Hirdetés
Hirdetés

Az egyik legjobb hazai cukrászséf végre cukrászdát nyit a fővárosban

SZERZŐ: DiningGuide
2016. március 22.
Április elején nyílik a Monofu desszertező a Margit körúton, ami pont az lesz, aminek így első hallásra is gondoljuk. Egy olyan pop up üzlet, ahol egyszerre egy terméket lehet majd kapni, azt viszont számtalan ízben, amit lesz lehetőség kényelmesen végigkóstolni, mert a cserére kb. háromhavonta lehet számítani.
Hirdetés

A pécsi Susogóból és Jókai cukrászdából jól ismert Märcz Évi és Lovász József tulajdonosok elmondták, minden a helyben készült créme brulée-vel fog kezdődni – mert természetesen a Monofu mint cukrászműhely is szeretne kiteljesedni -, amiből kb. 10 fajta ízvilágot tudnak az érdeklődők megismerni.


Azért ez már önmagában is elég érdekes, de van még ezt hova tovább fokozni. A 10 nm-es vendégtérben nagyjából két könyöklőnél lehet ácsorogni, mert a hely inkább az elvitelre rendezkedik be. De arra profi módon. Az édességeket ugyanis különböző további finomságokkal egészítenek ki, már majdhogynem megközelítve a tányérdesszert minőséget. De persze mégsem. Hiszen a créme brulée zárható dobozban kerül az egyedi tervezésű táskába, amihez kiskanál is jár. S ha megszomjazna a vendég? Az sem gond, vihet magával helyben készített turmixokat és ízesített vizet is egyedi tervezésű palackban, de akár csúcsminőségű kávéval is feldobhatja a desszertet, ugyanis a jól ismert hazai szakembertől, Tóth Sándortól érkeznek majd a Carraro termékcsalád kávéi.
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram