Hirdetés
Hirdetés

A világ egyik legjobb séfje is UV-C fénnyel nyitja újra éttermét – Dominique Crenn

SZERZŐ: DiningGuide
2020. november 18.
Az UV-C technológia óriási jelentőséget nyert 2020-ban. Eddig is itt volt, számos helyen használták az egészségügytől a repülőtársaságokig, a tárgyak felületétől zárt légterek fertőtlenítéséig, most viszont előtérbe került a vendéglátóhelyek túlélésében is.
Hirdetés

A világhírű séf és közéleti aktivista, Dominique Crenn újranyitja három Michelin-csillagos éttermét Kaliforniában. Az Atelier Crennben kórházi szintű UV-C technológiát (íme) alkalmaznak az étkezőtér levegőjének és felületeinek fertőtlenítésére. Korábban ugyancsak Kaliforniában egy magasan jegyzett steakétterem, az Ittoryu Gozu adott hírt magáról azzal, hogy egy másik típusú UV-technológia használatára szavaztak (az érdeklődők itt olvashatnak utána).

Az Eater magazin San Franciscó-i kiadása azt a kérdést tette fel a komoly összegeket felemésztő beruházások kapcsán, hogy milyen hatékonysággal látják el vajon feladatukat ezek a berendezések?

A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet megállapítása szerint az UV-lámpákat bőrön nem szabad használni, ezenkívül semmit nem állít az eszközök hatékonyságáról.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala szerint az UVC-sugárzás általában véve korlátozottan eredményes vírushatástalanítás terén; a Covid-19 megbetegedést okozó SARS-CoV-2 vírus felszámolásában pedig egyelőre nem ismertek az eredmények.

Az Eater az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) megállapítását emelte ki, miszerint a Covid-19 betegséget okozó vírus elsősorban nem tárgyi felületeken, hanem az egymással fizikai kapcsolatban álló emberek között terjed. Kimondja ezen kívül az idén már oly sokat hallott mondatot: a fertőzés kiküszöbölésének leghatékonyabb módja az, ha kerüljük a háztartásunkon kívüli emberekkel való érintkezést. Szakértők szerint a cseppfertőzés áll a legtöbb eset mögött, ami beszéd, köhögés és tüsszentés útján terjed.

Az amerikai gasztromagazin a fenti hivatalos álláspontokra hivatkozik,

a technológia iránt érdeklődőknek azonban érdemes a friss kutatások és kísérletek alapján születő tanulmányokkal is ismerkedni – azután persze mérlegelni –, amelyek sorra bizonyítják az UVC-fény hatékonyságát a koronavírussal szemben (néhány forrás: 1, 2, 3).

Na hagyja ki korábbi írásunkat sem!

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram