Hirdetés
Hirdetés

Alibi étkezéssel indulhat a pubokban ivás Angliában

SZERZŐ: diningguide
2020. december 2.
Nagy napra ébredtek ma az Egyesült Királyságban: mától enyhítettek a vendéglátóhelyek, szolgáltatók nyitvatartási korlátozásain. Visszatérhetnek a vendégek az éttermekbe és pubokba is, de megannyi szabállyal kell számolniuk. Az adventi időszak így mégis szabadabb lehet, most már nem csak az elviteles és a kiszállított ételek/italok maradhatnak, hanem a valós éttermi élmény is. Bár Magyarország nem az angol intézkedéseket figyeli és követi, a járványhelyzet is máshogy alakul náluk, érdemes azért előre tekinteni, a halvány reménysugár felé.
Hirdetés

Senki sem tudja még, hogy alakul a Magyarországon november 11-én bevezetett kijárási tilalom, szolgáltatói és vendéglátói nyitvatartási korlátozások feloldása. A védelmi intézkedések első körben december 10-ig hatályosak, sokan bíznak benne, hogy még karácsony előtt újranyithatnak. Ezzel kapcsolatosan még nincsenek friss információink, és ahogy a zárások alkalmával is hirtelen cselekedtek, most sem várhatunk előzetes kommunikációra.

Másképp alakul mindez az Egyesült Királyságban, ahol szóbeszéd volt, de tegnap jelentették be, hogy a már megtapasztalt sávos rendszer és szigorú szabályozások mellett ugyan, de véget ér a többhetes nemzeti lezárás. December elseje, hétfő volt az utolsó korlátozási nap, ma egy, a normálishoz jobban közelítő kedd kezdődött. Természetesen az enyhítések nem azt jelentik, hogy a vírus távozott és a maszkok is lekerülhetnek, de jóval szabadabban mozoghatnak az állampolgárok és a szolgáltatói szektor is fellélegezhetett.

Nagyon készültek a december 2-ra, az angliai vendéglátósok, éttermesek. Vágták a centit, és az újranyitásra, illetve az adventi időszakra összpontosították az energiáikat. Az öröm nem marad el, ma este minden bizonnyal a lehetőségekhez képest megtelnek majd az éttermek, bárok — hiszen a lezárások előtti napokon is ez történt.

Az új szabályok sok kérdést vetettek fel,  a rendkívüli helyzetben sok mindent egyértelműsíteni kell, a brit lapok egész nap a regulák értelmezéséről cikkeznek. Mi számít szabályszegésnek, és mi az, ami beleférhet, ami az enyhítés utáni magatartást illeti.

Gabriel Gurrola / Unsplash

Az ország sávos felosztása a helyi fertőzöttségi ráta szerint alakul, összesen három zónát és szabályozási szintet különböztetnek meg, de ezek most szogorúbbak, mint az októberiek. London és Liverpool például az enyhébb 2-es zónába tartoznak, míg Bristol és Birmingham a 3-as zónába. A zónákat kéthetente felülvizsgálják majd.

A 2-es zóna enyhébb előírásai alapján a mai naptól kezdve a vendéglátóhelyeken való fogyasztás ismét megendegett (egészen este 11 óráig), azonban sokszor logikátlan plusz szabályokkal. Ezt a szituációt mi is ismerjük, sokat írtunk az ominózus maszkhasználati vitákról, dezinformációkról.

Az angol enyhítések után tehát a következő szabályok betartása mellett tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek:
  • Maximum este 11-ig fogadhatnak vendégeket
  • Az utolsó rendelést 10-kor vehetik fel
  • Csak azok a vendéglátóhelyek nyithatnak ki, ahol "alapvető" ételt is felszolgálnak
  • Alkoholos italt önmagában nem fogyaszthat senki, kizárólag étel mellé
  • Csak az asztalnál vehetik fel a rendeléseket, pultnál nem
  • Az étel és ital elfogyasztása után el kell hagyni a vendéglátóhelyet
  • A vendéglátókat elkérhetik a vendégeik elérhetőségeit,  későbbi kontaktkutatás céljából
  • Amennyiben a vendégek nem az asztaloknál ülnek, viselniük kell a maszkot a helyiségben

Jelenleg éppen azt latolgatják, hogy mi számít "alapvető", elemi ételnek, a klasszikus pubos sörkorcsolyák, borkorcsolyák például megfelelnek-e a leírásnak. Vagyis egy tál burgonyaszirom, húsos táska, saláta belefér-e ebbe a halmazba.

Általános, hogy a téli idő ellenére sok "hüttét", karácsonyi udvart nyitnak, ezzel biztonságosabb körülményeket teremtve. Az új londoni hiánycikk biztosan a hőgomba lesz, akik tudnak, élnek a teraszos lehetőséggel.

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram