A 2024-es Berlinale Filmfesztiválon versenyzett Alonso Ruizpalacios filmje, a La Cocina, ami a brit drámaíró, Arnold Wesker színdarabjának adaptációja. Az eredeti mű az 50-es évekbeli Londonban játszódik. A hatvanas évek elején készült első filmes adaptációja az új változattal szemben még ragaszkodott a londoni térhez, a The Kitchen szereplői európai vendégmunkások, akik a társadalom peremére szorulva tengetik mindennapjaikat, reménykedve abban, hogy megvethetik lábukat az országban, szerelemre, baráti kapcsolatokra, biztonságra találnak. A mexikói Alonso Ruizpalacios bár nem határozza meg a film jelenét, a Cherry Coke megjelenéséből következtethetünk arra, hogy valamikor 1985 előtt járunk, mobiltelefonok előtti időben. A film szereplői Mexikóból és Dél-Amerikából érkeztek, a történet középpontjában pedig a ma is rendkívül aktuális társadalmi egyenlőtlenségek állnak. A film egyetlen napot foglal magába, a konyhai káoszon keresztül meséli el egy mexikói bevándorló férfi és egy fehér nő szerelmi történetét, miközben kietlen, reménytelen képet ad egy társadalom rendkívül instabil működéséről. Nem létezik amerikai álom, létezett egyáltalán valaha?
Káosz és zűrzavar
Alonso Ruizpalacios filmje kíméletlen és valósághű bepillantást enged egy zsúfolt manhattan-i étterem konyhájának kaotikus világába. A fekete-fehér képi világ, a hosszú snittek és a pulzáló vágások olyan érzést keltenek, mintha mi is részesei lennénk a feszültséggel teli munkakörnyezetnek, ahol az idő sosem áll meg, a serpenyők mindig sisteregnek, és a kiabálás elnyomja a gondolatokat.
A történet középpontjában Pedro (Raúl Briones), egy mexikói szakács áll, aki a szebb jövő reményében dolgozik a Times Square egyik forgalmas éttermének konyhájában. Az étterem atmoszférája önmagában is főszereplővé válik: a forró olaj sercegése, a tányérok csörömpölése és a feszített tempó minden egyes jelenetben ott lüktet. Minden tisztelet az operatőré, Juan Pablo Ramírezé, virtuóz kameramozgásának köszönhetően mindent a bőrünkön érzünk mi nézők is – nem lehet mentálisan kitörni a film világából.
Nagyüzemi konyha, hierarchia és kiszolgáltatottság
A szakácsok és a pincérek közötti ellentétek, a vezetőség kizsákmányoló hozzáállása, valamint a bevándorlók kiszolgáltatottsága mind azt szolgálják, hogy egy alapvetően hierarchikus rendszer legsötétebb oldalát domborítsák ki. A film különösen érzékletesen mutatja be a konyhai hierarchiát és a szakma árnyoldalait. Nem tökéletesen megkomponált fine dining ételekre vagy Michelin-csillagos éttermek eleganciájára koncentrál, hanem egy olyan helyre, amely minden nap több száz embert lát vendégül, a gyorsaság és a hatékonyság pedig mindenek felett áll. Több mint kétórányi rohanásnak vagyunk szemtanúi, ami közben levegőt is csak akkor van időnk venni, mikor a szereplők cigaretta szünetet tartanak.
Ruizpalacios filmje a konyha nyers arcát mutatja meg – azt a helyet, ahol az étel születik, de ahol a dolgozók gyakran emberfeletti áldozatokat hoznak érte. A La Cocina nem egy klasszikus gasztrofilm, ahol a séfek inspirációt keresnek és tökéletes fogásokat alkotnak, hanem egy társadalmi és munkahelyi dráma, amely könyörtelen pontossággal világít rá a vendéglátásban dolgozók mindennapi küzdelmeire. Az éttermek csillogása mögött rejlő keserű valóság ritkán kap ekkora figyelmet, ezért bármilyen nehezen fogyasztható filmélményről beszélünk, torokszorító atmoszférájában van egyfajta leplezetlenség, ami miatt mégsem hagyjuk el a termet.
Emberi sorsok
A La Cocina egyik legnagyobb erőssége, hogy az emberi drámák mellett a munkafolyamatok bemutatására is komoly hangsúlyt fektet. A szűk terekben zajló mozgások koreográfiája, a késekkel való gyors munka, a forró tálalók felett való precíziós műveletek feszült ritmust adnak a filmnek. A vendéglátás világa nemcsak szenvedély és kreativitás, hanem egy végtelen harc a túlélésért is.
Ruizpalacios néha már-már pofátlan bátorsággal mozgatja karaktereit a The Grill hatalmas konyhájának világában, ahol az általános feszültséget bármelyik másodpercben berobbanthatja egy szikra, ami aztán mindent felégethet maga körül. Pincérek és szakácsok veszekedései, újonnan érkező alkalmazottak kálváriája, Cherry Coke áztatta padló és dühös főnökök tömkelegében rajzolódik ki egy történet, ami 800 dollár eltűnése és a két főszereplő személyes kapcsolati drámája körül forog, de olykor meg is feledkezünk a vezérfonalról.
Legalább húsz karaktert ismerünk meg, ami egy igazi bravúr írói és rendezői részről is, akik mind egyedi történettel rendelkeznek. És bár maga a rendezés meglehetősen színpadias, gyakran túlzó dialógusokkal és gesztusokkal, emellett nem mindig látjuk, halad-e valamerre a történet, abban egészen biztosak vagyunk, hogy az az állítás, hogy a boldogság nem mindenkinek jár egyformán, elkerülhetetlenül radikális befejezéshez vezethet. Ez pedig nem is marad el.
A La Cocinát 2025 március 6-tól játszák a hazai mozik.
Fotók: IMDB | Youtube | cinemamoderne.com
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.