Hirdetés
Hirdetés

„Az osztrákok irigyek lehetnek most a magyarokra” – Interjú Selim Ölmezzel, a Matild Palace hotel managerével

SZERZŐ: Szuhai Barbara
2021. december 30.
Az Arcok rovat
támogatója a
Mára sikk lett a Matild Palace-beli Spago étteremben enni a magyar vendégek körében is, amivel nem sok hotel dicsekedhet el Magyarországon. Selim Ölmez, a Ferenciek tere pompás épülete, a Matild Palace hotel managere korábbi interjújában úgy fogalmazott, hogy a szállodanyitást előkészítő munkálatok során azt vették észre: a budapesti luxushotelek többségében megfeledkeznek a helyi vendégekről. A Matild Palace, azon belül is a Spago és a Duchess Bar néhány hónap leforgása alatt bekerült a hazai köztudatba, Wolfgang Puck világhírű étterembrandje ráadásul Budapesten vetette meg a lábát egész Európában. Interjú Selim Ölmezzel, a Matild Palace A Luxury Collection vezetőjével.
Hirdetés

Hogyan látja ma azt a kiijelentését, miszerint korábban azt vették észre, hogy a budapesti luxushotelek többségében megfeledkeznek a helyi vendégekről?

Selim Ölmez: Meg kell vallanunk, mi, szállodások eleddig nem becsültük meg eléggé az éttermeinket. Köztudottan más szakma a kettő: szállodát és éttermet üzemeltetni más kvalitásokat kíván. De kétségtelen, a szállodák éttermeit a hotelszakma egészen a közelmúltig kizárólag a szállóvendégeket kiszolgálni hivatott reggelizőhelynek nézte. 2015-ben, amikor elkezdtük a későbbi Matild Palace építését, felkértünk egy londoni tanácsadót, hogy adjon ötleteket, tanácsot a beruházás várható mikro- és makrokihívásairól. Akkoriban virágzott a turizmus, évente 10-15 millió látogatója volt Budapestnek, a szállodai és egyéb éttermeket is vidáman eltartották az idelátogató turisták. Amit megfigyeltünk, hogy a sikeres éttermek titka a világon mindenütt az, hogy mindenekelőtt a helyieket csábítják be, és az ő jelenlétük jelenti a legjobb ajánlólevelet a külföldiek felé is. Ha tele van egy étterem helyiekkel, az csak jó lehet, vagyis a külföldi is szívesen betér majd.
A helyiek megnyerése alapvetés nálunk, és őszintén szólva ez a szemlélet mentett meg minket a pandémia beköszöntével. Az épület története is ebbe az irányba terel minket.

Selim Olmez / Fotó: Matild Palota

Mit ért ezalatt pontosabban?

Amikor anno, 100 évvel ezelőtt Klotild hercegnő megrendelte a palota építését, ez a környék a társadalmi élet epicentruma volt Pesten, amit aztán a Belvárosi Kávéház remekül ki is aknázott. Szó sem volt szállodáról, így most nálunk sem azon van a hangsúly. Működik itt egy szálloda is, kétségtelen, de mi azt a vibráló társadalmi életet szeretnénk újra létrehozni, feltámasztani, amelyre anno ez a palota épült, és aminek aztán évtizedekig a színtere volt.
Mi is észrevettük azt a rendkívül ígéretes trendet, miszerint divat a Spagóba járni. Vannak vendégeink, akik más szállodákban laknak, de átjönnek hozzánk a Spago vagy Wolfgang Puck neve, illetve a Duchess Bar miatt, és mi örömmel látjuk őket is vendégül. Többek szeretnénk lenni, mint egy szálloda a sok közül. 2022-ben a Belvárosi Kávéház is kinyit majd, benne kabaré színpaddal – és még más meglepetésekkel is szolgálunk majd.

Milyen utakon jutottak el ilyen hatékonyan a magyar közönséghez?

Szeretnénk, ha a pestiek tudnák, nem elsősorban szállodaként tekinthetnek ránk. Szeretettel várjuk őket jó ételeinkkel, jó hangulatú éttermünkkel, a meseszép kilátással bíró tetőteraszunkkal és a gyönyörűen felújított, nagy múltú Belvárosi Kávéházzal, amely terveink szerint tavasszal nyílik majd meg. A válasz persze gyakran az, hogy magasak az árak nálunk, de elnézve a város többi hasonló helyét, nem számítunk kiemelkedően drágának.
Jelen vagyunk természetesen a közösségi média felületein is, híradásaink leginkább itt olvashatóak. De a létező legjobb kommunikációs csatorna a vendégeink ajánlása. Az elégedett, boldog vendég beszél rólunk, elküldi, elhozza a barátait, és annál jobb ajánlólevél nekünk nem kell. Hűséges törzsvendégeink ajánlása a legértékesebb számunkra.

Matild Palace Budapest

Az osztrák származású Wolfgang Puck által jegyzett Spago étteremlánc első európai egysége Budapesten nyílt meg. Mi lehetett annak az oka, hogy Amerika, Ázsia nagyvárosai mellett európai helyszínen nem nyílt Spago ezt megelőzően? 

A világhírű séf, Wolfgang Puck kerek 50 évvel ezelőtt hagyta el hazáját, hogy az Egyesült Államokban építse fel páratlan gasztronómiai birodalmát, de mindig megtartotta kapcsolatát szülőhazájával. Önmagát félig amerikainak tartja, hiszen többet élt a tengerentúlon, mint Ausztriában. Ugyanakkor mindig is szeretett volna létrehozni valamit Európában, úgyhogy amikor felmerült egy budapesti étterem gondolata, Puck úr habozás nélkül vágott bele a közös munkába. Egy ilyen koprodukcióhoz a tökéletes helyszín, a megfelelő időzítés, a jól megválasztott üzleti partner és a jó üzleti koncepció mesternégyese szükséges, és mindez itt, Budapesten tökéletesen összeállt.

Ő a beruházásaival már nem a mindenáron való anyagi megtérülés esélyét keresi,

hanem a vendégei elégedettségének maradéktalan elérését. Mr. Puck minden vendége VIP-vendégnek járó figyelmet és megbecsülést kap. Mindemellett ő karrierje fénypontján áll, egy igazán ünnepelt séf, idén 28 éve, hogy minden évben ő főz az amerikai Oscar-gálán.
Budapest tökéletes választásnak bizonyult az első európai Spago számára, hiszen mindenféle étterem van már a városban, de olyan, ami a Spagóhoz hasonlóan színes, a világ minden tájáról hozott ízeket egyszerre kínálna, nincsen még egy.
A Spago ma már egy Michelin Guide által ajánlott étterem, de azt gondolom,  hangulatával, életérzésével versenytársai fölé emelkedik. Az osztrákok irigyek lehetnek most a magyarokra – ráadásul Wolfgang Puck nemrég Magyarországot nevezte új otthonának.

Wolfgang Puck a budapesti Spago csapatával / Fotó: Matilde Palace

A sikeres budapesti nyitást követően Wolfgang Puck és a Spago tovább terjeszkedik Európában?

Rendszeresen érkeznek osztrák és német vendégek a Matildba csak azért, hogy megnézzék, milyen Mr. Puck itteni étterme. 2022-ben három új, Wolfgang Puck nevével fémjelzett éttermet készülnek nyitni Ausztriában. Nem feltétlenül mind lesz Spago, de három project nyitása van most terítéken. Hogy mind megvalósul-e, az még kérdés, de amiről tudunk, ilyen étterem, mint Spago Budapest nincs Ausztriában ma, de az osztrákok nem bánnák, ha lenne. Végre az osztrákok másolhatnak le valamit, amit Budapesten tapasztaltak.

A híres lazacos-kaviáros pizza a Spago étlapjáról / Fotó: Matild Palota

Közel fél évvel a megnyitás után mik a tapasztalatok a Spago stílusát illetően? Ahogyan mi, a Dining Guide-on is írtunk róla korábban: a kaliforniai stílusú fogások között érvényes szereplő tud lenni a gulyásleves vagy a hagyományos magyar desszertek is?

A koncepció Wolfgang Pucktól származik, de a konyha vezetése magyar kezekben van. Egy tehetséges, fiatal csapatról beszélünk, Szántó István, a magyar séf remek kapcsolatot ápol Wolfgang Puck-kal, de ő, vagyis István szolgál javaslatokkal új ízek és szezonális ételek bevezetésére. A mangalica például így szerepel a legfrissebb kínálatunkban, ami nem hiányozhat egy színvonalas magyar étterem étlapjáról, ez egy igazi különlegessége Magyarországnak. Szántó István saját recepttel készült gulyáslevese az egyik legkelendőbb fogás az étteremben, így Wolfgang és István tökéletesen működteti a nemzetközi és magyar ízeket fuzionáló kínálatot. Nem csak kaliforniai ételekkel szolgálunk egyébként, erős az ázsiai vonal is. A cél, hogy mindenki találjon az ízlésének megfelelő ételeket. A döntéseket István csapata hozza, Wolfgang csak a sorvezetőt adja a döntések meghozatalához. A kínálatunk dinamikusan változó, izgalmas, színes, meglepetésekkel teli. Új ízek váltják egymást egyfolytában, azt hiszem, így kell okosan és jól vezetni és sikerre vinni egy éttermet.

Van-e olyan magyar étel, alapanyag, amely a nemzetközi étteremlánc más egységeiben is a kínált részét képezheti?

A magyar specialitások megjelenése a nemzetközi színtéren, Puck úr többi éttermében későbbi időpontra várható. Most nem sok minden történik a világban, de az Oscar-gála márciusi eseményén István is meg fog jelenni, ott fog főzni ő is a sztároknak, magyar ízeket is felszolgálnak majd, és az ott kóstolt legsikeresebb ételköltemények fognak megjelenni a Spago-lánc éttermeiben a világ bármely pontján. Jelenleg folynak ez ügyben az egyeztetések az FBI-jal, és ha a csapatunk megfelel a biztonsági követelményeknek, akkor részt vehetnek a magyar szakácsok az Oscar-gálán, és hódító útjára indíthatjuk a magyar ízeket.

Tovább olvasok:

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram