Hirdetés
Hirdetés

"Az a hat-nyolc ezer óra gyakorlás" – Mihályi László cukrászmesterrel beszélgettünk

2018. február 26.
Az Arcok rovat
támogatója a
A konyha mestereinek jó részére jellemző, hogy nehezen fejezik ki magukat szóban. Nos, Mihályi László akár önálló rádióműsort is indíthatna. Élvezet hallgatni a sztorijait, velős véleménynyilvánításait, szívvel, lélekkel és óriási tudással átitatott szavait. A Volkswagen-Dining Guide Top100 Étteremkalauz idén először foglalkozott cukrászdákkal is. Az Év Cukrászdája díjat a Nespresso támogatásával a Mihályi Patisserie érdemelte ki. Mihályi László cukrászmesterrel beszélgettünk.
Hirdetés

Az elmúlt évtizedekben, legyen az cukrászmester vagy cipészmester, nem a helyén kezeljük ezeknek a címeknek az értékét.

Lassan tíz éve tart nyitva a Mihályi Patisserie.
Március 15-én leszünk tíz évesek. Lépcsőzetes építkezéssel telt ez a tíz év. Amikor megnyitottunk, egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy ennek a fajta cukrászatnak van létjogosultsága 2008-ban Magyarországon. 
Sőt, Vácon. 
Ráadásul vidéken, igen. Úgy voltunk vele, hogy megpróbáljuk, aztán ha nem működik, megyünk vissza külföldre dolgozni.
Ehhez képest néhány hónap alatt nagy siker lett.
Igen, ebben biztosan szerepe volt az én Coupe du Monde-on való szereplésemnek is, pont a nyitáskor volt a kvalifikációs verseny, ahonnan ezüst éremmel jutottunk tovább a lyoni világdöntőre. Ott tisztes helytállással sikerült részt vennünk, és ez a szereplés jót tett a nyitásunknak is.

Azóta sem sikerült senkinek itthonról a döntőbe jutnia. Fontosnak tartod ezeket a szakmai versenyeket?
Nagyon.
Sokan a mindennapi gyakorlattól, ha úgy tetszik, az élettől idegen közegnek tekintik ezeket a versenyeket. 
Persze, nyilván azok, de mégis, ez a szakmának a veleje. Ezekre a nemzetközi megmérettetésekre szükség van, mert ezeken a helyeken lehet megmutatkozni, presztízst szerezni, és nem utolsósorban rengeteget tanulni. Egy sor olyan dolgot lehet ellesni, amelyek lehet, hogy csak évek múltán épülnek be az általános szakmába, de épp ezért jelentenek húzóerőt. Szerintem nem kell ecsetelni, hogy mennyit jelentett például a Bocuse d'Or európai fordulójának hazai megrendezése és Széll Tamás győzelme a magyar szakmának.
Jól érzékelem, hogy ez most egy kicsit leült a hazai cukrászatot illetően?
Nem kicsit. Az az igazság, hogy néhány arcot kivéve – akiknek ki is jár ezért a tisztelet – nem sokan küzdenek azért, hogy ezen a területen is olyan eredményeket tudjunk felmutatni, mint főzés terén. Pedig egyre-másra nyílnak a cukrászdák, egyfajta divatja is van ennek.
Te provokálsz engem. (Mosolyogva.) Ha az őszinte véleményemre vagy kíváncsi, úgy is kell beszélnem. Milyen hasonlattal is élhetnék? Ha bárkinek is libáért adnak jogosítványt, akkor sok lesz a karambol. Ma Magyarországon 200 óra elvégzett OKJ-s gyakorlati képzés után szakmunkás oklevelet lehet kapni, és senki nem kérdezi utána, hogy mit csinálsz a szakmáddal. Az én véleményem az, hogy ehhez a 200 órához minimum egy nullát hozzá kellene tenni ahhoz, hogy az imént említett mesterségről beszélhessünk. Divatja van, valóban. A cukrászat mindig is egy látványos dolognak számított, aránylag hamar lehet látványos sikereket elérni, de a makulátlan felkészültség csak kevesekről mondható el.
Mit értesz makulátlan felkészültség alatt?
Azt, hogy a cukrászat minden területén otthonosan mozogjon valaki, és ne csak néhány termékre korlátozdójon a figyelme és tudása. Nyilvánvalóan azért is nyílnak egyre-másra ezek a helyek, mert ma már karnyújtásnyira van Párizs, Barcelona, ahol néhány napos, 1-2 ezer eurós képzéseken lehet részt venni, elsajátítani egy csokoládé- vagy macaron tanfolyamot. Erre össze lehet rakni gyorsan egy üzleti tervet, valami jó kávét, dizájnt valami jó betűtípussal, egy kis sztorit, és létre is jött egy trendi, jól kinéző dolog. Számomra a cukrászmesterség nem erről szól, ebben nem lehet megspórolni azt a tanulást, ami által mesterré válik valaki. Van egy jóbarátom, Bogányi Gergely zongoraművész. Egyszer kérdeztem tőle, hogy mi tesz valakit valódi művésszé, hiszen annyian zongoráznak gyönyörűen (ha már a cukrászművészet kérdést feszegettük). Ő mondta nekem azt, hogy az a hat-nyolc ezer óra gyakorlás, azt tesz valakit zongoraművésszé. 

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram