Hirdetés

Az ilyen túrákat szeretjük mi: az Egri Vártól csak néhány lépés séta két országos összevetésben is igen jól szereplő étterem. Az olyan békeidőkben, mint a mostani, jólétünk teljes tudatában adhatunk hálát, hogy nem szurkot és ólmot forralnak nagy üstökben az egri asszonyok – manapság egészen más rotyog errefelé a fazekakban. A kapitány Macsinka János, aki talán nem bánja, hogy a Macok és a BrumBrum a megnyitásuk óta folyamatos ostrom alatt van.

Hirdetés

Magyarország vidéki városairól általánosságban elmondható, hogy nem szükséges hideg élelemmel felszerelkeznünk, ha be akarjuk járni a történelmi belvárosaikat. Egerben jelesül három igen fontos látogatnivaló sűrűsödik egyetlen gócpontban: az Egri Vártól néhány perc séta Macsinka Jánosék kis birodalma, a ma már családi vállalkozásként működő Macok Bisztró és Borbár, valamint a brumbrum lényegében büfé. A két éttermet két család tulajdonolja, Macsinka Jánosé és Szternák Péteré, és ez nem mellékes.

Kilátás a Macokból

Mintamese Egerből

A két sikerétteremről – merthogy azok – azért is fontos elmesélni, hogy családi vállalkozásként üzemelnek, mert nem mindig volt ez így. A Macok Bisztró elődje, az Imola Udvarház 2000 óta működött fine dining étteremként, nagyrészt szintén Macsinka János irányítása alatt. Kilenc év után aztán elváltak útjaik, majd az előző tulajdonos újra felkereste a séfet, és felajánlotta neki, hogy vegye át a helyet. Régi kollegájával, Szternák Péterrel belevágtak, és idén februárban már a negyedik születésnapját ünnepelhette a Macok, a brumbrum pedig nemrég az elsőt, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Macok-malom

Az Imola is meghatározó étteremnek számított Eger életében, ez nem is kérdés. A kisebb szünet után ától cettig újratervezett hely viszont a Macok-érától mondhatja el magáról, hogy igazán beletalált az egriek szívébe. És persze az egész környék egyik gasztronómiai vonzereje, ami miatt épp úgy autóba ülnek az emberek, akár az Anyukám Mondta miatt. És akkor most beszéljünk a nevekről. Anyukám Mondta, Macok, brumbrum lényegében büfé… Ugye érezzük a koherenciát?
A brumbrum egyik sarka

Olyan, írásba is adott felvetéseket szült már a hazai sajtóban a két étterem elnevezése, mint a “mi a túró az a brumbrum?”, és a Macokot is minimum érdekesnek szokás nevezni. De míg az érdekes arcú lány címkének annyira nem örülünk, Ipacs Géza névadásai tényleg érdekesek. Aki pedig járt már ezeken a helyeken, tudhatja, hogy az alkotó nem áll meg a névadásnál, mondhatni tele vannak a sziporkáival az éttermek az ablakfeliratotoktól az étlapon át a mosdókig.
Üzletpolitikának sem utolsó, az ételeinkre várva egészen beléjük lehet feledkezni. Mintha csak beszélne hozzánk a Macok és a brumbrum is. Ránk köszön, és felajánlja, hogy cseréljünk névjegyet,
abszurd feliratokkal szórakoztat az asztal széléről,
modern verssel a falon.

Ha nem figyelünk oda, egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy elgondolkodtatnak ezek a mackóságok. Alapvetően nem is várnánk mindezt egy étteremtől, azt hiszem, ezt nevezik annak a bizonyos plusznak, amitől egy étteremlátogatás élménnyé válhat.

Ipacs Géza szuperképessége,

hogy a legváratlanabb helyeken feltűnő képek, rajzok és feliratok közvetlenek és viccesek, mégsem jópofáskodóak, és semmiképpen sem tolakodóak.

Ha történetesen nem vagyunk nyitottak a macikultuszra, egész könnyen ki is lehet maradni belőle. Az abszurd poénok sem agyzsibbasztók, arra pedig valószínűleg születni kell, hogy valaki képes legyen úgy kiszínezni bicikliző mackókkal és brumbrumokkal egy étterem enteriőrjét, hogy az összkép könnyed és játékos legyen – gyerekesség nélkül. Ezek a medvék nem a Papp Rita-féle Kuckó Mackók, az alábbi képen például a Red Brummra pillantva, ha érzékelünk némi áthallást, az nyilvánvalóan csakis a véletlen műve lehet.

brumbrum lényegében büfé Facebook

Persze mit sem ér a szellemes környezet, ha nincs mögötte a motor, a lényeg, vagyis egy olyan konyha, ami miatt nem csak a helyszínhez méltóan kiváló borkínálat miatt ül be ide az ember elfilozofálni az idézeteken, hanem a bisztró és a “büfé” valódi kulináris úticélokká lettek.
Ugyanis a brumbrum lényegében büfé valójában nem egy büfé, hanem (lényegében) egy kifőzde. Mégis kénytelenek vagyunk a két műfaj mellé egy harmadikat is idecitálni, hiszen a kifőzdék országos átlaga nem éppen olyan képet mutat, mint a brumbrumé, ezért sokan biztosan nem kifőzdének, hanem bisztrónak neveznék inkább a brumbrumot is. Mi azért használjuk rá előszeretettel mégis a kifőzde szót, mert egy ideális Magyarországon ilyen volna egy ideális kifőzde.
Ezen a közel sem ideális Magyarországon egyébként nem csak a brumbrum teljes fizimiskája, ételkínálata és kiszolgálása ideális, hanem az árszabása is. Persze, nem a Budai, hanem az Egri Vár tövében vagyunk, de az árak így is megejtően barátiak, különösen a brumbrum ebédmenüjét illetően. Figyeljünk csak: presszó kávé 250, főétel 1200, két fogás 1500, három fogás 1800 forint. Mert hát lényegében büfé, ugye. Kétféle előétel vagy leves, kétféle főétel és egyféle desszert az opció. A tányérok pedig így néznek ki.
A tányér is brummog: paradicsomleves házi tésztával

Egy kellemesen zsíros előétel: mangalicarilett vajas házi kaláccsal, friss zöldekkel, marinált lilahagymával (ebédmenüből)

Rántott szűzpecsenye burgonyasalátával, friss zöldekkel, retekkel, marinált lilahagymával (étlapról)

Zöldborsófőzelék sertéssülttel, tejfölhabbal, zöldborsócsírával, retekkel (ebédmenüből)

Parmezános rántott csirkemell sópelyhekkel, burgonyapürével (ebédmenüből)

Tanyasi csirkepaprikás rolád galuskával, friss zöldekkel, retekkel, marinált lilahagymával (étlapról)

Mondhatni zavarbaejtő, különös tekintettel arra, hogy a fenti áron kínált rántott parmezános rántott csirkemell máris felkéredzkedett az ország legjobb rántott húsait kereső gyűjtésünkbe.
A brumbrum á la carte étlapja már közelít az éttermi árakhoz, főételek 2600-tól 3200 forintig (Angus hátszín 4900). Az egyéségesen 1100 forintért kínált desszertek közül pedig belenyúltunk a tutiba: a túrós palacsinta sárgabarackkal néven futó tétel a palacsintákat legbőkezűbben megtöltő nagymamákat is zavarba hozta volna. A főétellel felérő méretű desszert két túrós palacsintát jelent, amire még meringue, morzsa, friss eper és bogyós gyümölcsök, a sárgabaracklekvár mellé pedig még egy piros bogyós gyümölcsből készült gyümölcspüré felfért, bőven kimerítve a túrós palacsinta fogalmát. Hát ilyen büfé ez a brumrum.
Túrós palacsinta sárgabarackkal és minden jóval (étlapról)

Somlói galuska málnával és eperrel (ebédmenüből)

Három tányér a Macok Bisztróból

A macokról az ország nagyobbik fertályán valószínűleg nem tudják azt, amit az egriek, vagyis hogy ez maga a tócsni, avagy lapcsánka. Mivel az én családomban például berének mondják, kíváncsi voltam, hogy hányféle változata él. Az eredmény egy bábeli sokszínűség ebben a kis Kárpát-medenécben: tócsni, avagy bandurák, bere, beré, berét, berhe, bodag, bramborák, cicedli, cicege, enge-menge, görhöny, harula, huláble, kremzli, krumplimálé, krumpliprósza, lapcsánka, lapotya, lapotyka, lapsi, lepcsánka, mackó, matutka, nyist, ragujla, recsege, röstiburgonya, rösztike, taccs, tócsi, toksa. (Köszönet, Wikipedia.)

Macok Bisztró Facebook

Stílusosan macokot is kóstolhatunk a macokban, szerepel ugyanis a húsmentes fogások között. Mégis, ha valamiben igazán sokszínű a Macok, azok maguk a húsfélék. Dúskálhatunk a háztáikban, vadakban és halakban, egyszerre van étlapon a fogas, szilvásváradi pisztráng, csirkemell, sertésszűz, malaccsülök, kacsamell, kacsacomb, nyúlpecsenye, marhapofa, muflongerinc, Angus rib-eye, vagy a szürkemarha vastagkolbász és a mangalica kulen (extravastag sváb eredetű kolbász).
Macsinka János akcióban / Fotó: Macok Bisztró Facebook

Macsinka János jól láthatóan (és kóstolhatóan) elemében van a Macokban. Alapvetően nemzetközi konyhának mondanánk hangsúlyos magyar alapanyaghasználattal, de olyan klasszikusokat is kóstolhatunk Macsinka-módra, mint a marhahúsleves csigatésztával, a malaccsülök krumplipürével vagy a képen is látható túrógombóc. A formális fine dining világát ugyan maga mögött hagyta a séf, de pontosan látszik a kézjegyén a szakmai múltja, benne a mintegy ötéves külföldi tapasztalata, amelyet elsősorban Olaszországban töltött. Az ételek közérthetőek, de sok bennük a játékosság. Nem hozza zavarba a hagyományos ízekre vágyó vendégeket, és kielégíti az ínyenc fogásokra nyitottakat is. Mint guide, jó szívvel irányítjuk a Macokba és a brumbrumba az Egerben megéhezőket, vagy ahogyan azt egy bizonyos francia útikalauz javasolja, megéri akár a kitérőt is!
Kacsamáj sárgabarackkal

Bikavérben párolt marhapofa füstölt zellerkrémmel, vargányával

Túrógombóc tejfölhabbal, friss gyümölcsökkel

Macok Bisztró és BrumBrum lényegében büfé
3000 Eger, Tinódi Sebestyén tér 4.
+36 (36) 516 180, +36 (30) 207 8085
Weboldal

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS