Fontosabbak, mint hinnénk
Ami az olaszoknak a trattoria, az a franciáknak a brasserie vagy bistrot, a görögöknek a taverna, a világ másik felén, Japánban pedig izakaya. Otthonos, marasztaló éttermekről beszélünk, akár 20-30 éve hozzájuk járó törzsvendégekkel (van, aki csak egy feketére ugrik be, más heti többször ott ebédel) és "beszédes" falakkal, múlttal. Nálunk a stílust képviselnék a kisvendéglők, vendéglők, "kockás terítősök", de a műfaj minőségi szereplői jócskán kikoptak.
Pedig a színvonalas kisvendéglők száma és nívója rengeteget elmond egy nemzet gasztrokultúrájáról. Sokszor többet, mint hinnénk.

Fülepi Kálmán "Kami" 2019-ben lokálpatriótaként nyitotta meg saját éttermét, Dunakeszi és Újpest határán, a Váci út már üvegpalotáktól mentes, természetközelibb részéhez közel. Fülepi tulajdonos-séf, a Kamiban benne van minden tapasztalata határon innen és túl is. Dolgozott az egykori pécsi Susogóban, a nagyon jó hírű és egy időben mindig teltházakat bonyolító, de azóta már megszűnt Andrássy úti Klassz-ban, az Eiffel-tér 2016-ban megszűnt, de annál fontosabb szakembereket kinevelő Nu Bisztró és a székesfehérvári bEAT konyháit is vezette. Még egy belgiumi Michelin-csillagos éttermi sztázsolás is belefért, de Antwerpennél nekünk most fontosabb állomás a IV. kerületi Kami Kisvendéglője.

Helybe megyünk a hévégi ebédért
A kockás abroszok egy ideje a fiók mélyén pihennek, de hétvégéken nagy a hajtás a kertvárosi konyhában, hiszen egyelőre kizárólag szombati felvétellel készítenek hétvégi ebédeket. A rendelést legkésőbb péntek 22:00 óráig lehet leadni, hogy úgy számoljanak a kapacitással, a csomagokért pedig helybe kell mennünk, nincs házhoz szállítás, se appokkal, se telefonos megoldással. Régi iskola lenne? Vagy inkább a tervezhetőség a lényeg? Hamarosan egy interjúban mesél majd nekünk a konyhafőnök, addig pedig jöjjön a szombati élményünk, rilette-től aranygaluskáig.
Fontos leszögezni már az elején, hogy a fotózott mennyiségek nem minden esetben jelentik a bedobozolt Kami fogások egészét. Egyszerűen nem mutattak volna jól (úgy fest kisebb tányérainkon) és nyíltan kimondjuk, hogy akkora adagokkal tértünk haza, amelyek fogásonként két étkezésre is bőven kitartottak volna. Új értelmet nyert a bőséges fogalma.

Rögtön itt meg is jegyezzük, hogy a belvárosi brandingelt, szinte teljesen újrahasznosítható csomagolások nem annyira Kamiék ligájára szabottak, ők egyszerűbb pakkokat választottak (több újrahasznosítható elemmel), viszont átvételkor minden kis dobozkának a tartalmáról beszámolnak, semmi sem marad le, nagyvonalúan bánnak a kenyérrel, dresszingekkel, szószokkal. Szombat kora délután pörgés volt a vendégtérben kialakított átvevőállomáson és a konyhában is 4-5 ember sürgölődött, Fülepi Kálmánnal az élen. Pár percet még vártunk az éppen frissen elkészülő grillcsirkére... az illata aztán az autóban minden percben arra késztetett, hogy türelmetlenül be-benézzünk az alufólia mögött várakozó szépen megpirult cajun csirkére.
Ilyen volt Kami Kisvendéglőjének hétvégi kínálata
Erős kezdés lett a sertésből készülő rilette — a zsír és hús duója mellett lilahagymalekvár került a képletbe, ami izgalmas édességet kölcsönzött a téli szezon kedvenc húsos kencéjének. Házi savanyúkkal lehet könnyíteni a falaton, amit a friss Marmorstein kenyérre kentünk. Karakteres és igazi "rájárós" tétel, amiből szívesen tárolnánk a hűtőben egy nagy csatosüveggel.

Az ázsiai ihletésű húsleves bőséges betétei között a marhapofa, cérnametélt, zöldborsó, pak choy, gomba mellett koriander és mungóbabcsíra is érkezett, de a lime sem maradt le. Éppen annyira érződött belőle Ázsia, amennyire még egy hagyományosabb ételekhez szokott vendégnek is beleférhet az áthallás. A szép, omlós színhúsnak külön örültünk.

A főételek közül kiemelt szerepet kap a már említett cajun grillcsirke, amit sóoldatban pihentetnek, Kami titkos fűszerkeverékével pácolnak, almával bélelnek és így kerülnek sütőbe. Egész hadseregnyi csirke készül hétvégente a konyhájukon, de ugyanilyen emblematikus a kéthetente elérhető konfitált egész csülök is. Ez a vonal egyébként nem áll messze a séftől, eredetileg az újpesti étteremnek is lett volna egy kifejezetten sültes kínálata is. A 2-3 személyes fűszeres csirkéhez brokkolis burgonyapürét, friss zöldsalátát, majonézes kukoricasalátát álmodtak meg. Ugyan nálunk a vasárnap a rántott húsé, az angolszász országokban a "sunday roast" (vasárnapi sült) a hagyomány — Kami cajun csirkéjét szívesen fogyasztanánk heti gyakorisággal. Ez egy rusztikusabb kivitel, mint például Ádám Csabáé volt az Olimpiából, de ha már így lenne, felváltva élnénk a lehetőséggel: egyszer az újpesti csirke, egyszer a VII. kerületi.

A főételek közül egyértelműen az omlós szilvalekváros oldalasra szavazunk, melynet marcipános répapüré, szezámos pak choy és további zöldségek körítettek. A ragacsos hús amellett, hogy fürdött a lekváros, már karamellizálódott szószban, mégis megvolt kívül a ropogóssága, odabent pedig a vajpuhasága. Nem BBQ technológiával készített oldalas, kicsit hagyományosabb, de édeskés ízvilága miatt mégis különleges. Ez a kettősség jellemzi minden falatjában Kami konyháját, és ettől olyan szerethető.

A vadas marhanyakból készült és maceszgombóccal körítették. A mi ízlésünk a kicsit mustárosabb-babérosabb-fűszeresebb-pikánsabb vadasmártás, itt inkább a répa édessége dominált. Két szelet hús és sok maceszgombóc érkezett mellé. Sajnos a külön csomagolt tejfölt elfelejtettük hozzáadni.

A desszert elfogyasztása még váratott magára, tekintve, hogy tényleg óriási adagokat kaptunk. Ica mama aranygaluskája helyes, apróbb kelttésztagömböket jelentett, kicsit citrusos, kókusztejes vaníliasodóval, a frissesség jegyében. Nem nehezített el, nem volt túl gejl.

Az ebéd közben arra gondoltunk, hogy bárcsak minden kerületnek lenne egy ilyen vendéglője! Egy igazi, őszinte, modern technológiákkal és ötletekkel megtámogatott, változatos, mégis otthonos étterem, ahol tényleg túllépnek a megszokott beragadt, hosszú étlapokon, és csak a lényegre koncentrálnak. Innovatívan, korszerűen, sosem túl nehezen.
Kami Kisvendéglője
Cím: 1044 Budapest, Vasrózsa utca 2.
Telefonszám: +36 70 366 5327
Jelenleg szombatonként lehet elvinni a legkésőtt péntek este leadott rendeléseket. Az aktuális kínálatot a hét közepén osztják meg a Facebook oldalukon.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.