A pálinka izmos versenyző az alkoholmezőnyben, de épp olyan jólesik mellé az ennivaló, mint a klasszikus italok mellé. A Magyarországon a 2000-es évek elején lezajlott pálinkaforradalom egyik “kirobbantója” az Agárdi Pálinkafőzde, akik most street-food ételeket kínáló bisztróval teszik még teljesebbé az főzdelátogatás-élményt, és várnak minden arrajárót, nyaralót és kirándulót.
Továbbra is várják a csoportokat előzetes egyeztetéssel, de mostantól pénteken és szombaton bejelentkezés nélkül is Agárd felé vehetjük az irányt, és – akár főzdelátogatás nélkül – ehetünk egy jót az Agárdi Bisztróban.

Júniusban nyitották meg a tágas teraszt is az étteremhez, ahol árnyas napvitorla alatt, kellemesen hűs zöldben hódolhatunk a szaftos burgerek, pulled pork és BBQ húsok iránti vonzalmunknak. A Velencei-tó partján közel sincs annyi opció (arányaiban sem), mint a Balatonon, ezért érdemes megjegyezni az agárdi kitérő lehetőségét.

A Sreiner tanyát kell célba venni, a romantikus vidéki miliőben pedig nem csak ejtőzhetünk-falatozhatunk egyet, hanem bepillanthatunk az Agárdi főzde gyümölcsösökkel körülölelt tanyájának mindennapjaiba is: itt készülnek az Agárdi pálinkák majd húsz éve. Túlzás nélkül idilli a helyszín: a bisztróhoz csatlakozó kerthelyiség mellett az apró japánkert és a lombos fák a béke kicsiny szigetévé varázsolják a teraszt.

Az Agárdi pálinkákról és a főzdében zajló munkáról köztudott, hogy a prémium minőséget a válogatott alapanyagok felhasználásával érik el (részletesen mesélt erről nekünk korábban Vértes Tibor, az egyik tulajdonos is). Nincs ez másként az Agárdi Bisztróban sem. Az éttermi koncepció kidolgozásakor elsődleges szempont volt, hogy a szendvicsek alapját csak helyben sütött pékáru képezheti. De hogy mégis miért más az Agárdi Bisztróban kapható burger-BBQ?

Azért, mert a húsok a konyha saját receptúrája alapján készülő, hosszan érlelt kovászos ciabattába töltve kerülnek a vendégek elé. A kovászos termékek ugyanis finomabbak és egészségesebbek az élesztős társaiknál. Két kemencében és a grillrácson sülnek a finomságok, és olyan street food kedvenceket is kérhetünk, mint a házikolbászos szendvics, amihez sült burgonya és majonézes káposztasaláta (coleslaw) is kérhető köretként.

Az Agárdi Bisztró színes (kék és sárga) kovászos kenyerekkel is várja a látogatókat. Természetesen a kék kenyér színét az Agárdi főzde által készített Chameleon ginhez is használt
pillangó borsó virág tea adja, a sárga kenyér színezőanyaga pedig a kurkuma.
Havonta frissülő ajánlat is vár ezenkívül, szezonális alapanyagokból készül ételekkel.
A kovászos kenyér „kencékkel” 2 főre 1600 forintba kerül, ehhez kolbászzsír, fűszeres házi zsír és zöldfűszeres vaj érkezik. A szendvicsek közül a BBQ tarja (Pulled pork) kovászos ciabattában 2100 forint, az Agárdi burger kovászos ciabattában 2200 forint, a Házi kolbász kovászos ciabattában 2100 forint, de grillsajtot is választhatunk friss salátával 2100 forintért. S ha már itt járunk, a pálinkákon és könnyed gyümölcsös párlatokon kívül koktélokat, frissítő italokat is kóstolhatunk, alkoholmentes kategóriában nagy kedvenc az Agárdi cigánymeggy és a bodzaszörp.

Az új terasz a nyári időszakban – 2020. augusztus 31-ig – minden héten pénteken és szombaton egész nap vár!
Agárdi Bisztró
Cím: Agárd, Sreiner tanya
Nyitvatartás: péntek-szombat 10:00-22:00 (konyha 21 óráig)
Előzetes asztalfoglalás ajánlott, további információk az étterem weboldalán!
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.