Hirdetés
Hirdetés

Amerikai história: Miért nem finom (már) a hálaadási pulyka?

SZERZŐ: DiningGuide
2021. november 25.
Hálaadáskor körülbelül 40 millió pulyka köt ki az amerikai háztartásokban az ünnepi asztalon. Ki vajasan, ki töltve, ki baconbe tekerve, ki olajban kisütve tálalja, egy valami azonban közös bennük. Mégpedig az, hogy szinte kivétel nélkül mind Broad Breasted White fajtájú lesz.
Hirdetés

Ez a fajta alig hatvan éve létezik. És nem azért olyan népszerű, mert finom, hanem mert olcsó, és nagyon fehér. Ez a két tulajdonsága elég volt ahhoz, hogy leszállópályára küldjön sokkal jobb minőségű fajtákat.

Nézzünk egy kis pulykatörténelmet. A 19. század közepéig az amerikai farmerek vajmi keveset törődtek azzal, hogy milyen fajtájú pulykát szaporítanak a gazdaságaikban. A pulykák azzal párosodtak, akiket melléjük sodort a sors, akár a saját, akár a szomszéd kertből. A háziasszonyok már akkoriban sem voltak restek, és előszeretettel tömték a fiatal egyedeket, de ezen kívül minden ment a maga útján.

Az ötvenes években aztán kitört a tyúkláz

Az emberek rájöttek, hogyha kellő műgonddal házasítják egyik fajtát a másikkal, akkor olyan kiváló egyedeket kaphatnak, amelyek méltán lesznek az ünnepi asztal büszkeségei. Egy massachusetts-i orvos, John. C. Bennett külön kiállítást hívott össze, amelyre olyan tenyésztőket vártak, akik valami egészen extra házasítással tudtak előállni. A legelőkelőbb baromfik elismerésül szalagot kaptak, és 1850-ben megjelent a The Poultry Book is (Baromfi Könyv), amely ezeknek a kiváló szárnyasoknak az eredetét mutatta be.
1860-ra, legalábbis a New York Times jelentése szerint az őrület némileg alábbhagyott. Érdekes, hogy ekkoriban a baromfik között a pulyka még csak másodlagos szereplő volt. Bennett könyvében ugyan említést kap, de H.D. Richardson, egy brit baromifitenyésztő így ír róla:

"a háziasított pulyka eredetileg egy vadon élő állat, annak minden vad szokásával."

Ennek ellenére nem sokkal később a pulykatenyésztés önállő műfajjá nőtte ki magát Amerika-szerte. A tenyésztők a helyi vásárokon és kiállításokon előkelőbbnél előkelőbb fajtákkal rukkoltak elő. Olyanok voltak ezek az események, mint az elegáns kutyakiállítások. Egészen érdekes egyedeket is felvonultattak. A Kentuckyból származó Bourbon Red például feltűnő sárgásbarna csíkokat viselt hófehér tollán. A tekintélyes Narragansett sötétbarna pöttyös volt, és hosszú farktollán sötét ív húzódott végig. A Bronze pulyka pedig szinte bármilyen felállásban tovább örökítette csillogó tollait, amelyek akár lila, zöld vagy réz színben is pompázhattak.

Amerikai szépség

Az amerikaiak olyan pulykákat tenyésztettek, amelyek jól néztek ki, de ami még ennél is fontosabb, nagyon finomak voltak. A huszadik század első felében aztán, köszönhetően az ipari fejlődésnek, olyan technológiák láttak napvilágot, amelyek segítségével már komoly anyagi hasznot lehetett húzni a pulykából. A hűtésnek és a szállítási lehetőségeknek köszönhetően a pulykák az ország legeldugottabb pontjaiba is eljuthattak.

Az egyedeket kezdték nem darabszámra, hanem kilóra mérni

Ahogy nőtt az emberekben a haszon iránti vágy, úgy nőtt a pulya melle húsa is. A hangsúly már nem azon volt, milyen szépen néz ki a pulyka, hiszen a fogyasztó azt legtöbbször nem is látta, hanem azon, hogy mekkora a melle. A huszas évekre a Bronze pulyka vette át a hatalmat. Ez egy jóízű pulyka, de ami még ennél is fontosabb, hogy nagy. Kilenc hónaposan akár a 18 kilogrammot is elérheti. Igazi nagysága azonban nem csak ebben mutatkozott meg. Hanem abban, hogy rövid lábainak és hatalmas, szinte úszásra is alkalmas melleinek köszönhetően

segítség nélkül nem is tudott párosodni.

A harmincas évektől kezdve ezt a fajtát mesterséges megtermékenyítéssel szaporították, és ennek ipari tempójával a többi fajta nemigen tudott versenyezni. A többi fajta egy része ki is halt, a Bronze vette át a piacot. Ez lett "a" pulyka, hivatalos nevén a Broad Breasted Bronze. 1947-ben járunk.

Az íz halála

A fogyasztók azonban, mint kiderült, nemcsak a méretre hajtottak. Olyan pulykát akartak, amelyben rengeteg sok makulátlan fehér hús van – és mindezt nagyon olcsón akarták. Ezért aztán ötvözték a Broad Breasted Bronze-ot a White Hollanddal, egy másik népszerű fajtával, így olyan egyedet kaptak, amelynek hatalmas melle csak úgy duzzadt a tiszta fehér hústól. Igaz, hogy elvesztette finom ízét, de nagyon jó áron volt... Smith, a The Turkey című könyv szerzője így ír:

Semmi íze, ezért kell vajban megsütni.

A Broad Breasted Bronze a dobogó második fokára csúszott. Az első helyre a Broad Breasted White került, amely már 18 hetesen elérheti a 18 kilogrammot. Pedig a Broad Breasted White nem is különálló fajta, inkább csak egy "eltorzulás". Két kiváló fajta nem épp legkiválóbb keresztezése, amely pillanatnyilag a piac 99 százalékát uralja, és ezzel a fennmaradt eredeti fajok végső kihalását okozhatja.

A remény hal meg utoljára

Az elmúlt húsz évben mégis történt egy kis változás. 1997-ben mindössze 1335 eredeti fajtájú pulyka volt az Egyesült Államokban. Úgy tűnt, a kihalás elkerülhetetlen, a "védett" fajok túlélése csupán néhány elszánt család kezében volt. Ahogy azonban elindult a Slow Food mozgalom, és beköszöntött a foodie kultúra, egyre több amerikaiban merült fel az igény, hogy minőségi pulykát tegyen az ünnepi asztalra. 2006-ban már 10404 "igazi" pulykát számoltak Amerikában, és bár a Broad Breated White egyeduralma töretlen, azért van remény.

Forrás

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram