Hirdetés
Hirdetés

Bántalmazás és diszkrimináció Salt Bae éttermében: újabb perek Nusr-et Gökçe nyakában

SZERZŐ: Tardi Zsuzsanna
2021. november 22.
Félmillió dolláros, azaz több mint 150 millió forintos pert indítottak Salt Bae ellen, de egy ilyen kaliberű üzletember esetében a pénz jóformán a legkevesebb. Jelentős kérdéseket vetnek fel az alábbiak.
Hirdetés

A török ​​(hentes-)séf, akit Salt Bae néven ismert meg a nagyvilág, lassan hírhedtebb lesz botrányairól, mint teátrális mozdulatairól, melyeknek hírnevét köszönheti. Mindeközben a Nusr-Et steakéttermek telt házzal dübörögnek, így akár azt is gondolhatnánk, hogy rosszakaróit csupán az irigység hajtja. Tény azonban, hogy a pozőr étteremtulajdonost nem először és nem is másodjára perlik be pályafutása során. A jelen kereset szerint manhattani steakházának két volt alkalmazottja 500 ezer dolláros (több mint 163 millió forintos) pert indított ellene faji és nemi diszkriminációra hivatkozva.

A múlt hónapban nyílt londoni Nusr-Et Steakhouse, Salt Bae legújabb üzlete, már indulásakor is ok negatív kritikát kapott elképesztően magas árai miatt. Nem ez volt azonban az első a török hentes és séf éttermi egységei közül, melyet komoly kritika ért. 2018 év elején a gasztroszakírók fanyalogva fogadták már New York-i étteremnyitását is. Manhattani étterméről, a beszámolók nem kecsegtettek sok pozitívummal és nem is hitegették a gasztronómiára kíváncsi tömegeket: világossá vált, hogy a hely elsősorban nem a konyha teljesítményére, hanem sokkal inkább egy gegen alapuló performanszra épít.

Fotó: Salt Bae Official Facebook

A frissen kipattant botrány

A New York-i egységet most ismét támadás érte, bár jelenleg nem kívülről bomlasztják a gondosan felépített imázst, hanem belülről döntik romba a látszat etalon vendéglátást. Az étterem két latin-amerikai exalkalmazottja, Angelo Maher pincér és Elizabeth Cruz pultos faji és nemi diszkriminációra hivatkozva perkeresetet nyújtottak be a séf cége ellen a manhattani legfelsőbb bíróságon. A vádiratokból az derül ki, hogy munkavégzésük során megkülönböztetésben részesültek, aminek – úgy gondolják – származásuk az oka, hiszen ők nem török nemzetiségűek.

Maher, a perui származású pincér 2017-ben kezdett a Nusr-Et Steakhouse-ban, beszámolójából kiderül, hogy török kollégáival ellentétben, úgy érezte őt csak az étterem kevésbé forgalmas területeire osztják be, és a vezetőség is diszkriminatívan viselkedik, ha a teljesítmények elbírálásáról van szó. Felháborodásának fő okát azonban úgy tűnik, hogy a borravaló igazságtalan elosztása jelentette.

Emellett morálisan igencsak megkérdőjelezhető, hogy arra buzdították, hazudjon az iszlám vallást követő vendégeknek a steakház húsainak vágásáról, és bár a modern nyugati mellett a második legelterjedtebb vágásmód a világon a muszlim halal – az iszlám vallás szerint engedélyezett étel –, így ez egy török tulajdonos éttermében a vendégek részéről nem tűnik olyan meglepő elvárásnak. A Nusr-Et Steakhouse-ban a húsokat állítólag nem eszerint készítik elő.

Hirdetés

Az eset komolyságát fokozza, hogy úgy tűnik, nem csak egy tipikus lejárató perről van szó, hiszen a pincér először nem akart a bírósághoz fordulni, mivel 2019-ben az étterem HR-részlege felé közölte először panaszait. Ezt követően azonban Maher nem fejezhette be a műszakjait, majd

fizikai erőszak áldozatává is vált: nem csak munkatársai, de felettesei is bántalmazták, meg is pofozták munkavégzése során.

A másik felperes Elizabeth Cruz. A dominikai hölgy egy külön peranyagban szexizmusra hivatkozik. A menedzser azt kérte tőle, hogy

a szokásos egyenruhája helyett sokkal kihívóbb viseletben dolgozzon, illetve rosszindulatú utalást tett a dominikai nők vélt, jellemző viselkedésére is, amellyel legitimálni kívánta a csaposhoz intézett kérését, miért is dolgozzon számára kényelmetlenül sokat mutató ruházatban.

A hölgy megalázónak érezte a szituációt, így visszatért eredeti egyenruhájához, azonban nem sokkal ezután elbocsátották.

Hirdetés

Salt Bae-t más perek is érintik, a legtöbbet az elégedetlen volt alkalmazottai indították ellene, amelyekben közös, hogy egyaránt hivatkoznak a borravalók és a túlóradíjak elsikkasztására. Ezek miatt azonban úgy tűnik kevésbé kell aggódnia, hiszen franchise tulajdonos török séfnek a kártérítések megfizetése nem lesz nagy érvágás.

Jelentősebb azonban egy a szerzői jogok megsértése miatti perfolyamata: itt 5 millió dollár forog kockán, ezt pedig valószínűleg még az ő befektetői sem könnyen fizetnék ki. Ugyanis William Hicks, New York-i művész jegyzi annak a sószórós képnek az eredetijét, amelyre az egész Salt Bae brand megjelenése épül. A miami-i étteremben látható falfestmény 2017-ben készült, a megbízás pedig Nusret Gökçe az interneten híressé vált sószórós pózának megörökítéséről szólt, azonban soha nem rendezték egymás között a szerzői jog kérdéseket. Így a művész által idén benyújtott kereset értelmében a Gökçéhez kötődő étteremlánc illetéktelenül használja sokszorosításban a képe.

Források: 1, 2, 3

 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram