Hirdetés
Hirdetés

A történelem ismétli önmagát: hosszú sorok állnak az orosz Mekik előtt

2022. március 9.
A (McDonald's) történelem ismétli önmagát. A 32 évvel ezelőtti első Meki-nyitás és a clg jelenlegi „kivonulása" is mozgósította az orosz lakosságot, kedden ugyanis a cég bejelentette, hogy az Ukrajnát megtámadó Oroszországban szünetelteti működését a hamburgerlánc.
Hirdetés

A bejelentést követően olyan sorok alakultak ki az oroszországi McDonald’s-ok előtt, akárcsak Moszkvában 1990. január 31-vel kezdődően. Ekkor nyitott meg ugyanis az orosz fővárosban, a Puskin téren Oroszország első McDonald’s étterme, amely akkor a világ legnagyobbika is volt egyben.

Archív fotó: erdekesvilag.hu

Archív fotó: erdekesvilag.hu

Archív fotó: erdekesvilag.hu

'90 telén a nyitás után heteken át kígyóztak a sorok az éttermek előtt, erre most nem lesz alkalom. Chris Kempczinski, a cég vezérigazgatója a franchise partnereit és a McDonald's dolgozóit e-mailben értesítette arról, hogy a McDonald's előre nem látható ideig felfüggeszti működését Oroszországban.

Moszkva, Meki, 2018

Nem kevesebb, mint 850 egységet és 62 ezer alkalmazott megélhetését érint a szankció, a multinacionális vállalat azonban az ukrajnai éttermekhez hasonlóan az oroszországi dolgozókat is támogatja.

Hivatalos közleményük szerint azonnali pénzügyi támogatást nyújtottak ukrajnai éttermeiknek. Ukrán alkalmazottaik számára továbbra is biztosítják a teljes fizetésüket, és 5 millió dollárt adományoztak a munkavállalói segélyalapuknak, valamint továbbra is támogatják a Nemzetközi Vöröskereszt által vezetett segélyezést a háborús régióban.  A McDonald's hozzátette, hogy az egész rendszerükből támogatási felajánlások árasztották el őket, és megköszönték az eddigi nagylelkű adományokat.

Az elmúlt két hét során olyan, hatalmas befolyással bíró amerikai cégek szankcionálják működésük korlátozásával vagy felfüggesztésével Oroszországot, mint a Visa, Mastercard és American Express, szintén a pénzügyi szektorból a Pricewaterhouse Coopers, a Deloitte és a Moody's.

Az informatikai piac olyan globális szereplői, mint a Google, Meta (Facebook), Spotify, Netflix, Apple és Dell szintén bojkottálják Oroszországot, akárcsak a Shell, Boeing és Airbus, a Ford Motor Company, Renault, Mercedes-Benz, Ferrari, Toyota, Volkswagen és Volvo, amelyek a kereskedelem mellett a gyártásban is érintettek.

Hirdetés

Az élelmiszeripari cégek közül többek között az Oroszországban vezető piaci szereplőnek számító sörös cégek, a Budvar és a Carlsberg, a Coca-Cola, Pepsi és Starbucks, valamint a világ egyik legnagyobb élelmiszer- és tisztálkodási szereket gyártó multinacionális cége, az Unilever is csatlakoztak a bojkotthoz.

Forrás

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram