Hirdetés

A Himalája sót Jamie Oliver óta mindenki ismeri, a hegy különleges és ritka ajándékát azonban csak kevesen. Nepálban a fiatalabb generációk mára elfordultak a “mézvadászattól”, ezért nagy rá az esély, hogy hamarosan már csak egykor volt kulturális érdekességként írhatunk erről a hagyományos szakmáról, amely sokkal inkább életforma, mint munka. A mézvadászok nyomában.

Hirdetés

A világ legdrágább és egyben legritkább mézét a világ legkülönösebb és legveszélyesebb módján gyűjti be Nepál csodálatos hegyei közt egy elzárt népcsoport. Katmanduban leszállva, már a vidéki buszmegállóra hasonlító repülőtéren megcsap a nyugalom egyedi, szinte tapintható hangulata:

mintha mindenki a jó karmára gyúrna: nincs kapkodás, a széles, elégedett mosoly viszont akkor is jár az utazónak, ha a porban guggolónak azon és a magára tekert ágyékkötőjén kívül más java nemigen van.

Fotó: madhoney.com

A viszonylagos elzártságban élő gurung törzs tagjai az általánosan tapasztalhatótól is vidámabbak és elégedettebbek. Hogy ez az egybként a végtelenségig letisztult, szinte teljesen önellátó, egyszerű életmódjuknak vagy a komoly áldozatokkal és nagy ügyességgel megkaparintott, hallucinogén anyagokat tartalmazó vadméznek köszönhető, nem tudni pontosan.

Fotó: madhoney.com

Lehet valami ebben a mézben, ha nem minden veszély nélküli megszerzésére csak a falu legügyesebb emberei vállalkoznak. A férfiak maguk tákolta kötél- és bambuszlétrán és póznákon másznak szédítő magasságokba a Himalája sziklarengetegében a nem túl barátságos vadméhek közé, melyek az általunk ismert méhekhez képest óriásira nőttek. Nem mindennapi mutatvány, amivel az életüket kockáztatják.

Fotó: madhoney.com

Az Apis Labiorosa a legnagyobb a mézelő méhek közt, melyet nem lehet ember által készített kasokba kényszeríteni.

Kolóniáik megközelíthetetlenek, azokhoz csak meredek sziklafalakon kapaszkodva, a kötélhágcsókon a magasba mászva lehet eljutni. Ezt a mézet nem adják ingyen.

Hajnalban a mézszerző csapat a helyi sámán vezetésével veti be magát a dzsungelbe, szigorúan csak saját felelősségre. A sámán az erdő helyi istenének, Baneskandinak készít áldozatot. A megzavart szellem kiengesztelésére felajánl banánlevélen egy kis babot, kukoricát és rizst, no és egy üveg viszkit is. A helyiek nem ezt, inkább rokszit isznak, ami a világ egyik legpocsékabb pálinkája, de visszautasítani nem illik a kínálást. De mielőtt nekilátnak a nem mindennapi mutatványnak, még egy csirkét is feláldoznak.

Fotó: madhoney.com

Japán, Kína és Korea is felismerte a méz különleges értékét, ott gyógyszerként használják, és igen magas árat fizetnek érte. Élelmes utazásszervezők nagyon borsos áron kínálnak a turistáknak Ghandruk környékére túrákat, ahol szemtanúi lehetnek ennek a különleges eseménynek.
A minimum 250 dolláros részvételi díjból a mézvadászoknak szinte semmi nem jut. A fiatalok már nem szívesen csatlakoznak a negyvenes-ötvenes éveiket taposó mézszedő csapathoz, túl kockázatos. A népszerűség nem tesz jót nekik, így ez az írás is szívesebben hívja fel a figyelmet a különleges, ősi hagyományra, ami nemsokára el fog tűnni.
Nepál vadmézéről már korábban is írtunk, a különleges élelmiszer bódító hatására fókuszálva. Olvassa el ezt a cikkünket is! A magaslati méz üt, mint a parancsolat

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS