Hirdetés
Hirdetés

A többszörös díjnyertes sommelier, Tüü Péter a Laurel Étterembe igazol

2019. július 24.
Idén áprilisban adtunk hírt a különleges koncepciójú fine dining étterem nyitásáról, majd májusban meg is kóstoltuk és beszámoltunk a Laurel degusztációs menüjéről. A pesti étterem, amelyet Hamvas Béla szelleme jár át, most új head-sommelier-t igazol, nevezetesen Tüü Pétert.
Hirdetés

Tüü Péter kétszeres magyar sommelier bajnok (2018-ban és 2019-ben), háromszor egymás után nyerte el a Magyar Sommelier Szövetség országos megmérettetésén a közönségdíjat, nem utolsósorban pedig az idei Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Gálán az Év Borlapjának járó díjat az ő szakmai tudásának (is) köszönhetően nyerte el az Arany Kaviár Étterem.

Nem várt hírként közölhetjük, hogy Tüü Péter a Budai Vár-beli Arany Kaviár head-sommelier posztját mintegy három évnyi közös munka után elhagyva az idén tavasszal nyílt Laurel Étterembe igazolt. A Hamvas Béla életművéhez címzett Babérliget Könyvesboltot a VII. kerületben, a Kertész utca 29-es szám alatt kell keresni, a hozzá tartozó, 32 asztalt számláló gourmet éttermet, a Laurelt pedig a könyvesbolt alatti alsó szinten. (A Laurel Étterem nyitásáról bővebben itt olvashat!)

Mede Ádám, a Laurel séfje és Tüü Péter

A Babérliget és Laurel azon kívül, hogy könyvesboltként, kávézóként és fine dining étteremként funkcionál egy fedél alatt, borbárként is várja a vigalmi negyedben megfordulókat. A Laurel Étterem borlapja Tüü Péter érkezésével új életre kel, és az eddigi, szőlőfajta-alapú elgondolást felváltja a terroir alapú. És ez így is van jól, hiszen aki olvasta A bor filozófiáját Hamvas Bélától, tudhatja, hogy ő is borvidékekben gondolkodott, mintegy megszemélyesítve az ott készült borokat.

Tüü Pétert felhívtuk a váltás kapcsán, aki annyi érdekes és érdemleges gondolatot osztott meg velünk egy hirtelen jött telefonbeszélgetés erejéig, hogy az egy önálló beszélgetést kíván. Mi lehet az Arany Kaviárból való eljövetelének oka? Milyen a helyzete és milyen kilátásai vannak egy vezető sommelier-nek manapság itthon a gourmet éttermek világában? Mi a legnagyobb probléma a borlappal azokban az éttermekben, ahol nem dolgozik sommelier? Miben kell máshogyan gondolkodnia egy sommelier-nek, aki halad a korral? Lesz mit kérdeznünk Tüü Pétertől, akivel hamarosan nagyinterjúval jelentkezünk! 

Olvassa el beszámolónkat a frissen nyitott Laurelről!

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram