vállalását és speciális koncepcióját látva voltak bennünk kérdőjelek, hogy megtalálja-e majd a közönségét a Laurel. A fine dining hagyományait ápoló rétegétteremről van szó, amely az épület alsó szintjén kapott helyet, fent könyvesbolt és borbár működik. Minőségi éttermet jósolt ugyanakkor az összetoborzott csapat, a fiatal séf, Mede Ádám korábban a Costesben, a Costes Downtownban és az Onyxban is dolgozott; több szakember jött át a Fámából, a szervizvezető és Ötvös Zsuzsanna cukrász is. Mede Ádám végül idén februárban a Volkswagen-Dining Guide Gálán Az Év Ifjú Séftehetsége-díjat kapta.

Na, ilyen pillanatot este nem láttunk / Fotó: Laurel

Az étterem éke a látványkonyha, amiről nehéz levenni a pillantást vacsora közben (ami egyedül csak a vacsorapartnerünket fogja zavarni, hogy más moziban vagyunk). Eszünkbe jut a fine dining étterem videoklip zsáner: élmény lenne klasszikus zenére rávágni egy felvételt, ahogyan a konyha végigcsinál egy szervizt. Szép összehangoltságban, egymás mellett szinte eltáncoló mozdulatokkal készültek szoros ütemben a tányérok, az időről időre felcsapó füsttel a Green Eggből vagy japán grillről.

Hidegen füstölt pisztráng Tahitótfaluról, karalábé, karalábé juice, zöldalma, pirított mogyoró, kurkumaolaj (Fotó: Fekete Antonio / Designfood)

A legnagyobb újdonság most a kínálatban a legendás zen-buddhista körről elnevezett Ensō menü, amelyet édesvízi halakra és tenger gyümölcseire építettek fel. Vegán menüvel már tavaly is bejelentkeztek (írtunk is róla), ezt az ételsort is felfrissítették. A Séfmenü tételeire voltunk kíváncsiak, hiszen visszaköszöntek belőle olyan, a tavalyi nyitáskor debütált fogások, mint a kissé átalakított Bodag, kaviár, mangalica vagy a Pisztráng, karalábé, zöldalma, és úgy tűnik, hogy a Maláta, kakaó, sóskaramell desszert is betalált. A “levehetetlen” ételeket mindig üdvözöljük, hiszen ezekből lehetnek majd igazi signature ételek: sok-sok csiszolgatás, formálódás, vélemények sokasága után igazán kiforrva magukat.

Gyöngytyúkleves saját húsával töltött wontontésztával, ázsiai fűszerekkel, nyers Shiitake gombával, csiperkegomba, lestyán, kakukkfű (Fotó: Fekete Antonio / Designfood)

Teljesen véletlenül alakult így, mégis adott egy kis emelkedtséget a péntek esti vacsorának, hogy aznap kapott ajánlást a Michelin Guide-tól az étterem, vagyis a 2019 tavaszi nyitás után rögtön, a következő fordulóban megkapták ezt az elismerést, ami köztudottan további segítséget jelent majd, hogy lelépcsőzzenek a vendégek a Kertész utca 29-es szám alatti étterembe.

Fürj combja és melle, fermentált sárgabarack, feketegyökér, fekete fokhagyma-püré, kumkvat szeletek, tamarindszósz, citrom vinaigrette (Fotó: Fekete Antonio / Designfood)

A Laurel egyike volt azon hazai fine dining éttermeknek, amely végig hallatott magáról a járványidőszak alatt is (habár a kiszállításra kínált menüjük elnevezése Silentium, azaz elhallgatás volt). Leállás helyett ők az előrefutás stratégiáját választották, és kreatívak voltak a Silentium menüvel: egy 15 ezer forintos éttermi voucher megvásárlásával házhoz érkezett a 4+2 fogásos, otthon finiselhető menüsor.

Harcsapaprikás tiszai magyar harcsából füstölve halászlé-redukció szósszal, bivalytejföl, őrségi túró, hajszálvékony mangalicaszeletek, tojássárgás házi csuszatészta, kis gyömbéres-citromos frissítéssel (Fotó: Fekete Antonio / Designfood)

Most pedig szintén nagyvonalú ajánlattal álltak elő, nem titkoltan gondolva a belföldi utazókra: aki a most újranyitott étterembe asztalt foglaltat július végéig, a látogatást szállással viszonozza az étterem. A Laurel vendégei egy éjszakára a Budapestre utazó ínyencek, egy percre az étteremtől, a Vagabond Soho frissen átadott apartmanházában szállhatnak meg (további részletek itt).

Sült sajttorta, kecsketejropogós, kakukkfüves ribizlisorbet, kakukkfüves morzsa, savanyított ribizli (Fotó: Fekete Antonio / Designfood)

Olvassa el Mede Ádámmal készült interjúnkat is!

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram