Rajongunk az antik, vintage konyhai eszközökért, főzéssel és tálalással kapcsolatos készségekért, így legutóbb viktoriánus kori ételmelegítős radiátorokról meséltünk, most pedig a '20-as évek kenyérpirítóit mutatjuk be. Az eszköz ma már a konyhák alapfelszereltsége, pláne olyan háztartásokban, ahol kedvelt a reggelire vagy vacsorára fogyasztott pirítós. Szimplán vajjal, kis fokhagymával dörgölve, esetleg tojásos fogás mellé harapva, a folyós sárgáját tunkolva. Nem beszélve a pirított kalácsról, ami vajjal-lekvárral, mézzel, vagy sós pástétomokkal, gyümölccsel kiegészítve is kedvelt.
Természetesen a kenyérpirító is hosszú utat járt be, míg meg nem születtek a legmodernebb, akár 4-6 szeletet is elbíró, időzíthető, morzsatálcás, okostelefonnal az ágyból reggel bekapcsolható variációk. Evidens a péksütemények és kenyerek szabadtűzön való pirongatása (óh, azok a szalonnával csöpögtetett, kissé kormos, tábortűz mellett készített nosztalgikus karéjok...), viszont konyhai körülmények között először teljesen manuálisan, hosszabb nyelű villákkal, összezárható fém rácsokkal készítettek ropogós, pirított kenyeret. Láng, vagy tűzhely fölött készültek a kezdetleges pirítósok, így nagy volt az esélye, hogy szenesebb lesz a kelleténél, hamar odakap a kenyérszelet.
A legelső elektromos pirítót egy skót gyártónak köszönhetjük: Eclipse néven futott a szerkezet, ami egyszerre csak a kenyér egyik oldalát forrósította fel. Megannyi próbálkozás és veszélyes, kevésbé praktikus modellek után az első kereskedelmi forgalomban is megjelenő pirító a General Electric darabja lett, 1909-ben.
Általában kerámia alapon fém szerkezettel készültek ezek a konyhai gépek, elegáns szecessziós, esetleg art deco stílusjegyekkel. A '20-as években elkezdték gyártani a nagyobb kapaciású pirítókat, leginkább szállodák részére.
Közben különböző gyártók más más technológiára alapoztak, fejlesztettek a kenyerek átfordításán, hogy egyszerűbben lehessen mindkét oldalra rámelegíteni. Kisvártatva pedig megjelentek a saját mintát a kenyérbe "nyomtató" készülékek is — persze borsos áron.
A szó szerinti fordulópontra 1926-ig kellett várni: ekkor debütált az első "kipattanós" pirító, a ma ismert és használt masinához közelebb álló változat. Az amerikai piacon az '50-es évek előtt inkább csak hotelek használták a pirítókat, a nagy áttörést a Toastmaster márka hozta meg, kipattanós és fűtőszálakkal mindkét oldalukon melegítő, sőt, pirítási fokozatot állítható készülékeivel.
Hiába a kezdetleges technológia, a látszólag is veszélyes eszközök, szeretünk gyönyörködni bennük! Aukciós oldalakon, bolhapiacokon még beléjük futhatunk, de leginkább dísznek érdemes beszerezni őket.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.