Hirdetés
Hirdetés

Badacsony Budán - A La Téne néhány hónapra a Bartók Béla útra költözött

SZERZŐ: Király Márton
2022. december 9.
A La Téne POP UP azonban nem csak adventi kaland, a tervek szerint tavaszig térhetünk be hozzájuk, hogy felszereljük magunkat Séta-sütivel, aprósüteménnyel, vagy CrackerJack kávéval.
Hirdetés

Szalma Lili és Hájos Bálint badacsonyi desszertműhelye, a La Téne idén novembertől Budapesten is elérhető. A Bartók Béla út mindig pezsgő forgatagában, már ismerős helyszínen tűnnek fel a Balaton partján megszeretett sütemények, kávék, a boltot pedig belengi az ünnepváró hangulat.A La Téne POP UP azonban nem csak adventi kaland, a tervek szerint tavaszig térhetünk be hozzájuk, hogy felszereljük magunkat Séta-sütivel, aprósüteménnyel, vagy CrackerJack kávéval. Most a nyitásról, választékról, tervekről Szalma Lili társalapítóval beszélgettünk.

Idén novembertől két helyen is van La Téne?

Szalma Lili: Igen, egészen pontosan Budán, a Bartók Béla út 35 alatt, konkrétan a Kőfagyi helyén lehet megtalálni minket. Ők ezt a budai üzletüket már harmadik éve üzemeltetik, április és október között. Ők is bérlők, kerestek maguk mellé váltásnak egy társat, aki azokra a hónapokra jönne, amikor a fagyinak nincs szezonja. Adott a kapcsolódási pont, hiszen, ahogyan mi Badacsonyból, a Kőfagyi is a Balaton-felvidékről, Mindszentkálláról érkezik a fővárosba. Így érkeztünk meg a Bartók Béla útra, de persze Badacsonyban sem zárunk be, hétvégente nyitva van a cukrászdánk.

Fotó: Horn Tamara - Oneline Studio

Hogyan tudják összehangolni a két helyszín munkájának működését?

Sűrű napok, a két hely komoly logisztikát is igényel, de nagyon szerencsések vagyunk, mert a konyhán nagyon jó csapat dolgozik Bálint keze alá, és heti kétszeri szállítással le tudjuk fedni a fővárosi ötnapos nyitva tartást. Szerdától vasárnapig vagyunk nyitva, a hétfő és kedd egyelőre szünet.

Fotó: Horn Tamara - Oneline Studio

Badacsonyban péntektől vasárnapig, reggel kilenc és délután öt között tartunk nyitva.

Mi adta az ötletet a Pop Up megnyitásához?

Régóta terveztünk valami hasonlót. Egy ideig gondolkodtunk rajta, hogy belevágjunk-e, de a Kőfagyisok nagyon sokat segítettek, és biztattak, hogy jöjjünk. Mesélték azt is, hogy a balatoni vendégkörükből nagyon sok ismerős arccal találkoznak a Bartókon is. Ezt egyébként mi is tapasztaltuk, körülbelül a második napra már láttuk, hogy rengeteg az ismerős, badacsonyi visszajáró vendég, akikkel most itt találkozhatunk. Ez nagy meglepetés volt, de örömteli meglepetés.

 

Meddig lesz a La Téne a Kőfagyi budapesti váltótársa?

A hivatalos dátum március 31. De ez nincs teljesen kőbe vésve, beleszólhat még az időjárás, hogy mikortól lesz fagyiszezon! Ha már kedvező az időjárás, akkor visszatér a Kőfagyi, ha pedig már szép az idő, akkor a Balaton is kezd felébredni, egyre nagyobb lesz ott is a forgalom, úgyhogy ránk ott lesz szükség!

Nyilván a karácsonyi egy nagyon fontos és nagyon erős időszak, de szerettük volna, hogy hosszabb ideig, négy-öt hónapig is elérhetőek legyünk Budapesten. Persze, mivel ez az első év, meglátjuk, hogy mekkora igény mutatkozik. Most a karácsony miatt azt látjuk, hogy nagyon jó, hogy itt vagyunk, aztán majd meglátjuk, hogy milyen lesz januártól a forgalom. De bízunk abban, hogy az ünnep után is megmarad a figyelem.

Milyen választékot talál a budapesti boltba betérő vendég?

Nem tudjuk az egész badacsonyi választékot Budára vinni, hiszen limitáltak a lehetőségeink, Budán például nincs konyha sem. A desszertműhely tehát továbbra is Badacsonyban működik, és azokat a termékeket hozzuk el Budapestre, amik alkalmasak a szállításra. Ezek azok a sütik, amik nálunk Travel Cake néven futnak, szaftos piskóták, amikre különböző toppingokat teszünk. De hoztuk a francia aprósüteményeinket, amik már Badacsonyból ismerősek lehetnek, madeleine, financer is van a választékban. A hűtött desszerteket is meg tudtuk oldani elviteles formában.

Fotó: Horn Tamara - Oneline Studio

Még a Covid idején jelentek meg nálunk a „Séta-sütik,” tulajdonképpen klasszikus desszertek, pohárdesszertként elkészítve. Erre azért volt szükség, mert ezzel a módszerrel olyan sütemények is szállíthatóvá váltak így, amik amúgy csak helyben fogyasztásra voltak alkalmasak. A Séta-sütik elképesztően népszerűek lettek Badacsonyban! Most ezeket elhoztuk Budapestre is, hiszen ugyanígy össze tudjuk rakni őket, a már megszokott, badacsonyi minőségben!

Fotó: Horn Tamara - Oneline Studio

Indulásnak ezeket hoztuk, meg persze a karácsonyi kínálatot, hiszen bejgli, aprósütemény-válogatások szintén kaphatók, de ha elmúlik az ünnep, és leköszön ez a válogatás, akkor januárban valami újdonsággal fogunk jelentkezni!

Süteményt, bejglit előrendelni is lehet az ünnepekre?

Igen, ez a harmadik év, hogy veszünk fel előrendelést, és most a megrendelt sütiket Budapesten is át lehet majd venni. Egészen december 23-ig biztosítunk lehetőséget, addig pedig folyamatosan készítjük őket!

Tovább olvasok:

 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram