A madeleine teasüteményről azok is hallhattak, akik egyelőre nem szánták rá magukat, hogy nekivágjanak Az eltűnt idő nyomában regényciklus vaskos köteteinek. Kíváncsiak voltunk, hogyan is működik az akaratlan emlékezés, amit a regény nyomán csak Proust-jelenségnek nevezünk. A regény főhőséből a madeleine aprósüteményt teába mártogatása váltotta ki az emlékezés ezen formáját, ahogyan Hegedűs Géza irodalomtörténész megfogalmazta, „a cselekmények nem a külső időben, hanem a belső tartamban játszódnak”.
Mi a madeleine szerepe a regényben?
A madeleine – a kagyló alakú sütőformát leszámítva – nem igényel különleges hozzávalókat. Ha van otthon némi lisztünk, tojásunk, vajunk és citromhéjunk, bármikor elkészíthetjük anevezetes aprósüteményt. Ahogy a regényben, úgy a valóságban is teába mártogatva az igazi.
Alexandre Godreau / Unsplash
A regényfolyamban a madeleine csupán egy a számtalan tárgy és jelenség közül – mint amilyen például egy macskakő vagy egy galagonyabokor látványa, illetve egy harang zúgása –, ami a főhősben megindítja az akaratlan emlékezés folyamát. Mivel a főhős a sütemény teába mártogatásakor érez rá először az akaratlan emlékezés ízére, ezért a madeleine vált a leghíresebbé ezek közül.
Olvasta már cikkünket a francia melegszendvicsről, amelyről Proust regényében szintén megemlékezik? Melegszendvics-arisztokraták: croque monsieur és croque madame
Az író hátrahagyott kézirataiból kiderült, hogy nem a teasütemény volt az egyetlen ötlet, amivel az írás során kacérkodott:
a regény korábbi vázlataiban a mézes pirítós és a kétszersült is szerepelnek, mint az akaratlan emlékezést kiváltó lehetséges falatok.
A tudományos magyarázat még várat magára
Bár a regény megjelenése óta eltelt bő száz évben Proust híres teasüteményes jelenetét számtalanszor idézték, tudományosan eddig még nem sikerült bizonyítani, hogy az emlékezés valóban így működne.
youtube.com
A kutatók úgy sejtik, hogy az ízek és illatok azért lehetnek különösen jelentős hatással az emlékezetünkre, mert az agyunkban az illatok feldolgozásáért felelős központ közel helyezkedik az érzelmekért és a memóriáért felelős területekhez.
Egy 2012-es kutatás került eddig a legközelebb ennek bizonyításához. Az Utrechti Egyetemen végzett kísérletben a hetven női résztvevőnek autóbalesetekről, illetve a ruandai népirtásról mutattak videókat. A kutatók arra jutottak, hogy
sokkal élénkebben és részletgazdagabban emlékeztek vissza a filmre azok, akiknek a vetítés ideje alatt, illetve az emlékek visszahívásakor is különféle illatokat permeteztek a terembe.
Érdekes módon a fények legalább olyan fontos szerepet kapnak az emlékek előhívásában, mint az illatok, a hangoknak azonban jóval kisebb a jelentősége, mint ahogyan azt korábban gondolták.
És végül az idézet a regényből, a Swann című első kötetből, Gyergyai Albert fordításában:
„A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem, s mint hogyha csak megtöltött volna valami értékes eszenciával: jobban mondva, az eszencia nem bennem volt, én voltam az.”
Egyik forrásunk volt.