Egy korban, amikor folyamatosan bombáznak minket a legújabb divatos szuperélelmiszerekkel, gyakran kiderül, hogy a világ egyes részein már évszázadok óta fogyasztják, élvezik, gyűjtik is szeretik a valóban egészséges természeti kincseket. Bár Arany János költeménye szerint „...Földet, folyót, legelni jót, Hegyet-völgyet” lelhetünk benne, talán mégsem Wales ugrik be elsőként, ha az európai superfood lelőhelyét kérdezik tőlünk.
Az igazság azonban az, hogy a tartomány partvidékén létezik egy hagyomány és egy élelmiszer, mely évszázadokon keresztül látta el az itt élőket egészséges táplálékkal. Bár a hetvenes években úgy tűnt, a laverbread eltűnik a világ asztaláról, mára ismét növekszik a népszerűsége. Ez egyrészt a hagyományok felé forduló attitűdnek, másrészről pedig az egészségtudatosabban táplálkozó új generációknak köszönhető.
De miről is van szó valójában? A válasz a tengerben, pontosabban annak a partján rejtőzik. A Porphyra umbilicalis egy tengeri vörösmoszatfaj. Tele van vassal, fehérjével, jóddal, C-vitaminnal és még egy egész sor ásványi anyaggal és antioxidánssal. Ennek a növénynek a neve helyi nyelven laver, más írásmódban lafwr, és fontos része a helyi konyhaművészetnek. A tengerparti sziklákról gyűjtött hínárt némi sóval együtt akár kilenc órán át is főzik, majd pürévé aprítják, ami őszintén szólva sokkal jobb ízű, mint amilyennek látszik.
A végeredmény egy zselés állagú, csillogóan mélyzöld étel, melyet többszáz éves hagyomány köt Wales partvidékéhez. Az itt élők a történelem hajnala óta gyűjtötték, és gyűjtik a mai napig a partmenti sziklákra tapadó moszatot. Ezt utána hideg vízzel alaposan átmossák, ha kell, többször is, amíg minden szilárd szennyező részecske, homokszem és oda nem illő alkatrész el nem tűnik róla. Ezután hosszú ideig, órákon keresztül lobogó vízben főzik, míg el nem érik a kívánt állagot. Ezután ledarálják, pürésítik, majd pogácsává formálják. Ezeket olykor zablisztbe is forgatják. Létezik receptvariáció, melyben a forróvizes kezelést gőzölés helyettesíti.
Az elkészült laverbread, más néven bara lafwr, sokféle módon felhasználható és fogyasztható. Gyakran kíséri salátaként a bárányhúst, de a zablisztbe forgatott verziót ki is lehet sütni. Egy egyszerű, de remek ízű felhasználása, ha néhány csepp citrom-, esetleg narancslevet adunk hozzá, miközben kevés vajjal, közepes lángon átmelegítjük.
Sültszalonnával és gőzölt kagylóval együtt a hagyományos walesi reggeli fontos eleme. Készítenek belőle szószt és mártást, ez remek kísérője a tartomány halakat, rákokat felhasználó fogásainak. Hagyományosan levest is készítenek belőle, ez a cawl lafwr.
Az első ismert feljegyzés az ételről 1607-ből származik. William Camden Britannica című írásában ejt szót a tavaszi moszatgyűjtésről, melynek során a helyi lakosok kosaraikkal kivonultak a tengerpartra és gyakorlatilag megkopasztották a sziklákat.
Egy 1797-es feljegyzésben már arról olvashatunk, hogy a tengeri növényt savanyítva, hordószám vitték az ország piacaira. A tizennyolcadik században Wales belépett az ipar korszakába. A sorra nyíló szénbányák rengeteg embernek, egész városoknak adtak munkát, a mélybe induló bányászok pedig tartalmas reggelivel indították emberpróbáló napjaikat. Tányérjaikon ott volt a laverbread is.
A kissé megtévesztő bread, azaz kenyér név egyébként az elkészítés miatt ragadt a hínárételre. A hagyományos reggeli részeként, amikor szalonnával és kagylókkal tálalják, a bevált elkészítési mód, hogy a szalonnasütés után visszamaradt zsírban pirítják az algapürét. Nem kell neki sok, elég egy-két perc, és egy kevés bors, már kész is. Állítólag a moszat sütés közben összeugrik, és kenyérke-formát ölt. Legalábbis ez a hagyományos magyarázat a név mögött, de mint a receptek, ez az indoklás is több generáción át öröklődött.
A laverbread ízében a tenger illata köszön vissza. Hasonlították már olívabogyóhoz és osztrigához, de a világhírű walesi származású színész, Richard Burton is nagyon kedvelte. Ő mondta róla, hogy a laverbread nem más, mint a walesi kaviár.
Napjainkban elsősorban a Gower-félszigeten található Penclawdd falu környékén él még a laver-gyűjtés hagyománya, de hasonló formában Írországban is találunk hagyományos recepteket. A laverbread rendkívül egészséges, gazdag múlttal rendelkezik, jövője mégis veszélyben van. A tengerek felmelegedésével, a folyamatos szennyezéssel a partmenti sziklákon egyre kevesebb vörösmoszat nő. Ha nem vigyázunk rá, egy valódi superfood tűnik el a világ tányérjáról.
Forrás: bbc.com
Tovább olvasok:
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.