Hirdetés

Alkímia Szegeden: Tóth Pál a legjobb, ami évek óta történt az Alabárdossal

SZERZŐ: DiningGuide
2021. október 18.
Tóth Pál. Ízeit megsmerhettük a Káli-medencei Kővirágban, Alkímia a konyhában című, technológia fókuszú szakácskönyve pedig az ifjú ceglédi séf credója. Fél éve alkot Szegeden, figyelemreméltó nívón.
Hirdetés

A Tisza-part kanyarulatában, az egyetemtől, a szegedi dómtól és a Széchenyi tértől pár perc sétára találjuk az éttermet, amit az idősebbek is biztosan ismernek: az Alabárdos jól ismert Szegeden. Némi útkeresés után az új tulajdonosok és Tóth Pál séf keze alatt sikerült megtalálni azt a hangot, amelyen képes megszólalni 2021-ben is a „jó öreg" Alabárdos. Az ódon falak a legmodernebb konyhát, kísérletező kedvű konyhát és kiváló borok sokaságát rejti. Érdemes belépni.

Alabárdos. Igazi, régivágású étterem, több mint félszáz éves vendéglői múlttal Szeged város életében. A szocialista érában, 1967-ben nyitott meg, és évtizedeken át több üzemeltető lakta be az ódon épület falait. Minden nagy múltú étteremnek meg kell küzdenie az új idők új vendégeiért, és így vagy úgy, lépést tartani a korral. Az Alabárdos előző tulajdonosai a 2000-es években abban látták a megújulás lehetőségét, hogy Zodiákusra keresztelték át. Végül visszakapta eredeti nevét, 2018-tól egy kétéves átalakítás-modernizálás következett, a régi-új Alabárdos pedig 2020 júliusától nyitotta meg újra kapuit.

Mindenkinek ismerős a klasszikus, számos vidéki belvárosban fellelhető éttermi enteriőr: a régi várnegyedben járunk, az egy-két emeletes házak között belső udvarokkal. A mai, vonalzóval kimért épületekkel szemben ezeknek az utcáknak, házaknak lelke van, és ezeket még „anyagból" építették.
Az Alabárdos esetében a vastag, régi téglafalak boltíves belső tereket kereteznek, a város egyik leghangulatosabb különtermével. Ahogyan ők fogalmaznak, a kellemesen hűvös, „várpince hangulatú borteremben" külön társaságokat is fogadnak. Kuriózum, hogy ebben a helyiségben található Szeged egyedülálló műtárgya, a falat beborító kovácsmunka, a Vasárú Cégér.

Nem véletlenül ilyen tagolt az elnevezés sem: az Alabárdos Bár Étterem és Borozót ez a három egység alkotja, az étkezésen kívül tehát egy bárral és külön borbárral is várnak.

Fotó: Alabárdos Bár Étterem és Borozó

A sokat látott falak között tucatnyi szakács megfordult már a '60-as évek óta. A már említett új vezetéshez tartozik az Alabárdoson kívül Szeged másik kiváló étterme (és butikhotele), a Tiszavirág is. Tavaly nyáron a szintén tehetséges Sobják Mátyás séf vezetésével került be ismét a szegedi vendéglátás vérkeringésébe az étterem, őt váltotta a konyha élén Tóth Pál, akinek kézjegye azonnal felismerhető az ételeken.

Fotó: Alabárdos Bár Étterem és Borozó

Tóth Pál konyhája merész, ambiciózus és mintha csak egy közös játékra csalná a vendégeket. Csupa szín, mértani formák, újító gondolatok, különös gonddal díszített fogások. Így kerül a „szimpla", széles körben elérhető árú ebédmenü curry levesébe lazacgaluska; így lesz szemet gyönyörködtető ételköltemény a savanyított zöldségekkel kínált tatár bifsztekből, de olyan hagyományos éttermi és otthoni ételeket sem szégyell az étlap, mint a rántott gomba vagy dödölle – utóbbit persze nem minden nagymama ismerné fel a tányéron.

Tatár bifsztek savanyított zöldségekkel, vajjal és házi kenyérrel / Fotó: Alabárdos Bár Étterem és Borozó

Apropó, savanyítás. Tóth Pál értő kézzel műveli meg az alapanyagokat, és kedveli a meghökkentést. A közelmúltban megjelent, Alkímia a konyhában című szakácskönyvét pedig nem véletlenül nem kezdőknek szánta. A könyvajánló egy részlete tökéletes bepillantás a séf fejébe is: „Hogyan savanyítsunk gyógynövényeket? Hogyan készítsünk ehető követ? Mi a titka a 100napos levesnek? Miért fontosak a savak?"

Az Alabárdos sok év változó színvonala után láthatóan jó kezekbe került. Szegeden kötelező kóstolás!

Fotó: Alabárdos Bár Étterem és Borozó

Alabárdos Bár Étterem és Borozó

Cím: Szeged, Oskola utca 13.
Nyitvatartás: K-Szo 12:00-22:00, V 12:00-15:00

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram