Hirdetés
Hirdetés

A Textura Étterem ifjú cukrászpárosa nyerte a Sirha Budapest desszertversenyét!

SZERZŐ: DiningGuide
2020. február 6.
A Sirha Budapest Kiállításon a Desszert Versenyt nem kisebb nevű hazai szakember szervezte, mint Kolonics Zoltán. Az elkötelezettségéről és maximalizmusáról híres cukrász által lebonyolított megmérettetésen egy belvárosi topétterem két fiatal cukrásza került ki győztesként.
Hirdetés

A Sárközi Ákos executive séf vezette Textura Étterem két ifjú cukrásza, Fekete Annamária és Tóth Viktória nyerte a Desszert Versenyt a Sirhán. A versenyzők feladata egy tányérdesszert, egy gyümölcsös desszert és egy díszmunka (csokoládéból vagy cukorból) elkészítése volt. Idei újdonságként közölték a szervezők, hogy a versenyzőknek 2020-ban először mindent a helyszínen kell elkészíteni, ezzel nagy technológiai kihívás elé állítva őket. Ennek érdekében viszont 5 helyett 7 óra áll rendelkezésükre."

A zsűri elnöke Mihályi László volt, a tiszteletbeli elnök, aki nem pontozott, Sárközi Ákos. A rendkívül erős zsűrinévsor így alakult: Pesti István, Pataki Ádám, Szűcs Árpád, Andrész Zoltán, Korponai Péter, Mázás István és Veszely Attila.

Az induló cukrászpárosok (abc rendben):

Brávácz Vivien és Matus István (Kistücsök étterem)
Fekete Annamária és Tóth Viktória (Textura étterem)
Kőrösi Kristóf és Béres Anett (Borkonyha)
Maczák Anna és Nagy Melinda (Non plus ultra Bistro és egyéni vállalkozó)
Vaszilovics Ádám és Szőke Adrienn (Hunguest Hotel Pelion és Hunguest Hotel Helios)

A versenyt a 2018 novemberében nyitott, Sas utcai Textura étterem párosa nyerte, akiket meg is szólaltattunk: "Az egész témánk Indonézia köré épült. Szerettük volna megjeleníteni azt a természetközeli mégis művészi hangulatot, amit ők képviselnek. A tortánk a tengerpartot ábrázolja, a friss és egzotikus ízeket jelenítettük meg, a desszertünk pedig az “Istenek szigetét”. Itt az izgalmas fűszerek vonalát emeltük ki."

A Textura díszmunkája / Fotó: Goodwill Cash & Carry Facebook

"A szobrunk pedig ennek a két vonalak az átmenetét képviseli, azt az elvarázsolt természet közeli elovilagot, gyönyörű motívumokkal rendelkező kultúrát és a mégis csak frissítő, színes és izgalmas világot.

A torta aljára tettünk egy gyömbéres sablét, majd egy citrusos genoise piskótát, a közepén pepita mintában yuzu curdot és ananász zselét rejtettünk el. Ezt pedig egy rizspuding mousse ölelte körbe, vanília, narancs és kaffir lime levél ízesítéssel."

A tányérdesszert / Fotó: Goodwill Cash & Carry Facebook

'A tányérdesszert alapja egy szegfűszeges tejcsoki mousse volt, aminek a közepében vérnarancs zselé és egy étcsokis ropogós bújt meg. Emellett készítettünk még hozzá fűszeres vérnarancs gélt, étcsoki cremeuxot, narancsvirágvizes morzsát egy kakaós ostyakarikát. A tetejére pedig maca porral és szintén narancsvirágvízzel ízesített fagylaltot" – nyilatkozták a Textura cukrászai.

Köszönet jár Lovász Zsoltnak a közvetítésért!

Gratulálunk a Textura Étterem cukrászainak és az összes indulónak!

Rosenstein Tímea pitéit látta már?

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram