Hirdetés
Hirdetés

Akik az áment is rámennek mondják – A pasztafári egyház küzdelmei

2018. augusztus 21.
Míg a húsgombócos spagetti Olaszországban felér egy istenkáromlással, egy Amerikában alapított egyház hívei szerint vallásuk istensége pont ebből a tengerentúlon óriási népszerűségnek örvendő tésztaételből jött létre. 
Hirdetés

Repülő Spagettiszörny Egyházát 2005-ben alapította egy Oregon Államban élő, végzős fizikushallgató. Bobby Henderson az amerikai fundamentalista egyházak túlbuzgóságára reagálva szánta el magát a vallásalapításra. Tiltakozását szerette volna kifejezni az ellen, hogy az iskolai biológiaórákon a vallásos hiten alapuló teremtéselméletet (más néven az intelligens tervezés elméletét) tanítsák tudományos tények helyett.

First Evangelical Pastafarian Church of the Flying Spaghetti Monster / Facebook

Ámen? Rámen!

A jamaicai rasztafariánus mozgalom mintájára pasztafariánusoknak is nevezett egyház, ahogyan arra a nevéből is következtethetünk, elsősorban tésztafogyasztásra buzdítja híveit. A pasztafárik elmondása szerint más vallásokkal való bármiféle egyezés pusztán a véletlen műve...
A békeszerető vallás hívei szerint a láthatatlan és érzékelhetetlen istenség, a Repülő Spagettiszörny teremtette a világegyetemet. A hívők többféleképpen is kifejezhetik vallásos elkötelezettségüket: például tésztaszűrőt tesznek a fejükre, vagy imájuk végeztével ámen helyett ráment mondanak (igen, a japánok tésztalevesének nevét). Persze, csak ha éppen úgy tartja kedvük, ugyanis a vallásnak nincsenek szigorúan betartandó előírásai.

Michelangelo Sixtus-kápolnában található mennyezetfreskója leghíresebb jelenetének, az Ádám teremtésének pasztafári paródiája - Niklas Jansson - Android Arts / Wikipedia.org

A tésztaszűrő-kérdés a holland Legfelsőbb Bíróság előtt

Az egyház világszerte fellelhető hívei olyan jogokat követelnek maguknak, mint amelyek a hivatalosan elismert vallások követőinek is kijárnak. A holland Legfelsőbb Bíróság múlt héten hozott döntése alapján azonban a Repülő Spagettiszörny Egyháza nem tekinthető valódi vallásnak, csupán paródiának. A döntés értelmében így a holland pasztafárik a hivatalos igazolványaikon lévő fényképeken nem viselhetnek tésztaszűrőt a fejükön.

Egy milánói pasztafári találkozó egyik résztvevője - G.dallorto / Wikipedia.org


A csalódott hívők ezért most azt fontolgatják, hogy az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulnak segítségért.

Ausztriában, az Egyesült Államokban, illetve Oroszországban ugyanis néhány esetben már engedélyezték a tésztaszűrős igazolványképeket,

Új-Zélandon pedig a pasztafariánus egyház által köttetett házasságot is lehetővé teszi a törvény. A holland bíróság véleménye szerint azonban a pasztafárikból hiányzik a komolyság, hitükből pedig a koherencia, amely minden hivatalosan elismert vallás ismérve kellene, hogy legyen.
Mit is mondhatnánk minderre? Rámen!
Olvasta már korábbi cikkünket azokról az "olasz fogásokról", amelyekkel kizárólag csak Olaszországon kívül fogunk találkozni?

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram