Elsőként tisztázzuk a fogalmat: mit is nevezünk pontosan státuszszimbólumnak? Minden olyan tárgyat, szokást vagy fogyasztási cikket, amely a külvilág felé egyértelmű és jól látható módon jelzi viselője vagy használója társadalmi helyzetét, vagyonát és presztízsét. Ezek a fogyasztási cikkek általában drágák, a szélesebb társadalom számára nem elérhetőek, vagy limitált darabszámban kaphatók. Éppen ezért ebbe a kategóriába sorolható minden olyan étel is, amely ritka, drága, messziről érkezik, nehéz előállítani, vagy speciális tudás szükséges az elkészítéséhez. Azt, hogy specifikusan az étkezésnek mely elemei válnak státuszszimbólummá, azt a különböző történelmi korok szokásai határozták meg.
Az ókori Rómában nem kiemelten egy étel, hanem az ételek halmozása mutatta meg, hogy ki mekkora vagyonnal és befolyással rendelkezik. A lakomák egyfajta társadalmi színházként is működtek: a házigazda a lakoma nagyságával és bőséges felhozatalával fitogtatta kapcsolatait, befolyását, anyagi lehetőségeit és kulturális fölényét. Az asztalokon olyan egzotikus fogások is helyet kaptak, mint a páva, a vadkan, az osztriga vagy a homár. Ezek nemcsak azért számítottak különlegesnek, mert drágák voltak, hanem azért is, mert megszerzésük, elkészítésük és felszolgálásuk munkaerő-igényes folyamat volt.
Manapság már el sem tudnánk képzelni, de a középkori Európában a fűszerek is státusszimbólumként működtek. Mivel beszerzésük általában keletről, messzi tájakról történt és a kereskedőknek kockázatos utakon kellett közlekedniük, ezért a bors, a fahéj, a gyömbér, a szegfűszeg, a szerecsendió és a sáfrány is luxuscikknek számítottak. Ugyanebbe a kategóriába tartozott a cukor is, amelyet India felől érkezve először a Keresztesek hoztak haza Európába. E mellett előállítása és feldolgozása rendkívül költséges volt, ezért a cukorból készült szobrok, kandírozott gyümölcsök és díszes édességek a gazdagság kifejezőeszközei voltak.
A földrajzi felfedezések és a gyarmati kereskedelem számos új státuszszimbólumot vezettek be. A csokoládé, a kávé és a tea kezdetben annyira drága és ritka importtermékek voltak, hogy csak az elit engedhette meg magának. Azonban ebből a sorból is kiemelkedik az ananász, amely iránt a 17–18. századi Európában egyfajta rajongás alakult ki a vagyonos réteg képviselői között. Ezt a ritka és különleges kinézetű gyümölcsöt annyira nagy tartották, hogy sokszor nem is ették meg azonnal, hanem asztali díszként használták, hogy a vendégeket lenyűgözzék. Mi több, olyan ügynökségek is alakultak, amelyeknek első számú feladata az ananász kölcsönzése volt azok részére, akik egy-egy különleges alkalomra meg akarták adni a módját otthonuk kidekorálásának. Az asztali dekor mellett a gyümölcs megjelent festményeken, festett tapétákon, csendéletekben és textileken is.
A modern korban, a fogyasztói társadalom kialakulásával egyidőben a 19–20. században a státusszimbólumok helyzete jelentősen átalakult. Ekkor váltak a luxus jelképévé többek között a kaviár, a pezsgő, a homár, az osztriga, a szarvasgomba vagy a libamáj. Ezek az ételek pedig a mai mentek ki a divatból, hiszen bizonyos termékek pl. egy üveg ritka pezsgő, fehér szarvasgomba vagy ritka beluga kaviár esetében nagyon magas összegeket, akár milliós tételeket is hajlandóak fizetni a gyűjtők.
Felmerülhet a kérdés, hogy manapság, amikor már szinte minden elérhető számunkra a szupermarketek vagy delikáteszek polcain, mit hívhatunk a 2020-as években státuszszimbólumnak? A luxus fogalma ugyanis jelentősen átalakult: nem feltétlenül tárgyakban mérjük már, hogy mi a presztízs – sokkal inkább azokban az élményekben, amelyek kiemelkednek a hétköznapok szabta keretek közül. Ebben az értelemben véve egy Michelin-csillagos étteremben elfogyasztott vacsora is státusszimbólumként fogható fel, különösképpen akkor, ha azt a social mediában is megosztjuk.
A fényűzésen túl ma már az étkezésekre fordított idő, a személyre szabott étrend vagy az organikus alapanyagok is státuszszimbólumnak tekinthetők. Azok, akik ezt az életmódot megengedhetik maguknak, nemcsak kellően tájékozottak és egészségtudatosak, hanem rendelkeznek azokkal az anyagi keretekkel is, amelyek lehetővé teszik a prémium minőségű termékek, valamint szakértők – dietetikusok, személyi edzők – segítségének igénybevételét. A gazdasági bizonytalanságok korában pedig egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi luxust már nem csupán az jelenti, mit fogyasztunk, hanem az is, hogy mennyi időt, figyelmet és tudatosságot engedhetünk meg magunknak.
Fotók: unsplash.com